Vagyis hát mégsem. Talán akad, aki, ha ismerősen cseng is számára e név, nincs különösebben otthon a múlt század egyik legnagyobb dzsessztrombitásának-énekesének és szárnyaskürtösének életművében, ekképpen tehát mégsem okvetlenül felesleges figyelmébe ajánlani az I’ll Rememeber You című, nem kevesebb mint ötlemezes antológiát. Nem próbálkoznánk olyan reklámszöveggel, hogy ha ezt az óriási válogatást beszerzi az olvasó, akkor kicsit nagyobb eséllyel csajozik majd be valami dzsesszklubban, holott persze tudunk esetről, amikor.

Legyen elég annyi, hogy ez a 78 track legalábbis helyre ízelítőt nyújt a roppant oeuvre-ből – és már ez sem kis dolog. Személyisége és életmódja nagy vihart kavart anno – gondoljunk csak bőven pertraktált drogproblémáira, művészetének fontosságát azonban alig vonta kétségbe valaki. Aki mégis, annak a nevére meg már rég nem emlékszik a dzsessztörténet. Baker viszont ma is él, igaz, 1988 óta már csak lemezeken, filmekben és videókban élvezhetjük mindenféle játékát. Az I’ll Remember You mindenesetre Chet Baker fénykorára fókuszál, az ötvenes évekre főleg, amikor nem utolsósorban az ő hatására is teret nyert a kontrapunktikus játék.

Ott volt, ugye, a Gerry Mulligan Quartet, a második nagyon fontos zenekar Baker életében. (Az első talán Vido Musso bandája volt.) Mulligan baritonszaxofon-játéka és Chet Baker trombitajátéka itt nem a „hagyományos” módon, szóról szóra követte le egymást, inkább kiegészítésről volt szó az esetükben, illetve módfelett hatásos ellenpontozásról. A Mulligan-kvartett aztán jobblétre szenderült – Baker élete viszont felpörgött. Ebben az évtizedben nyúlt először heroinhoz is, egyébként megannyi zenésztársához hasonlóan, s keveredett mindenféle, többnyire a kábítószer-használattal összefüggő botrányba. Zenei működésére is kétségtelen hatással voltak a kábítószerek – ez a hatás nyilván egyszerre volt jótékony és tragikus.

Mindenesetre akit közelebbről is érdekel Baker kettős megítélése, bátran keressen rá Bruce Weber Let’s Get Lost című, 1988-ban készült dokumentumfilmjére, amely tényleg rendben van, s ezt nem csak abból lehet tudni, hogy Oscarra is jelölték doku kategóriában. Egyszerűen hitelesnek látszik. Az I’ll Remember You egy leírás szerint elsőként foglalja össze a legjobb Blue Note-os meg mondjuk a Verve-nél abszolvált felvételeket – de aki nem ekkora dzsessz bubus, vagyis nem keni-vágja a korszakokat, kiadókat, nem ismeri az összes közreműködőt, sőt még a sztenderdekkel sincs maradéktalanul tisztában (akárcsak a recenzens), na, az is bőven megtalálja a számítását ezzel az ötlemezes, egyébként keretes szerkezettel operáló kiadvánnyal: a My Funny Valentine-nal kezdünk, és azzal is végzünk jó sok óra múlva.

Közben aztán van minden, az I Can’t Get Startedtól a Grey Decemberen, a Goodbye-on, a There Is No Greater Love-on, a The Route-on vagy mondjuk a Winter Wonderlanden át számos koncertfelvételig. Élő verzióban hallhatjuk például a What’s New-t, a Five Brotherst, a Lullaby of the Leavest, a Yesterdayst vagy a The Way You Look Tonightot. Jó az anyag.

Universal Import, 2013