Amúgy nagy viták egyáltalán nem jellemezték a vége felé közeledő POSZT-ot. Hacsak azon nem különböztek össze, hogy miként alakult ki a versenyprogram. Az idén, többet fogták volna fejüket a nézők, mint korábban, értetlenül állva a színpadon látottak előtt. A programsorozat első fele tartalmazott kiemelkedő produkciókat (a nemzetis Amphitryon és az örkényes Peer Gynt), ám több volt „a fene sem érti, mit keresnek itt” típusú választások. Az utolsó napokra azonban újra érkeztek kiváló előadások, még akkor is, ha ezek (is) jelentősen megosztották a szakmát. Mint például a miskolci előadás, A vágy villamosa és a vígszínházi Jóembert keresünk. Az utolsó napra, lapzártánk utáni időpontra maradt a Proton Színház és a Trafó koprodukciója, a Szégyen.

Ahhoz nem kell nagy jóstehetségnek lenni, hogy borítékoljuk a brutalitásából fakadó nézői indulatot. A főszereplő Zsótér Sándor – aki eddig rendezéseivel aratott a POSZT-on – színművészeti egyetemistái két vizsgaelőadással, a Hamlettel és a Peer Gynttel szerepeltek az offprogramban. A színháztörténész Gajdó Tamás ünnepelt, kerek évfordulós művészekkel, előadásokról és színházakról beszélgetett délutánonként egy étteremben. Mi az utóbbit csíptük el, ahol a székesfehérvári (50 éve nyitották meg a helyreállított épületet) és a Trafó (15 éves) igazgatói meséltek múltról-jövőről, valamint három szabadtéri színház vezetője, az esztergomié (25 éves), a kisvárdai határon túlié (25 éves) és a gyulaié (50. évad).

Fehérvár ősszel már ünnepelt, elhívta Törőcsik Marit és Bitskey Tibort arra a jubileumi estére, mikor megemlékeztek az 50 évvel ezelőtti újranyitásról. 1962-ben ugyanis az első előadás a budapesti Nemzeti Színház vendégprodukciója volt, főszerepben a két művésszel. A nyári szabadtériek hamarosan nyitnak: a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja június 21-én, a Gyulai nyár egy nappal később, a gyulai Shakespeare Fesztivál július 4-én, az Esztergomi Várszínház július 5-én. Ősztől nagyobb teret ad a hazai független színházaknak, és az igazgató Nagy József nemcsak előadásokkal, hanem műhelymunkával is részt vesz a Trafó művészeti életében. Az intézmény a jubileum alkalmával az ősszel meg akarja mutatni azt is, milyen kulturális finomságok bújnak meg a környező helyeken, lakásokban, sőt képzőművész second hand boltról is hallottunk a Nagy Józseffel együtt dolgozó elődtől, Szabó Györgytől.

Az alapítóigazgató megemlítette, hogy robotszínházat hoznak majd Magyarországra, és bemutatják az első robotszínészt. Hogy szükség van-e színházi lapokra, s ha igen, hogyan maradhatnak életben? című szakmai fórumon való részvételt parlamenti elfoglaltsága miatt mondta le L. Simon László, az NKA alelnöke. Így a kritikusok a problémákról maguk beszélgettek, valamint arról, vajon megöli-e az online a nyomtatott folyóiratokat. Itt kiderült, egyetlen pályázati forrásuk az NKA, amelynek kuratóriuma gyakran megalázóan alacsony, máskor érdemtelenül magas összegeket oszt. Az előadó-művészeti törvény nem számolt a színházi lapokkal, a törvényhozók pedig azzal, hogy a kritikaírás rezsiköltségeit a pályázatokból fedezhessék az újságírók.

Azaz az NKA-pénzből egy árva forintot sem költhetnek a több tízezer forintos utazásra vidéki vagy határon túli színházba, saját zsebből csengetik a szakmai (vagy a teljes) jegy árát, a cikkért kapott honorárium viszont a kiadások felét sem fedezi. Az online 7óra7 például egyéb céges tevékenységeinek bevételéből finanszírozza a működését, mert jóval kevesebbet kap a pályázaton, mint amiből működtethetné a rendkívül színvonalas portált. Segítené a médiát, ha egyes vidéki színházak buszokat indítanának a kritikusoknak Budapestről. Ugyanakkor gyakran előfordult, hogy a meghívó társulat vagy azért haragudott meg az újságírókra, mert az adott esetben rémes produkcióról inkább nem írtak, máskor pedig abból fakadt konfliktus, hogy pont megírták ezt – jelezte Jászay Tamás, a Színházi Kritikusok Céhének elnökségi tagja, a Revizoronline szerkesztője.

A beszélgetésen elhangzott az is, jó lenne tudni, a színházi szervezetek miféle színházi lapokat látnának szívesen. Erre Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke csak a saját véleményét mondhatta el a kritika szükségességéről. Azt is hozzátette: nézőnevelés nem lehet kritika nélkül. A másik szervezet, a Magyar Teátrumi Társaság viszont több írásában már kifejtette, hogy új kritikusok kinevelését tartja szükségesnek. Mint a jelenlévők megerősítették: a színházi kritika egy része a nézői előadás-választásban, más része a megértésben ad segítséget, a háttérhez nyújt kulcsot. Ugyanakkor valószínűleg tarthatatlan, hogy bizonyos nyomtatott lapok alig pár száz példányban kelnek el évente, egy emberhez köthetők, nem egy csapathoz, mint a portálok esetében.

Az Ellenfény főszerkesztője, Sándor L. István azt kifogásolta, hogy a színházak gyakran saját oldalukra egy az egyben bemásolják a kritikákat, interjúkat, ahelyett, hogy egy rövid bevezető után az eredeti cikkhez vezető linket posztolnák. Ezzel megfosztják az orgánumot a klikkszámtól. Ez olyan, mintha a kritikusok színházjegyet nyomtatnának otthon, és azt értékesítenék – jelentette ki. Ez a fórum kivételesen az előző este bemutatott versenyprodukciót elemző szakmai beszélgetés helyére került, amelyet nap mint nap pompásan, felkészülten vezet Lévai Balázs.

Nézőnevelés nincs kritika nélkül – kerekasztal a színházi lapok helyzetéről