Minden este megnyuvasztanak valakit

Ebbe a tejcsarnokba csupa kalandregényíró jár, így több regénynek az áldozata Pepita Ofélia, mint a Scotland Yard archívumában szereplő gyanús tetemek összesen. De hogy kerülnek a Klauzál térre?

Az öldöklő tejcsarnok című drámából idéztünk, Tóth Ildikó játszotta Pepita Oféliát a tatabányai Jászai Színházban, Novák Eszter rendezésében. A szerepformálás olyan frenetikus volt, hogy amikor a Szőke Csilla–Bíró Csilla exzanzibáros páros vendéglátó egységet tervezett a VII. kerület szívébe, megkérdezték a szerzőt, Kárpáti Pétert, hogy ő bemenne-e egy olyan helyre – nevezzük kocsmának –, amelyet Pepita Oféliának hívnak. A válasz pozitív volt, ezzel eldőlt hely sorsa.

Elsősorban Rejtő- és kortársirodalom-kedvelő harmincasok, negyvenesek számára nyújt menedéket a kétszintes, sarki objektum, de Nádasdy Ádám nótaestjén a 91 éves látogató is remekül szórakozott. Havonta változó kiállítások, tematikus estek, sok-sok társasjáték, a park közelségének köszönhetően hűvös terasz várja a vendégeket, sőt Ofélia kutyatálat is kikészített friss vízzel.

A drámabeli kocsmárosnőtől citált címünk természetesen nem igaz, itt nem nyúvad meg senki, de az augusztusra tervezett pingpongversenyre nem árt a jó kondi. Tavaly százan vettek részt az eseményen, a nevezés részleteiről a kulturális kocsma Facebook-oldaláról lehet majd tájékozódni. A kocsma vonzerejét a hosszú nyitva tartás is fokozza, alig találni már Budapesten olyan szórakozóhelyet, ahol hajnali négyig maradhat a közönség. Kolosszális, mondaná Kárpáti Oféliája (aki nyomokban tartalmaz mogyorót és Rejtő-féle Pepita Ophéliát is.) Ínyenceknek.

I!

NÉV: Pepita Ofélia

CÍM: Budapest VII., Klauzál tér 5.

INTERNET: facebook.com/PepitaOfeliaBar

NYITVA: terasz: 16–22-ig bent: H.–K.–Sze.: 16–02 Cs.–P.–Szo.: 16-04

ZÁRVA: nyáron vasárnap

 

SZENVEDÉLYES HALOTT

SZÖVEG: ONGJERTH HANNA

Július 1.

Házsártos felesége elől rejtette forró kályhába kaucsukdarabkáit a 153 éve elhunyt Charles Goodyear, így fedezte föl a vulkanizált gumit.

Július 2.

52 esztendeje repített golyót a fejébe Ernest Miller Hemingway, aki minden – ismert – plátói szerelméhez írt egy-egy regényt.

Július 3.

Sokak szerint nem heroin túladagolás, hanem politikai összeesküvés áldozata lett 42 éve Jim Morrison (ha egyáltalán meghalt).

Július 4.

A 79 éve elhunyt Marie Curie ifjúkori szerelmét, K. Żorawskit idős korában is gyakran látták a kutató varsói szobra előtt üldögélni.

Július 5.

44 éve halt meg Walter Gropius, a Bauhaus-eszme atyja, aki a használhatóság, a modern technika és a művészet szentháromságában hitt.

Július 6.

Csak a 42 éve elhunyt Louis Armstrong halála után derült ki, hogy blö ölt, amikor a függetlenség napjához igazította születésnapját.

Július 7.

Amint fény derült a kokain káros következményeire, a 83 éve elhunyt Arthur C. Doyle fokozatosan leszoktatta róla Sherlock Holmest.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.