Camilla Läckberg: Vészmadár

A „svéd Agatha Christie” negyedik regénye irigylésre méltó magabiztossággal szólal meg; öröm követni, ahogyan Läckberg szépen lassan „belakja” a saját világát. Stílusának bosszantó jellegtelensége ugyan továbbra is kísért, a történetvezetés, valamint a feszültség fokozásának arányossága azonban megkapó. A történet – a skandináv „divathoz” híven – egy tragikus családtörténet körül forog, a végkifejlet pedig nem marad adós a meglepő fordulatokkal. Läckberget jelentőségét tekintve valahová az első és a másodvonal közötti senki földjére pozicionálhatjuk: minden a helyén van, a pontos jellem- és társadalomrajztól a lélektanig, csak éppen az isteni szikra hiányzik. Olvasása olyan napokon ajánlott, amikor az ember nem vár túl sokat az élettől. Pontosabban: semmi egyébre nem vágyik, mint könnyűségre. Nem játék, csak játszadozás. Nem szerelem, csak flört. Animus, 336 oldal, 3290 forint

Szergej Kuznyecov: Pillangóbőr

A borító tetején a következő szlogen olvasható: „Perverz. Sokkoló. Orosz.” Amikor viszont ezt követően azon kapjuk magunkat, hogy elalszunk a könyv fölött ülve, az ötvenedik oldalnál, fényes délután, már tudjuk, nem lesz könnyű menet. A szürke ötven árnyalata, aprócska betűhibával. Átnyalata. Kuznyecov amúgy sem bizonyul az árnyalatok mesterének. A szöveg arányai katasztrofálisak. Rengeteg túlbeszélés, fölösleg – tömény unalom. Pedig a szerzőnek van (lenne) fantáziája. Csak éppen elsikkad a szörnyű stílus árnyékában. A fent idézett szlogenből a „sokkoló” kitétel még akár igaz is lehet; csak éppen nem melléknévként, hanem főnévként értve. Libri, 464 oldal, 3490 forint

Kovács Noémi: Lélekölő

A borítóért felfüggesztett, a tördelésért letöltendő börtönbüntetés jár. Gondolnánk, innen csak felfelé vezet út. Csalódnunk kell. Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes például azt találja írni a könyv előszavában, hogy „a bűnügyi filmek és tévésorozatok tömege jelentősen csökkentette a krimiolvasók táborát”, ami a százmilliós példányszámban eladott Stieg Larsson-regények korában minimum kétségbe vonható állítás. Maga a főszöveg sem indul biztatóbban. A regény harmadik mondata így szól: „A gondolat a fénysebesség négyzetével villant Peter Page fejébe,mintha világéletében erre a lehetőségre várt volna.” És így haladunk tovább: zavarosan, agrammatikusan, stílustalanul, következetesség nélkül. Az utaló- és kötőszavak következetlen használatát már egy általános iskolai dolgozatban is vastagon pirosoznák. Ha pedig igaznak bizonyulna a fülszöveg állítása, miszerint a regény „tele [van] kulisszatitkokkal a kriminalisztika világából”, akkor kijelenthetjük: nagy bajban vagyunk. Az egyetlen telitalálat a cím. Lélekölő. Stimmel. Athenaeum, 272 oldal, 2990 forint