A történelem később jön
Az épület egyébként sok minden más is volt kétszáz éves története során, például a háború után rendőrség és földhivatal is. Hosszú ideig pedig, a XIX. században, Pajor Gáspár orvos és táblabíró, majd leszármazottai lakták.
Pajor Gáspár uram volt az építtető is, bár azt pontosan nem tudják, mikor került végül is tető alá az épület. Régi ház tehát az új múzeumi központ. Ezt a vastag falú, boltozatos termű, táblabírás épületet alakították XXI. századi múzeummá, egészen szépen ötvözve az üvegfalakat, a tágas tereket kedvelő jelenkort és a vaskos építészeti örökséget. Különösen jó hangulatú lett az udvar, amelyet most modern és ódon épületszárnyak ölelnek körül. Egyrészt kibontották, megmutatják a régi épület íves árkádjait: tehát rekonstruáltak. Másrészt viszont konstruáltak is: egy vadonatúj, beton és üveg épületszárnyat az udvar eddig beépítetlen nyugati oldalán, valamint egy méretes, üveghomlokzatú fogadóteret a délin, ahol ezzel újrafogalmaztak egy régi épületszárnyat.
A modernség szerencsére nem türemkedik ki az utcára, nem zavar tehát bele a megszokott szentendrei utcaképbe – de belül azért mégis szépen, arányosan dominál. A felújítás tervezője Szuromi Imre építész, festőművész és a Kocsisok Építész Stúdió volt, a kivitelezés költsége pedig 660 millió forintra rúgott, amelyet több támogatásból, de többségében önkormányzati forrásból biztosítottak, jelentette be az átadást megelőző sajtótájékoztatón Kálnoki-Gyöngyössy Márton múzeumigazgató és Dietz Ferenc polgármester.
Csak emlékeztetőül: a Ferenczy Múzeumnak azért kellett kiköltöznie korábbi, Fő téri épületéből, mert azt 2010-ben visszaadta az állam a szerb ortodox egyháznak. Még a múzeum akkori fenntartója, a megye alkudta ki, hogy három ingatlanért cserébe Szentendre városa átadja a múzeum számára a már évek óta üresen álló, meglehetősen roskatag állapotban lévő, Kossuth utcai Pajor-kúriát. Aztán a viszonyok hamarosan úgy alakultak, hogy a megyei múzeumi rendszer felszámolásával a kúria immár múzeumostól visszapottyant a város ölébe. Mint ismeretes, a Frerenczy Múzeum 2012-ig Pest megye központi múzeuma volt, és januártól került a többi megyei múzeumi központhoz hasonlóan az anyaváros fenntartásába. Feladata azonban továbbra is többrétű, nemcsak a gazdag szentendrei képzőművészeti hagyaték ápolója, hanem kutatóhely (jelentős könyvtárral) és történeti múzeum is, amely a megye területéről származó régészeti leletek sokaságával rendelkezik. A most megnyílt épületben egyelőre azonban csak a képzőművészeti állandó kiállítás készült el.
Nézzük hát ezt. A múzeum szándéka szerint végre egységben mutatják be a szentendrei képzőművészet mintegy száz évre visszamenő teljes vonulatát. Külön kiemelkedik azonban ebből a névadó Ferenczy Károly és a Ferenczy család munkássága, amely az első emelet utcai szobáiban, az épület fő enteriőrjeiben kapott helyet Mazányi Judit rendezésében. Előbb a Ferenczy család művésztagjaival ismerkedünk meg, majd Ferenczy Károly nagybányai képei következnek, nem titkolt utalással a Nagybánya és Szentendre közötti hangulati hasonlóságra. A Nagybányai utca című, 1905-ös festmény például egészen olyan városrészletet mutat, mintha csak a most avatott múzeumépület utcájáról, a Kossuth utcáról készült volna. Nem véletlen, hogy a húszas években, Trianon után sokan az új Nagybányát vélték megtalálni a Duna-parti városban. Hanem erről kicsit később: a Ferenczy-termek a festő műtermi képeivel folytatódnak, majd Béni és Noémi alkotásai, szobrai és szőnyegtervei következnek egy újabb teremben.
A kiállítás logikája szerint a Szentendre művészeti életének nyitányát jelentő Ferenczyek után még az első emeleten, de már az udvari traktusban következik a szentendrei művésztelepet 1926-ban létrehozó, nyolc alapító atya terme. Kissé rehabilitálja is őket ez a terem, hisz az alapítókat később megtagadták az utánuk jövők, „elavult” nagybányai vonzalmaik, római iskolás látásmódjuk miatt. Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Heintz Miklós, Jeges Ernő, Ónodi Béla, Paizs Goebel Jenő, Pándy Lajos és Rozgonyi László ma ritkán emlegetett nevei festészetünknek. Ennek a teremnek mégis nagyon lehet örülni, mert pontosan lehet érteni belőle a szentendreiség alapjait, a poszt-nagybányaiságot.
Akik utánuk jöttek, nem őket követték, hanem a festészet újabb útjait keresték, de nem egészen kapcsolódás nélkül. Az új szentendreiek vezéralakjai Korniss Dezső, Vajda Lajos és Barcsay Jenő lettek (aki például baráti viszonyt ápolt Paizs Goebellel). Nekik, illetve a régi művésztelepi kolóniától független, összesen éppen negyvenegy szentendrei alkotónak – akiknek idekötődő munkássága a harmincas évektől a jelenkorig terjed –, az új múzeumi épület utcai traktusának földszinti termében Bodonyi Emőke rendezte meg az összefoglaló tárlatát.
A régi nagyok közül természetesen olyanok is idesorolódnak, mint Czóbel Béla (aki a másik világháború után felváltva élt Szentendrén és Párizsban), Perlrott Csaba Vilmos, Kmetty János vagy a Vajda-Korniss-körhöz kapcsolódó fiatalabbak: Bálint Endre, Szántó Piroska, és az Ámos Imre-Anna Margit házaspár. De itt vannak a földszinti, boltíves teremben a hatvanas-hetvenes évek szentendrei újítói, akik egyrészt az 1969-ben felépült új művésztelepen alkottak, vagy az 1972-ben megalakult Vajda Lajos Stúdió tagjai voltak: Deim Páltól Wahorn Andrásig.
Mindez tehát a képzőművészeti teremsor, amely Basics Beatrix szakmai iránytásával valósult meg. A történeti vonal nyár végén mutatkozik majd be. Augusztusban nyílik például a pincében a római kőtár, valamint az új udvari traktus modern, időszaki kiállítóterében a Gertrudis-kiállítás, a királyné meggyilkoltatásának nyolcszázadik évfordulója alkalmából, és ebből az apropóból lesz látható a színházi estek megtartására alkalmassá tett udvaron a Bánk bán, Alföldi Róbert rendezésében.
