S bomlik az értelem
Szimbolikus helyszínen, a XIII. kerületi Radnóti Miklós Művelődési Központban (RaM) tűzték repertoárra az 1944-ben meggyilkolt mártír költő, műfordító életének színpadi adaptációját. A tavaly százesztendős özvegy, Gyarmati Fanni otthonán ma is az a névtábla áll (Dr. Radnóti Miklós), amelyet a Lipótvárosban született, majd a Pozsonyi út 1. szám alatti házba 1935-ben, a hitvesével beköltöző irodalmár szögelt föl az ajtóra.
A nyolc színészre és az ExperiDance huszonkét tagjára írt „táncdráma” szerző-rendezője tudatta a közzel: dédnagyapja, Meskó Zoltán alapította az első honi nyilaskeresztes pártot; a címszereplő nagyszülei a vészkorszak áldozatai; a katonát alakító Medve József édesapja haláltáborokba induló transzportokat kísért csendőrként. Meskó Zsolt és Román Sándor társulatvezető-koreográfus minek nevezzelekje fölkavaróan egyívású a Madách Színház tavalyi József Attila-musicaljével. Az akolmeleg rokonság részint abból fakad, hogy két felvonásban „...szendereg / az emberséghez méltó értelem”.
A deszkákon fehér, lépcsős dobogók, a háttérben pipacsok; utóbbi utalás az első részt záró versre, A „Meredek út” egyik példányára címűre (is). Az észbontó káosz strandjelenettel és a Nyári vasárnappal (Modern idill) kezdődik, majd a mottóul választott Nem bírta hát...-tal ér véget. A köztes időben Usain Bolt tempójában száguldunk végig a literátor ifjúi életén. A csapott vállú, együgyű benyomást keltő Kroó Balázs (Radnóti) főként kurta részleteket darál el a többtucatnyi versből, naplójegyzetből etc. – gyatra testtartással, tettetett jó kedéllyel és/vagy ordítósan. Rekordkísérletbe illően, pánikszerű hirtelenséggel vált egyik epizódról, textusról a másikra, kerge birkaként ugrálva az időben; ezalatt nem kerül(het) senkivel se konfliktusba, sőt szituációba.
Holdkóros lézengése közepette rendre véletlen jelleggel lép a színre egy korosabb, fehér öltönyös-kalapos aktor, sétabottal – fajvédő-antiszemita szövegeket, zsidótörvényeket elhadarandó. A második rész középtáján föltűnik egy a dobogó tetején ücsörgő, bárgyú leány (Michl Júlia), akit a (megruházott) lírikus Fanninak hív az Erőltetett menet-Razglednicák mixben. „Lassan játszik a fagy, s mint a halál komoly” – így a Mint a halálban. A közel kétórás mélyponti bacchanália vízjele, hogy itt semmi sem komoly: sem a zanzásított, dermesztően kusza, személytelenített sors, sem Erósz, sem Thanatosz, sem az oeuvre, amelyből kiirtották az intellektust, a karaktert és a tragikumot. Az eljárás azt a 2010-es, hazafias (soproni) sörhirdetésszpotot idézi, melyben a Nem tudhatom...-ot használták föl reklámszövegként, „Magyarország, én így szeretlek!”-jelszóval.
Esetünkben a Két karodban-t követően a munkaszolgálatosok rágyújtanak az átírt Lili Marleenre (refrén: „A sárga csillagot”), majd a brit Stomp előképeként ritmusegyüttest gründolnak, ásóikkal dobogva. A virgonc ZS-század (nép) táncra is perdül, nyilván színesítve az unalomittas drótsövénybontást, vagonrakodást, vasútépítést, bányarobotot vagy a telefonoszlopok földbe ásását. Közben hősünk gyorsan megkeresztelkedik. Könnyed közjáték, hogy miután Kroó letud egy passzust a zsidó-önmeghatározásáról valló poéta 1942 májusi, Komlós Aladárnak címzett leveléből, fölcsendül egy francia sanzon, néhány sor a Párisból, és megtudjuk, hogy Radnóti szereti René Clairt. Amint kedvelte a mediterrán temperamentumot is: erre utal egy, az Újmódi pásztorok éneke-pert követő zenés-táncos spanyol szkeccs, aláfestésként a Hispánia, Hispániával és a Federico García Lorcával.
E (dramaturgiai) tébolydában a halál is banális: egy csontsovány, fehér kabátos férfiú (a Halál Angyala?) legurítja a süllyesztőbe a kivégzett munkaszolgálatosokat – de a holtak feljönnek az árokból, részint, hogy meghajolhassanak a tapsrendnél. (A Madáchban a vonat által kétszer is elgázolt József Attila a saját,Magyarország-térképpel letakart teteme fölött állva dalolta el a Talán eltünök hirtelent.) Az ExperiDance a többség számára a kódfejtéssel fölérő, fullasztó fejetlensége a kulturális identitásunktól elválaszthatatlan, ikonikus alak (torzó) életművét barmolja szét, megfosztva azt a lényegétől: a szellemtől. Hasonlóképpen a Madách bulvárkatyvaszához: nem pusztán az elemi szakmaiság hiánya és a bornírtság üli a torát, hanem az érzéketlenség is. Ez az alpáriságba fulladó lelketlenség akkora, hogy a bár Csomolungma méretű dilettantizmus már-már eltörpül mellette.
RaM Colosseum
