Az Akvárium a kilátástalanság és reménytelenség története. Szereplői nem álmodoznak, nem terveznek, nem vágynak semmire, csupán arra, hogy ami rossz, az kevésbé legyen rossz. A szegénység nem csupán materiális értelemben vagy a társadalmi felemelkedés lehetőségei szempontjából jelenik meg a történetben, hanem mint érzelmi szegénység is. Ahogyan például a központi karakternek tekinthető Verát örökbe fogadó pár végig Edit néniként és Jóska bácsiként szerepel a regényben, egyértelműen jelképezve, hogy bár felelősséget vállaltak a kislányért, legjobb tudásuk és akaratuk szerint tisztességben felnevelték, soha nem lehetett hármukra igazi családként tekinteni.

Tóth Krisztina finom érzékenységgel, a rá jellemző drámai sűrítés képességével (igaz, inkább csak a regény első felében) ábrázolja ezeknek az embereknek a mindennapjait, azt az ellentmondásos helyzetet, hogy bár fizikailag közel vannak egymáshoz, alig férnek el együtt a lakásban, és az érzelmek tekintetében nagyon is távol állnak egymástól. Így a szeretet látszólagos megnyilvánulásai is rutinfeladatokká torzulnak, ahogyan például Edit néni gondját viseli gyengeelméjű húgának, Edunak.

A már-már növényi lét szintjén vegetáló szerencsétlen nő akár szimbolikus jelentőségű szereplője is lehet a történetnek, hiszen sem teherbe esését, sem a rajta elvégzett abortuszt nem fogja fel. A kisemberek hétköznapjairól, azok reménytelen egyformaságáról szól tehát az Akvárium, ugyanakkor Tóth Krisztina ügyesen illeszti bele mindezt az ötvenes évek politikai, társadalmi viszonyai közé. Az elmúlt háború ugyanúgy nyomot hagy a főszereplők életén, mint az aktuális helyzet, bár utóbbi néhány árnyalattal halványabban.

1956 szerepe szinte már csak praktikus szempontból jelenik meg az elbeszélésben (mikor rázódik vissza a város a megszokott mindennapjaiba), mintegy ezzel is hangsúlyozva, hogy az emberek többségének életét, annak kilátástalanságát, egyhangúságát nem érintik a történelmi távlatból jelentősnek látszó közéleti események. Azért tartom azonban fontosnak ezt a dátumot megemlíteni, mert az elbeszélés nagyjából ettől a ponttól kezdi fokozatosan elveszíteni feszességét és drámai sűrítettségét. Tóth Krisztina nem találja a ritmust, azt, hogy miként érdemes nagyobb időközöket átugrani.

Aki az olyan hagyományos formai megoldások, mint a harmadik személyű mindentudó narrátor vagy a lineáris történetmesélés révén egységes ívű elbeszélésére számít, könnyen csalódhat a regényben. Nincs egység, nincs jól érzékelhető ív. Mintha a szerző legfeljebb csupán regénye terjedelmének felére lenne optimalizálva. Ugyanakkor nemritkán a korábbi kötetekre jellemző rövidprózai eljárásokra ismerhetünk a könyv olvasása közben. Bár a regény elsősorban annak lehetőségét kínálja fel, hogy Vera élettörténeteként olvassuk a nevelőszülőkhöz való kerülésétől házassága és élete teljes kudarcának közvetett elismeréséig, sokkal termékenyebb módszernek tűnik, ha lehetőleg minél több szereplőt egyenrangúnak tekintünk vele.

Így a Pixel más-más nézőpontból elmondott, de mégiscsak egymáshoz kötődő történetei, szereplőinek egymáshoz köthető sorsa juthat eszünkbe, csak míg Tóth Krisztina legutóbbi prózakötetében ezek külön elbeszélésekként léteznek, az Akváriumban mindezt ömlesztve, egymásba fonódva kapjuk. Ebben az esetben még azok a nem igazán szerencsés narrációs megoldások is kevésbé kirívóak, amikor az elbeszélő teljesen jelentéktelen szereplők szemszögéből oszt meg olvasójával olyan információkat, melyekről a fő karaktereknek nem lehet tudásuk.

A Pixel mellett a Vonalkód is megidéződik, időnként kompakt kis elbeszélések rajzolódnak ki a regényen belül, ahogy az említett kötet darabjaira jellemző módon egy-egy motívum a történet végén csattanószerűen, az eredetitől eltérő kontextusban újra felidéződik. Mindezeket szem előtt tartva tehát, aki az ismerős, megszokott hangot keresi Tóth Krisztina új könyvében, ez utóbb emlegetett megoldások révén kedvét leli majd benne. Akit képes a történet nagyjából egyharmada után magába szippantani, annak a lendülete valószínűleg a végéig is kitart. Radikálisan újat, meglepetést, nagy dobást azonban senki ne várjon Tóth Krisztina első regényétől. Az Akvárium nem ezért válhat maradandó értékű alkotássá.

Magvető, 328 oldal, 2990 forint