Remekül kezdődik, és remek is mindaddig, amíg a Hamletet az Übü király stílusára lehet transzponálni. A várható bajok természetesen akkor érkeznek el, amikor valahogy mégiscsak el kellene játszani a drámai cselekményt, s ráadásul bele is kellene csempészni azt a sajátos verziót, amelyet a cím sejtet. Az eredetinek gondolt, az igazinak állított változatot. A címszereplő, Mészáros Árpád is nyilván zavarban van, milyen, mennyire komolyan vehető vagy veendő az a Hamlet, aki elmondja a Lenni vagy nem lenni mély bölcsességeit, aki oly okosan instruálja a színészeket, viszont maga tesz mérget a királynak szánt pohárba, nem fordítva. Sok jelenetet kell eljátszani úgy, hogy a rendező, Mezei Kinga és az átírásban tettestársa, Góli Kornélia dramaturg nem tud érdemleges döntést hozni a paródia és a komoly stílus dilemmájában. Merthogy nem is lehet.

Mészáros Árpád

Az eredetinek állított történet elbeszéléséhez ugyanis a klasszikus krimi technikáját választották. A lényegnek csak a végén szabad kiderülnie. Miközben zajlik a shakespeare-it nagyjából követő történet, Horatio néha Sherlock Holmes autóssapkáját öltve, zseblámpával kutakodva nyomoz. Nem tudni, ki, mi után, de sejtetve, hogy egyszer majd csak talál valamit, és az eredményt megosztja velünk. Így is történik. A furcsán lezajló, tömeghalálba torkolló párbaj után kiderül, ami sejthető volt, hogy Horatio, a dán herceg bizalmas barátja valójában a norvég Fortinbras kémje, beépített embere, aki módszeresen teszi tönkre a dán uralkodóházat, miközben a dánokról meg az derül ki, hogy közöttük nem is politikai-hatalmi harc dúlt, hanem szerelmi féltékenységi dráma zajlott, hiszen Ophelia az öreg Hamlettől volt teherben. S miután minderről értesültünk, Fortinbras, ahogyan a szennyes ügyek tanúival történni szokott, Horatiót is eltakarítja az útból.

Ennek a kibontakozásnak csak egyik baja, hogy az utólagos kimagyarázás, explikáció ezúttal is nehézkes, kissé erőltetett, pedig amennyire lehetséges, még ügyesen is van dialógusokba szedve az igazság feltárása, miközben filmekből ismerős megoldással mintegy visszapergetik a perdöntő jeleneteket. Nagyobb baj, hogy ez a helyesbített történet semmi tartalmi többletet nem ad hozzá a shakespeare-i eredetihez. A „lerántjuk a leplet” gesztusa mögött nincs igazi tét, igazi gondolat. Annyit tudunk meg, hogy az eszményinek mondott szereplők is elég sötét alakok. Mint Hamlet mondja – bár nem ebben a változatban –: „Én meglehetős becsületes vagyok: mégis oly dolgokkal vádolhatnám magamat, hogy jobb lett volna, ha anyám világra sem szül”.

Ez hát nem igazi újság, így a végére a konstrukció kipukkad. De ez nem feledteti a mulatságos részleteket. Csernik Árpád a helsingöri udvarban családi körben hatalmaskodik roppant fontoskodással, miközben a norvég invázió hírhozóját rendre elhajtja. Mezei Kinga komor szigorral működik mellette a trón özvegyéből lett régi-új királynéként, Mikes Imre Elek pedig kiadós műpocakot tolva maga előtt pompás kedéllyel vigyorogja a bennfentes udvaronc szerepét, kicsiben (pocak nélkül) pedig ugyanazt Rosencrantzként. Hamlet és barátai az atya, a megölt király szellemével asztaltáncoltatás útján értekeznek, önkényesen találgatva-értelmezve a koppantások számát. Rosencrantz és Guildenstern Zoro–Huru kettősként jelenik meg, gólyalábakon ugyanis Mészáros Gábor majd kétszer olyan magas, mint Mikes Imre Elek. És Ralbovszki Csaba zseblámpás Horatiója is a jobb színházi emlékeink közé raktározódik el.

Az eredeti Hamlet
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása Kisvárdán