Az Egy másik életben azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lett volna, ha ’56-ban, alig húszévesen nem az idegent, hanem a szétlőtt, levert otthont választja. És ez az időutazás is inkább emlékezés: ágyhoz kötve, műtét után éli át ezt a másfajta életet. Kicsit keserűen, hiszen a hazai irodalom számára ő egy kicsit mindig emigráns írónak számított, az ottaninak pedig egy kicsit mindig idegennek, magyarnak. Így nem lett belőle francia író, sem kanadai földbirtokos. Ingázik Miami és Budapest között.

De az is lehet, hogy csak egyszerűen író, így, zavaró nemzetiség nélkül. Márai után talán ő beszél a legérzékletesebben a világban kóválygó, helyét alig találó írólétről. kis örömökről, nagy bánatokról. Vagy fordítva. Erről a nagyon személyes hangú, anekdotázó, visszaemlékező novellák győzhetik meg az olvasót.

A könyv harmadik részét kitevő Emlékszilánkok így döccenő nélkül folytatják a novellában emlékező író időutazását. A leginkább naplóbejegyzésekre hasonlító szövegek már az itthoni „kívülállás” napi krónikái. Bölcsen és szomorkásan, saját orra alá dörmögve.