Horthy Miklós titka

„A fickó elhozta hozzám a műveket, mit mondjak, be voltam rezelve, hogy a szegényes kis lakásomban ott van például egy Greco, de mit volt mit tenni?” Ezzel kezdődött a fordulatos élet új szakasza New Yorkban. De mi volt előtte Pesten, Olaszországban meg az ukrán hómezőn?

Ez a könyv jó. Jó, mert az újságíró, aki papírra vetette, azt tette, ami a dolga. Elvállalt egy feladatot, ami érdekelte valamennyire. Hallgatni kezdte egy ember történetét, gyorsan felfogta, hogy kincsre lelt, egy igazán érdekes emberre. Megszabadult a prekoncepciójától, kitalálta a legmegfelelőbb formát, és most itt van nekünk megint egy történet, ami bebizonyítja, hogy sosem fogunk a végére érni a XX. század megértésének.

Furcsát mondok, Bánó András könyvét olvasván, mélyebben megértettem Rejtő Jenőt, aki Pesten járva-kelve ilyen Kövesdy Pálokba ütközhetett. Megfigyelte, azután egy kis humorral átrakta őket a Rangoon teherhajóra matróznak. És már ott is áll előttünk, mondjuk, Gorcsev Iván. Az állandó verekedés pedig felfogható metaforának: mert mindenkit vagy vernek az életben, vagy ő ver. És azt hiszem, az első a jobbik eset.

Kövesdy végül kikeveredett a bajokból, hiszen eredetileg azért készült volna könyv róla, mert híres műgyűjtő lett New Yorkban. Számtalan hihetetlen műtárgy környezetében éli életét.

És hogy jön ide Horthy titka? Egy aradi tarokkpartiról szól a történet: „Játék közben beszélgettek, iszogattak, ekkor hangzott el, hogy szükség lenne egy megfelelő vezetőre a kommunistákkal szemben, egy katonára, aki jóképű, van kiállása, és nyelveket is beszél. Ekkor édesapám felvetette, hogy erre a posztra a legmegfelelőbb a szép Purgly lány férje, Horthy Miklós lenne, ez a jó külsejű, németül kitűnően beszélő ember.”

Azt hiszik, hogy aztán majd emiatt mentesül a család a numerus clausus meg a zsidótörvények következményeitől? Legföljebb a megveretéstől. Mert úri körökben ismerős lévén, volt olyan keresztény barátja, aki figyelmeztette, másnap ne menjen be az egyetemre, mert zsidóverés lesz.

Mondtam, hogy sosem értjük meg ezt a magunk mögött hagyott századot.

I!

SZERZŐ: Bánó András

CÍM: Észbontó élet – Kövesdy Pál regényes története

KIADÓ: Scolar, 160 oldal, 16 oldal színes melléklet

 

OLVASÁSRA VALÓ

1 BORBÉLY SZILÁRD: NINCSTELENEK - MÁR ELMENT A MESIJÁS?

Kalligram, 328 oldal, 3000Ft/10 euró

A költő regénye egy gyerek története a hatvanas évek magyar falujában. A megrendítő nem elég erős kifejezés a mű leírására.

2 ESTERHÁZY PÉTER: EGYSZERŰ TÖRTÉNET VESSZŐ SZÁZ OLDAL - A KARDOZÓS VÁLTOZAT

Magvető, 256 oldal,2990 Ft

Több fér és egy asszony története a XVII. századi Magyarországon. Most, hogy megalakult a Történelmiregény-írók Társasága, nem tudom, tagjai mit kezdenek ezzel a könyvvel, amelyben vannak történelemre, regényre, írásra utaló jegyek is (még kardozás is némileg), mégis művészeti alkotás. Vagy követni próbálják?

3 NAGY GABRIELLA: ÜVEGHÁZ

Apa és anya halála után is élni kell. De mit kezdjen az életével? Mit, hogyan, merre, kivel? Egy nő életrajza novellák füzérében.

Palatinus, 220 oldal ÁR:3200 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.