Tavasszal életveszélyes
A sztorinak Róma csak a díszlete ugyanis: a kötelezettségekbe, protokolláris eseményekbe belefásuló ifjú Anna hercegnő és az újságíró-zeneszerző, Joe Bradley kalandos napját festi le – fehéren, feketén.
A filmből később Paul Blake adaptált színdarabot, amelyet most az Orlai Produkció a szentendrei szabadtérre visz. Blake beletett jó pár Cole Porter-dalt, kettejük szövegét pedig Zöldi Gergely fordította le. Ő, az előadást rendező Pelsőczy Réka és a producer, Orlai Tibor egyébként eredetileg a Katona József Színház vezető színészének, Fekete Ernőnek keresett darabot. A filmadaptáció amúgy sem idegen Orlaiéktól, ők mutatták be – a többi között – az Esőembert, a Kramer kontra Kramert vagy a Madison megye hídjai nyomán készült A szív hídjait is. A rendezői koncepció is tiszteleg a jól ismert film előtt: mozistúdióba költöztették a történetet, így a nézők is bekukkanthatnak a kulisszák mögé. Két szálon fut a sztori, mely szerint a Római vakáció felvétele alatt a filmben játszó színész (Fekete Ernő) és a színésznő (Tenki Réka) bimbózó szerelme is szárba szökken. A hatást fokozza, hogy Pelsőczyék Rómában is forgattak az előadáshoz, így mozgókép ad újabb ízt az élőképhez.
„Köszönöm, hogy az ágyában alhattam” – mondja épp az álruhás Anna hercegnő, amikor a próbára beülünk a Jurányi produkciós házban. Épp magához tér a törékeny Tenki Réka által alakított Anna, aki úgy került az újságíró heverőjére, hogy mielőtt elszökött volna a nagykövetségi rezidenciáról, kábító-nyugtató injekciót kapott (a Márton András játszotta Udvarmester kérésére). Az utcáról szedte őt össze Bradley, hogy aztán másnapra városnéző túrát ígérjen neki. Annak reményében persze, hogy gazdagon illusztrált, bombasztikus bulvár sztorit ír majd sok pénzért az álruhás hercegnőről.
A színpadon jelzésszerű díszletek: azt mondják, ez így is marad. Eltekintve egy doboztól és a fáradtpiros rendezői széktől, Pelsőczy Réka felirattal. A rendező amúgy nem ebben a székben üldögél, hanem a nézőtérről instruál. Újra és újra ismételteti például a háromrészes, kerekeken guruló falak tologatását, amelyek a különböző helyszíneket jelzik. Mögöttük nem díszletezők, hanem a színészek állnak.
A legtöbbet a friss diplomás Nagy Dániel Viktor díszletez, és ő kapta a legtöbb szerepet is: hat figurát játszik, orvost, fodrászt, inast, sofőrt, szomszédot és pincért. Úgy táncol Tenkivel, mint egy versenytáncos, és addig tologatja a színpadi elemeket a pár előtt-mögött, valamint az Anna felügyeletével megbízott Vereberg grófnő (Hernádi Judit) és Bradley csóró fotósbarátja (Szikszai Rémusz) között, hogy végül muszáj rá figyelni. Eközben persze az is jól látszik, milyen más és más hőfokon próbálják a darabot a különböző színészi iskolákon nevelkedett művészek. Van, aki két és fél héttel a premier előtt nem sokat mutat még, úgymond fejben építi a szerepét, mások pedig „élesben” hozzák a figurát, akárhányszor újra próbáltatja is a rendező. Az utóbbiak közé tartozik Hernádi Judit, akinek fején mulatságosan áll az ódon állólámpa burájára emlékeztető, széles karimájú, barna kalap. Nem lát ki alóla rendesen, és az arcát se látni jól. Hol magas sarkú cipőben lépdel be, hol elegáns szandálban tipeg. Hernádi csodálni való. Az egyik percben úgy lopakodik be a ciánkék, dögnehéz vasajtót elhúzva, hogy egy hollywoodi színésznő is megirigyelhetné. Máskor csitriként kiáltja: „Egy férfi miatt jöttem. Igen, kérem. Miért? Nekem nincs május? Nekem nincs Róma?”
Szikszai Rémusz szerepe szerint barátja, fotóskollégája Joe Bradleynek. Sosem érti, mit akar a másik, mire céloz. Lassú reakciójáért hol bokarúgás jár, hol óriási tockos egy összehajtogatott újsággal. Akkorát csattan a lapguriga, hogy a színész inkább kiszed belőle néhány mellékletet.
Cseh Judit a nagy színésznőnek készülő Francescát játssza, aki szeretne bekerülni a színes filmekbe, kitörni a fekete-fehér világból. A próba alapján nekünk nagyon úgy tűnik, hogy ha minden jól megy, a Szikszai játszotta fotóssal kavarodik majd össze. És a történet végére valóban kiderül, igaza lehetett a grófnőnek: Róma tavasszal életveszélyes.
