Így ő is belépett azon szerencsés alkotók sorába, akiknél mindig a nyersanyag, a téma dönti el, hogy milyen formában ölt testet. Az Akvárium története messzebbre, az első novellák idejére nyúlik vissza. A Vonalkód szövegeit 2004-ben kezdte el írni a Beszélő felkérésére, de a műfaji átmenet már korábban érlelődött benne, talán már a narratív versek idején, amikor egyre fontosabbá vált a történet. Természetesen nem volt problémamentes a műfajváltás, de, mint mondja, egy alkotónak elemi szüksége van arra az izgalomra, amely azzal jár, hogy olyan területre téved, ahol tapogatóznia kell, ahol nem autentikus a beszédmódja.

Vagyis ha olyasmibe fog, ami még nem megy. – Gondom volt a sűrítéssel, hiszen a próza egészen másfajta sűrítést igényel, mint a vers. Sokat segítettek a prózafordításaim, az az időszak, amikor egész nap egy másik nyelvből érkező mondatokat raktam egymás mellé. Ez kicsit oldotta bennem a görcsöt –eleveníti fel a kezdeteket. A tömörítés technikájának elsajátítása mellett a szerkezet felvillanása is fontos volt. És nem csupán azért, mert vizuális típus. Ez még a képzőművészképzés öröksége: Képzőművészeti Szakközépiskolában érettségizett szobrász szakon. Szobrászként pedig pontosan ismerni kell a vázat, annak terhelési pontjait, tudni kell, hogy mit bír el, elgondolni a kész mű terjedelmét, hiszen csak ezek után lehet felpakolni rá az anyagot.

Így elkerülhető, hogy ne csupán egymás mellett sorakozó elbeszéléseket tartalmazzon a kész könyv. Legyen íve, lendülete, teste. A Vonalkód átütő sikere máig tart. Egyrészt ez lett a legtöbb nyelvre lefordított könyve (12 nyelven olvasható), másrészt számos felkérést hozott magával: így lehetett a Nők Lapja, a Népszabadság és az Élet és Irodalom tárcaírója. Az ekkor született szövegek legjavát a Hazaviszlek, jó? című kötetébe gyűjtötte össze. És innen már csak egy lépés a Pixel, amely prózakötet már sok regényszerű jegyet hordoz. A zárt szereplőgárda és világ miatt több volt, mint egyszerű novellafüzér. Persze mondhatnánk, hogy ez volt az utolsó lépés a regény előtt, de élesen tiltakozik az irodalom effajta felfogása ellen. Már az is irritáló volt, hogy a sikeres prózakötetek után folyton azt kérdezték tőle, hogy mikor áll elő egy regénnyel, mintha ez a műfaj lenne az irodalom csúcspontja, és onnan tekintve minden más csak előzmény lehet.

Holott egy irodalmi pálya csak a legritkább esetben tart valami felé, és még ennél is ritkábban egy regény a betetőzése. Ő viszont nem hisz a műfajok közötti hierarchiában, bármennyire is így vélik a kiadók, az olvasók vagy a piac. Az Akvárium előképe messzire nyúlik vissza. A nyolcvanas évek végén Papp Gábor Zsigmondot kísérte el, amikor budapesti bérházak belső udvarait fényképezte, és már akkor felmerült benne, hogy egyszer egy leendő történet helyszíne is lehetne egy ilyen gangos udvar. Hiszen ismeri a szagát, az atmoszféráját.

És ideális terepe lehet egy olyan történetnek, amely a zártság pszichológiáját, a kimondatlanság, az egymásba préselődött életek problémáját járja körül. 2004-ben Csortos Szabó Sándor fotós kérésére fényképekhez írt kisebb szövegeket, és akkor, azokat komponálva fogalmazódott meg benne az Akvárium alapötlete, de nem írta meg. A lefojtottság, levegőtlenség miatt a regényidőt az ötvenes évekre helyezte: a némán, szűk térben keringő halak a ki nem beszéltség szimbólumai is lehetnének. Klári mama és Edu karaktere született meg legelőbb, velük kezdte el az első történeteket gyűrögetni a fejében, de most is, mint máskor, csak akkor fogott neki, amikor már a szerkezetet is látta maga előtt.

– Már télen kész voltam, de sokszor átírtam, ülepítettem, húztam belőle. Addig dolgoztam vele, amíg teljesen munkadarabbá nem vált, amíg megszűnt a szöveggel kapcsolatban minden érzelmi viszonyom – teszi hozzá. A regény legfontosabb eleme a címben is feltűnő akvárium. A regény főszereplőjének ez a tárgy jelképezi a gazdagság, egy egészen másfajta világ tágasságát és élhetőségét. Az akvárium révén csillan meg előtte valami magasabb rendű létezés, és ezt akarja „beépíteni” saját, zárt, nyomortól szagló szegényes világába. Az akvárium a regényben úgy funkcionál, akár egy kamera: ahová vetődik, onnan látjuk a történéseket.

A regény kapcsán tapasztalta meg ugyanakkor a koncentráltság és az ihletettség szinte már varázslatos fokát. Azt a pillanatot, amikor minden egy pontba tart. Amikor bármihez nyúl, anyag lesz belőle. Amikor idegen emberek mesélnek az ötvenes évekbeli kórházélményeikről (a regény másik fontos helyszíne egy kórház), vagy amikor a korabeli újságcikk a szovjet újraélesztési módszert taglalja. Egy szegedi felolvasás alatt egy ötvenes évekbeli akvarisztikai szakkönyv került a kezébe. Hiszen akkoriban többnyire csak elkészíteni lehetett az akvárium alkatrészeit, megvásárolni nem. Innen tudta meg tehát, hogy miként kell cipőpasztával bekenni, ha ereszt az illesztéseknél. És ezek akkor is fontos elemek, ha a könyvben nem is tűnnek fel, de velük lehet felépíteni a könyv mögötti láthatatlan birodalmat.

Az Akvárium előképe a nyolcvanas évekig nyúlik vissza