Mint mondta, a turisztikai főszezonra időzített bemutató túlnyomó részben a múzeum gazdag anyagára támaszkodik, hasonlóan az egy évvel ezelőtti, a királyi balett-társulattal közösen életre hívott Tiziano-show-hoz. A direktor, aki öt évvel ezelőtti kinevezésekor kizárta a megakiállítások megrendezését, eredeti ötlettel tupírozta fel a Johannes Vermeer és kortársai alkotásaiból készült válogatást. A vezérfonal a muzsika, a holland festészet úgynevezett aranykorának egyik legnépszerűbb motívuma. A kiállítás nem pusztán a zenéléshez, zeneoktatáshoz köthető vásznakkal gyönyörködtet, hanem a korszak hangszereivel és daloskönyveivel is kiegészíti ezeket.

A látogató összehasonlíthatja a képeken ábrázolt zeneszerszámokat a fizikai valójukban megjelenő, szépséges XVII. századi gitárokkal, lantokkal, virginálokkal, hegedűkkel. Így könnyebben meg tudja ítélni, mennyire pontosak az ábrázolások, illetve milyen fokú szabadságot engedtek meg maguknak a mesterek a képek művészi vonzerejének fokozása érdekében. Ahogy a kiállítás kurátora, Betsy Wieseman kifejtette, a XVII. századi németalföldi társadalom életében sokkal nagyobb szerepet kapott a muzsikálás, mint más európai országokban. A zenei kultúra a bensőségesebb műfajokra – elsősorban a dalokra –, és nem a nagyszabású szerzeményekre, zenekari darabokra koncentrált.

A korszak elismert szakértőjének meglátása szerint a zenei motívumok különböző jelentéseket hordoznak. A portrék esetében a hangszer vagy a daloskönyv jelenléte a modellt ülő személy tehetségére vagy szofisztikált egyéniségére utalt. A csendéleteken és zsánerképeken látható hangszerek a harmónia és a múlékonyság szimbólumai, illetve jelezhetik a társadalomban elfoglalt pozíciót is. A tárlat címének megfelelően a legtöbb, egyben vitathatatlanul legizgalmasabb festménnyel Johannes Vermeer szerepel. Mindössze 36, számon tartott műve közül öt látható a hangulatosan elrendezett kiállításon. Első ízben tárul a németalföldi géniusz rajongói elé együtt és egy helyen a National Gallery saját tulajdonában lévő Virginál mellett ülő hölgy és a Hölgy virginálnál, illetve az észak-londoni Kenwood House átépítésének idejére tartósan a Galéria rendelkezésére bocsátott Gitáron játszó nő.

Sétatávolságról, a Buckingham-palotából érkezett a Zenelecke, így a korábban említettnél még kisebb méretű Virginál mellett ülő hölgy az egyetlen kincs, amelyet külföldről, egy New York-i magángyűjteményből kikölcsönöztek ki. Szerencsére nem kell komolyan venni a bevezető figyelmeztetést, mely szerint az elmúlt századok „elkerülhetetlenül rajta hagyták lenyomatukat Vermeer képein”. Úgy, ahogy vannak, tökéletesek, kompozíciójukat, fényhatásukat, a tér és idő érzetét illetően egyaránt. Ugyanígy a National Gallery kollekciójának része a látogatót fogadó többi mű, köztük Vermeerrel egy lapon nem említhető németalföldi zsánerképek, mint Jan Steen és Pieter de Hooch alkotásai, illetve Hendrick ter Brugghen jó kedvre derítő portréja, A lanton játszó férfi.

Az utolsó termet Vermeer munkái tudományos átvilágításának szentelik a rendezők. A vásznakon felfedezett sertéssörték alapján a szakértők arra következtettek, hogy olcsó vagy régi ecseteket használt. Kevésbé takarékoskodhatott a mindössze 43 évet élt delfti mester a festékkel, hiszen az általa használt ultramarin a legköltségesebb színezék volt. Az alapos vizsgálat nagy valószínűséggel Vermeer ujjlenyomatát találta meg a Gitáron játszó nő című festményen. A galéria nagy trükkje, hogy a máskülönben – legalábbis egyelőre – ingyen látható festmények tematikus elrendezéséért 7 font belépti díjat szed. A hét három napján a „fájdalmat” az Academy of Ancient Music zenekar korhű kamarakoncertjei enyhítik, illusztrálva és életre keltve a zenei vonatkozású XVII. századi németalföldi festményeket.

A New York-i magángyűjtőtől érkezett Virginál mellett ülő hölgy