Ja igen, ez nem a megszokott Leányvásár, aminek már a címe is olyan, hogy kirázza a hideg tőle az embert. Bár a cím pont maradt, még ha mondanak is rá ezer alternatívát, bige pláza és sunaoutlet között, az eredetivel jelzik, hogy tisztelik a művet. Annyira tisztelik, hogy a zenét elég jól reprodukálják, vagy amikor nem jól, akkor legalább viccesen, Nagy Ervin annyira marha módon áriázik, hogy az voltaképpen humorosabb a legjobb Varró Dániel-rímeknél is. Varró Dániel pedig elég intelligens ahhoz, hogy megtartson mindent, amit érdemes. Kivéve a gilolót, azt habrolóra cserélte, biztosan megvolt rá az oka. Hanem a Kettecskén marad, és benne az is, hogy „noha fa levele, lombja se lebben”, mert az olyan csodálatosan szédült, hogy akár ő is írhatta volna. Meg persze azoknak is hiányozna, akik nem is tudták, hogy ez a szám a Leányvásárban van.

Nem tudom követni, honnét indultak. Csapatmunka. Az volna a dolgok rendje, hogy van egy operett, vigyük színre, ha szükség van rá, kicsit igazíthatunk rajta. Itt épp szükség volt rá, mert szabadtéri az előadás. Kerényi Miklós Gábor rendezései után először látni, hogy mit jelent a szabad tér és az ezzel járó méretek. Nem arról van szó, hogy úgy kell játszani, mint a zsebszínházban, legfeljebb itt nem látja senki a huszadik sorban, hanem az egésznek a méreteit kell megnövelni. A táncokat, a díszletelemeket, a világot. Az emberek mérete körülbelül állandó, de Gothár Péter nem adja meg magát, meghizlalja a szereposztás felét, ott laknak egy félreeső szigeten, és nem tornáznak, csak esznek. Gothár ötlete azonban semmit sem érne Tihanyi Ildi jelmezei nélkül, nagy piros labdaemberek totyognak a színen. Emberfelettiek. Látni őket, viccesek, mesekönyviek, miközben fölismeri az ember a duzzadtak divatját, a zakó alól kilógó inget.

Kövérek a soványak ellen. Ha Nagy Ervin kitűnő, akkor Keresztes Tamás fenomenális, repülnek a végtagjai négyfelé, és ezekkel a gyors mozdulatokkal megnemesíti és valósággal tölti meg a táncos komikusságot, nem színpadi zsáner, hanem életzsáner, állandó feszültség, a rágcsálók nyugtalansága, üldözöttség és kompromisszumkészség, hagyjanak békén, vagy táncolni kezdek.

A nők között is van kövér és sovány, és a darab végén mindenki megtalálja a párját vagy az ellentétét, akitől kettévágták hajdanán, csak pont nem középen. Az ember hajlamos azt hinni, hogy az operett az értelmileg elmaradottak zenés színháza, és hogy mekkorát tévedett, ahhoz kellett ez az előadás. Az operett a tisztáké, akiket nem lehet átverni olyasmivel, hogy az élet nyomorúságos, szomorú, netán tragikus. Igen, vannak nehéz pillanatok, de akkor bejön egy piros vagy kék embergolyó, valaki dalra fakad, hogy „künn a zúgó tengeren álszakállam lengetem”, és minden a helyére kerül: miénk a mennyek országa.

Hegedűs D. Géza a polgármester szerepében