Talán azt a történetet, amelyben Roskó gyerekként az első Szputnyik márkájú biciklijét vásárolta? Vagy Pfeifer bácsit, a Teleki téri árust, akitől egy Automoto márkájú csodagépet vett, olyat, amilyennel a hőskorban még a Tour de France-on is vitézkedtek a versenyzők? Esetleg azokat az Ecserin folytatott hosszas beszélgetéseket, amelyek végén öreg szakik titkos ládákból évtizedek óta őrzött gyönyörű alkatrészeket, mesteri tűzzománc kerékpárjelvényeket vettek elő? Vagy azokról a délutánokról kellene beszélnünk, amelyek során biciklicsontvázak után kutatva Roskó úgy merült el a vastelepek mélyén, mint egy hajóroncsokra vadászó búvár a tenger fenekén?

Tény: egy idő után azon kapta magát, hogy folyamatosan töri a fejét, miképpen lehetne még erőteljesebben bevonni a kétkerekűeket a városi közlekedésbe, a tricikliket a teherszállításba. Miképpen lehetne mind szélesebb körben elterjeszteni azokat a kerékpárral kapcsolatos nézeteit, amelyeket egy interjúban aztán meg is fogalmazott: „A kerékpár a szabadon gondolkodó és mozgó lények teljes egyenlőségét és felelősségteljes gondolkodását jeleníti meg. Különösen jó tárgy ahhoz, hogy megfejtsük a mostani kort, ennek kérdéseire kitűnő válaszokat ad, sőt. A bicikli mintegy trójai falóként gurul be a jelen nagy kérdéseibe, s mivel mindenki számára ugyanazt jelenti, még a generációk közötti átjárhatóságot is megteremti”.

De mivel Roskó mégiscsak képzőművész, a kerékpárról megfogalmazott gondolatait hallva mindenki azt kérdezte tőle, jó, jó, de mindez hogyan jelenik meg az ő művészetében, egyáltalán, a képzőművészetben. És bár számos példa van arra, hogy képzőművészek alkotásba fogalmazták a kétkerekűt, ő választott egy sajátos megjelenési formát: néhány művésztársának kerékpárvázat adott, hogy annak átalakításával, átfestésével, átlényegítésével segítsen megjeleníteni a fentebb megfogalmazottakat. Az elkészült alkotások néhány évvel ezelőtt közönség elé kerültek ugyan, de az akkor még létező Csodák Palotájában meglehetősen méltatlan körülmények között. Mintegy mellékesen, a plafonra lógatva. Márpedig, mivel ezeket az apró, finom részletek okán közelről javallt szemlélni, most a 2B Galériában (egyéb kapcsolódó művekkel kiegészítve) ismét láthatják a nézők a művészi gondolatokkal dúsított kerékpárvázakat.

A Festett acél – kortárs kerékpárvázak című tárlaton akadnak látványos továbbgondolások, meglepő ötletek és egészen finom megoldások. Vinkler Zsuzsi a fémszerkezeteket szakaszokra vágta, és most afféle ízeltlábú rovarokként keltek új életre. Romsics Lászlóné, a Népművészet Mestere olyan légies és népies mintákat festett egy vázra, mintha porcelánfestőként dolgozott volna. Hecker Péter finom, szőrös anyaggal vonta be a biciklivázat, amely ettől olyan lett, mint egy őz végtagja. Forján Dávid egyedi mintákat festett rájuk, Füredi Tamás régi feliratot. Csontó Lajos fekete műanyagot olvasztott rá, ettől az ő művészi alkatrésze olyan lett, mintha tűzből menekítették volna. Drabik István a kormány helyére „giacomettis” fejet készített, a fémszerkezet aljára kezeket, lábakat, akárha az általa átalakított bicikliváz négykézlábra ereszkedett volna a galéria közepén.

Maga Roskó Gábor két vázat állított ki, az egyiket rózsaszínűre festette, és franciául azt írta rá: malacka. A másikat eredeti szépségében akasztotta a falra, jelezve, hogy a kerékpár – különösen az öregecske, az időt magához szelídítő kerékpár – sokszor önmagában is műalkotás. Roskóén egy csinosan kanyargó korabeli felirat látható: Elefánt. És ez nem a bringa márkája, hanem a pályaversenyző beceneve volt. Hogy aztán a cégfelirat helyén az olvasható: Makacs, már csak ráadás. A tárlatot kiegészíti Böröcz András 1976-ban készített tusrajzsorozata, amelynek főszereplője a vicces életképekben megjelenő, szigorúan négyzetes kerekű bicikli, egy Minyó Szert Károly által kézimunkával előállított fotó, amely öreg, libakergető kerékpárt ábrázol, és egy egészen különleges, matuzsálemi korú kétkerekűt is láthatunk, amely pedig Thomas Bernhard osztrák író Hidegkúton élő mostoha-nagybátyjának volt a kétkerekűje, és negyven év után került elő a padlásról. Ez az elmúlás melankóliáját idéző régi járgány talán szebb, mint bármelyik műalkotás.

A 2B Galéria kiállításának anyagába hely és technikai lehetőségek hiányában nem kerülhetett be az a művészi kerékpárkörhinta, amelyet néhány évvel ezelőtt ugyancsak Roskó Gábor fabrikált, de azt mondja, valahol biztosan látható lesz előbb-utóbb az is, mert mostanában egy kerékpáros cirkusz létrehozásán töri a fejét. Egy olyan mutatványos parádén, amelyen minden a lábbal hajtott csodákra épül. Addig azonban maradnak az érdekes vagy szépséges részletek a 2B Galéria augusztus közepéig látható legújabb kiállításán.

Műtárgy plusz a hozzá kapcsolódó alkotás a 2B-ben