MAGAZIN: Most nehéz lesz csak kultúráról beszélgetni. A galériában, ahol ülünk, kifejezetten politikai indíttatású kiállítás képei lógnak a falakon.

HEGEDÜS ORSOLYA: Politikai, igaz, de átvitten. Mert itt ez a jelenlegi kultúrpolitikai szituáció, amire vannak művészeti reakciók, de szerintem túlságosan intellektuális reakciók. A magam részéről a művészeket szeretném azzal szembesíteni, hogy vannak korok és helyzetek, amikor nincs mese: radikálisnak kell lenni.

MAGAZIN: Az írók is radikalizálódnak? Eleinte az Esterházy-művek nem akartak politizálni, később konkrét politikai szövegek kerültek esszékbe és cikkekbe, utána pedig már a könyvekbe is. Vagy rosszul látom?

ESTERHÁZY PÉTER: Rosszul. Először is ’90 előtt az embernek nem volt befolyása a fölött, hogy miből lesz politikai szöveg, miből nem. Konkrétan az egész politikával telítődött. Tehát Tandori verebeitől kezdve minden áthallásos lett, ha akartad, ha nem. Már nem is volt érdekes a sorok között való üzengetés. Ha mindenki úgyis tud mindent, akkor vagy beszéljünk egyenesen, vagy ne írjunk. Aztán pedig nem belekavarodtam, hanem nagyon is élveztem azt a ’90 utáni helyzetet – sőt már ’89-ben is így volt –, hogy mindenről meg lehet írni, amit gondolok. De nem úgy van, hogy a képzőművészetben viszont csak azokat lehet radikalizálni, akiknek olyan a műfajuk?

HEGEDÜS ORSOLYA: Azért van itt a kiállításon példa táblaképfestőtől is.

ESTERHÁZY PÉTER: Jó, de az irodalomnak mindenképpen megvan a maga lassúsága. A regény nagy pamfletekkel reagálhat konkrét helyzetre. Aminek veszélye is van, hogy tudniillik, ha csak ennyi van benne, ha csak abból az indulatból, szenvedélyből keletkezett, hogy ellentmondjon például a diktatúrának, a diktatúra megszűntén megszűnt az egyetlen létoka is.

MAGAZIN: Itt van az új regénye: az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat. Ebben szinte napi utalások vannak a mai politikára, pedig a XVII. században játszódik.

ESTERHÁZY PÉTER: Persze, mert a jelen kihegyez bizonyos érzékenységeket. Azt is, amivel látjuk a XVII. századot. Tetejében nyelvileg nagyon érdekes dolgok zajlanak, tényleg megjelennek XVII. századi mondatok a mostani diskurzusban, mai indulatosságokban is. Ezerszer idéztem már azt a tüntetés után hazafelé tartó jóarcú fiatalembert, aki azt a mondatot bírta mondani, hogy „Árva hazánk nem senyvedhet tovább!” Ez olyan abszurd és szép egyszerre. Mélyen kelet-európai. Elképzelhetetlen, hogy egy londoni gyereknek, mielőtt kővel beveri a vonatkozó ablakot, Shakespeare idejéből való mondat hagyja el a száját.

MAGAZIN: Az író különben nem jár tüntetésre, de a kurátor igen.

HEGEDÜS ORSOLYA: Van egy Összefogás a Kortárs Művészetért elnevezésű csoport...

ESTERHÁZY PÉTER: ...azért nem tartom követendő példának a tüntetésre nem járást.

MAGAZIN: De a színpadra nem kell fölmenni az írónak.

ESTERHÁZY PÉTER: Nem tudom, hova kell menni, nincs előre megmondva. Hol ez kell, hol az kell.

HEGEDÜS ORSOLYA: Szóval én részt veszek ebben a csoportban, és járok mindenféle politikai tüntetésre is. Szerintem ki kell állni, ha fontos az ügy. Nyilván van egy életem, ami korlátozottá teszi a részvételt. De a művészet jelenleg rettentően át van politizálva. Nem is maga a művészet, bár sok a politikai reflexió is az alkotásokban. De a művészeti szcéna rendkívül erős politikai térben létezik ma. Nemcsak a képzőművészet, az irodalom, a színház is folyamatosan küszködik a politikával. A kultúrpolitikának a művészek egzisztenciáját és a művészeti produktumot is érintő hatása van. Negyvenéves művészek azon gondolkodnak, hogy fel kéne hagyni a művészettel. S akkor még szóba sem hoztuk, hogy lehetetlenné teszik a független színházak működését.

ESTERHÁZY PÉTER: Igen, de ez idő szerint úgy van ez, hogy államtitkárokat ki lehet nevezni, költőt meg nem lehet kinevezni.

MAGAZIN: Biztos ez?

ESTERHÁZY PÉTER: Biztos, szerkesztő úr. Mindenesetre, ha megpróbálják, az senkinek sem hoz nyugodalmat. Mert az is, akit költőnek kineveznek, azt szeretné, hogy az Élet és Irodalomban legyen kritika róla. Amit meg is kap, ha szép verseket ír.

MAGAZIN: Megkapja?

ESTERHÁZY PÉTER: Meg. Azt gondolom, megkapja.

MAGAZIN: Az új könyvben a főszöveg és a lábjegyzetek egyenrangúak. Mintha visszavágás volna a kritikák miatt, hogy jelzés nélkül szerepeltek hosszú átvételek a Harmonia caelestisben.

ESTERHÁZY PÉTER: Nyilván ez is bennevan kicsit. Meg hát az egész paródiája is. De különben kérdés, mennyiben fontos a művészetben a néző előzetes tudása. Mennyiben tartozik hozzá, mondjuk, egy kép tanulmányozása közben a néző érzékeléséhez? Szüts Miklósnak mondtam egyszer, jó volna odatenni a fotót, amelynek alapján készítette a festményét, hogy mennyire ugyanaz, mégis mennyire más. Hűvösen azt felelte: ez nem TIT-előadás. Tessék műveltnek lenni!

HEGEDÜS ORSOLYA: A képzőművészet kapcsán lehet egyfelől az évszázadok során átívelő motívumokról beszélni, amit úgy hívnak: ikonográfia. Igazából az nem is idézet, csak a közös kultúrkincs alkalmazása. A kortárs művészetben viszont vannak szó szerinti idézetek is. A mű megértése szempontjából nagyon sokszor fontos a tudás, hogy mondjuk egy Marcel Duchamp-műre ez reflexió, hommage, kritika, vagy pusztán a mester szellemét akarja megidézni. Ez tehát fontos, az már nem annyira, hogy Szüts Miklós milyen kép alapján festette a művet. De például annál a nevezetes, tőled származó konceptuális képzőművészeti alkotásnál mindenképpen szükséges az előzetes ismeret.

MAGAZIN: Arról van szó, amikor Ottlik Gézának ajándékul Esterházy Péter ráírta az egész Iskola a határon-t egyetlen papírra úgy, hogy a sorok egymásra kerültek, végül egy rétegezett fekete folt lett belőlük.

HEGEDÜS ORSOLYA: Mert ha nem tudjuk, hogy micsoda, hanem csak a látvány van előttünk, akkor az a mű elvész, nem létezik mint műalkotás.

ESTERHÁZY PÉTER: Igen. Bár nem vész el teljesen, mert eléggé képszerű, és az is kiderül belőle, hogy szövegátírás. Amikor láttam, hogy ilyen gyönyörű lett, azt gondoltam, ha képzőművész volnék, öt évem meg volna oldva! A művész öt évig különféle regényeket másol, és baromi érdekes, mennyire különböznek egymástól. Lehetett volna másfajta tollakat nézni, mert annak idején ez bonyolult kérdés volt, Banga Feritől kértem tanácsokat, hogy milyen papíron, milyen tollal lehet megcsinálni.

MAGAZIN: Ennyire meg volt tervezve? Azt hittem, csak elkezdte írni, és lett, amilyen lett.

ESTERHÁZY PÉTER: Hát hogy? Persze hogy tervezve volt, ajándéknak készült. A szerelmi életemből pedig tudtam – volt egy nő, van, akinek ezerszer leírtam a nevét –, hogy az egymásra írt szöveg milyen szép. Milyen törékeny lesz, ami létrejön. Ahogy egyre sötétedik, de közben megőriz valami lüktetést.

HEGEDÜS ORSOLYA: És amikor abbahagytad, mert este volt, vagy csörgött a telefon, honnan tudtad, hogy honnan kell folytatni?

ESTERHÁZY PÉTER: Odatettem a tollat. Lehetetlen visszakeresni, hogy mi van leírva, de csalás nincs benne. Mert ez az a klasszikus eset: ha nincs bíró, akkor nem lehet csalni. Vannak róla részfölvételek is, Helle Mari csinálta a fotókat, megjelentek az akkori Mozgó Világban, és nagyon jó látni, ahogy világosabból sötétebb lesz.

MAGAZIN: Ottlik örült neki?

ESTERHÁZY PÉTER: Örült, de azért drámai volt az eset. Attól tartok, kicsit okosabb volt, mint én, mert rögtön látta ennek a kettősségét, tehát azt konkrétan, hogy közben olvashatatlanná írtam a regényét.

MAGAZIN: Visszatérve a lábjegyzetekhez. A művészet felfogható mint lábjegyzet a világról?

ESTERHÁZY PÉTER: Úgy értve, hogy a főszöveg a világ, és ahhoz fűzzük mi a lábjegyzeteinket? Ez csak amolyan szellemeskedés.

HEGEDÜS ORSOLYA: De hogyan is lehetne? Az evés, az alvás, a szerelem, ezek nem lábjegyzetek. És a művészet is ilyen. A főszövegben van.

MAGAZIN: A könyvben a legváratlanabb helyeken vannak konkrét reflexiók a mai helyzetre. Például: „A kenetteljes giccset kivált az Úr utálja.” És hozzá a lábjegyzet: „Valóban. – E. P.” Ez konkrét politika.

ESTERHÁZY PÉTER: Jogos, bár az irodalmi mondatok nagy része szivárványos. Az igenre és a nemre nem kell irodalmat csinálni. Különben is ez nem politikai, inkább kulturális megjegyzés. Kulturális, történelmi, hazafias. A giccsnek egyre nagyobb szerepe van manapság. A politikai giccsnek, a hazafias giccsnek. A legnevetségesebb a vallás giccse. A giccsnek nagyon erős vonzása van, olyan, mint a demagógia, csak akkor működik, ha van benne valami igaz elem. Van tehát egy igaz oldala, ami aztán el lesz maszatolva, cukrozva. Hazudozás ennek a neve. Ennek egyre nagyobb a tere. Úgyhogy igen, ezt lehet érteni ittre és mostra.

HEGEDÜS ORSOLYA: Na, itt aztán jelentős a kultúra közvetítőinek felelőssége. Az intézményes giccs az, ami terjedőben van. Jó példa ez a barackfás dal az összetartozásról.

MAGAZIN: S mit adnak át otthon a felfogásukból? A gyerekek megtaníthatók a művészetre?

ESTERHÁZY PÉTER: Nem tudom. Van nekünk ez a négy gyerek (aki már nem gyerek), azt szoktam mondani, hogy közülük 2,2 olvasó. Egészen más náluk a világhoz való intellektuális hozzáállás. Karácsonykor ültünk az asztal körül, a négy gyerek meg én. Nagyon jó volt a beszélgetés, valóságos, figyelmes, de valami zavart engem. Aztán észrevettem, hogy mindegyiknek az ölében laptop volt, és közben dolgoztak, maileket küldtek meg anyagokat egymásnak, másoknak. És beszélgettek. Vagyis egyszerre három szinten voltak intellektuálisan és érvényesen jelen. Én ezt nem tudtam volna, mert vagy erre figyelek, vagy arra. De egyikőjüket kivéve, nem vagyok benne biztos, hogy el tudnának olvasni – vagy inkább, hogy kedvük volna elolvasni – egy többszörösen alárendelt mondatot.

MAGAZIN: Viszi kiállításra a gyerekeket?

HEGEDÜS ORSOLYA: Viszem, persze, de nem annyiszor, hogy ráunjanak. Hét- és kilencévesek. És értik is a művészetet annyira, amennyire nekik kell. Márk, a nagyobbik fiam például már fölismeri az elébe kerülő új műről is, hogy ki az alkotója.

MAGAZIN: És klasszikusokat mutat nekik, vagy kortársat?

HEGEDÜS ORSOLYA: Most először már klasszikusokat is látott, mert elvittem a Kieselbach-árverésre. Tetszett neki.

MAGAZIN: Előbb moderneket látott, azután jöttek a klasszikusok?

HEGEDÜS ORSOLYA: Igen. Miért, mi ezzel a baj?

MAGAZIN: Semmi, semmi, csak érdekelt. És a politikát is tudatosan tanulják a szülőktől? Voltak tüntetésen is?

HEGEDÜS ORSOLYA: Igen, Tamás, a kisebbik már volt, kettőn is. Az egyik egy művészeti tüntetés volt a közelmúltban. Márk pedig hétévesen beiratkozott az iskolai könyvtárba, és a második könyv, amit kikölcsönzött, azt a címet viselte, hogy A demokrácia. Merthogy ő erre kíváncsi volt. Kérdezte tőle a tanító néni, hogy te tudod, mi az a demokrácia. Mire ő, nem, de szeretné megtudni, hiszen ezért kölcsönzi ki ezt a könyvet.

ESTERHÁZY PÉTER: Gyönyörű! És most már tudja?

HEGEDÜS ORSOLYA: Legalábbis azt hiszem, már vannak róla fogalmai.

MAGAZIN: Hallotta otthon a szót...

HEGEDÜS ORSOLYA: Nem szoktunk mi a gyerekek előtt politizálni! De valahogy mégis úgy alakul, hogy ráéreznek.

ESTERHÁZY PÉTER: Bele lesznek keverve. Az enyémek nőttek, mint a dudva, és nagyon rendes liberális, citoyennek lettek. Jó hazafiak. Magamtól mindig meg is kérdezem, hogy mi volna a véleményük egyes esetekben. Dóra a klasszikus öntudatos polgár. Megállítja a rendőr a kocsival, lassan kezd bele, nyilván pénzre megy ki a dolog. Integet kicsit az elvett dokumentumokkal, és mondja: Háát, Dóra, micsinájjunk, micsinájjunk?... Mire ő: Hogyhogy mit csináljunk?! Ha hibáztam, büntessen meg! Vagyis abból indul ki, hogy rendben, van egy szerződés köztem és a társadalom között, azt vegyük komolyan. Ma is tudok tanulni tőlük. Kicsi gyerektől könnyű tanulni, de később már nem annyira. Éppen ezért nagy élményem, hogy melyiktől mit tudok, Miklóstól mit, Zsófitól mit, ki is van még, Marcelltől, az ő műveitől vagy művészetétől, Dórától.

MAGAZIN: És milyen volt a játék velük?

ESTERHÁZY PÉTER: Megkockáztatom, az egyik legjelentősebb néma oroszlán vagyok a világon. Négykézláb jó a gyerekekkel. Komolyak a játékban. Hiába szólnak aztán a konyhából, hogy ebéd, a néma oroszlán nem lát, nem hall!

HEGEDÜS ORSOLYA: Sokat játszunk együtt a gyerekekkel, kártyázunk is. Bridzsezni még nem tudnak, de rikikiben már nehéz nyerni ellenük. Furcsa, de nekem a bridzs arra volt jó, hogy amikor nagyon kicsik voltak, és állandóan ők jártak a fejemben, ki tudtam kapcsolni, el tudtam feledkezni róluk. Bármi mást csináltam, mindig arra gondoltam, mit kell megtennem értük-velük, de bridzsezés közben néha egy negyedóráig nem gondoltam rájuk.

ESTERHÁZY PÉTER: Nekem a kártya kimaradt, a futballon kívül tulajdonképpen nem volt sok játék az életemben. Amikor a katonaságnál játszottunk szópókert vagy más intellektuális, nyelvi játékot, hihetetlen kevés esélyem volt Mérő Lászlóval meg a többi matematikus egyetemistával szemben. Pedig azt írják a világlapok, hogy van valami közöm a nyelvhez.

HEGEDÜS ORSOLYA: Na, ezt tudják tanúsítani az olvasók is. Megveszik a könyveket. Az nagyon jó, hogy a maiak is, Esterházy, Spiró széles olvasóközönséghez jut el bonyolult szövegekkel. A hagyomány miatt, vagy nem is tudom, miért, de szemben a képzőművészeti érdeklődéssel, a mai Magyarországonis sokan olvasnak jó irodalmat.

MAGAZIN: A kortárs képzőművészetre ez nem igaz?

HEGEDÜS ORSOLYA: Ááá, ugyan már!

ESTERHÁZY PÉTER: Magyar embernek nincs szeme... A jó irodalom olyat mutat a világból, belőlünk, amelyet nélküle nem is vennénk észre. Ráébreszthet például megalázottságunkra, amelyről nélküle nem is volna tudásunk. A szabadságról beszélek persze.

HEGEDÜS ORSOLYA: Én ezért olvastam kora kamaszkoromtól. Hogy a félelmeimnek valós tárgya legyen, hogy újraéljem a világgal szembeni szorongást. És meg is szabadítson tőle.

MAGAZIN: Félt a fiúktól?

HEGEDÜS ORSOLYA: Is. Tőlük is.

HEGEDÜS ORSOLYA

SZÜLETETT: 1974. március 5-én Debrecenben.

FOGLALKOZÁSA: művészettörténész, kurátor. A debreceni Tóth Árpád Gimnázium kémia tagozatos osztályába járt. Az ELTE-n művészettörténetet, esztétikát és irodalmat tanult. 2000-ben szerzett diplomát művészettörténetből, azóta a kortárs képzőművészet területén dolgozik, kurátorként, művészeti íróként, illetve galeristaként. 2009 óta az acb Galéria munkatársa. Húszéves kora óta versenyszerűen bridzsezik, többszörös ifjúsági és női válogatott. 2003-ban Hajdu Péterrel első lett a Nemzetközi Budapest Bridzs Fesztivál páros versenyén.

ESTERHÁZY PÉTER

SZÜLETETT: 1950. április 14-én Budapesten.

FOGLALKOZÁSA: író. A piaristákhoz járt gimnáziumba, matematikusi diplomát szerzett az ELTE-n. Novellákkal indult, 1979-ben jelent meg a Termelési-regény (kisssregény), majd még a rendszerváltás előtt a Bevezetés a szépirodalomba és a Csokonai Lili nevében írt Tizenhét hattyúk. A XX. század magyar irodalma az ő regényével zárul: Harmonia caelestis (2000), a XXI. pedig a Javított kiadással (2002) kezdődik. A könyvhétre jelent meg új kötete Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat – címmel. Rengeteg díjat kapott (közte Kossuth-díjat), a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

HEGEDÜS ORSOLYA AJÁNLJA

KÖNYV: TÉREY JÁNOS - NIEBELUNG LAKÓPARK
Német mitológia Wagner nyomán, Térey által történetbe és versbe komponálva. A drámát a Krétakör is bemutatta Mundruczó Kornél kiváló rendezésében.

KIÁLLÍTÁS: A TÖRTÉNELEM TERHE - ROSKÓ GÁBOR RETROSPEKTÍV KIÁLLÍTÁSA
Feltétlenül meg kell nézni a debreceni Modemben július 28-ig!

ZENE: MORCHEEBA - FRAGMENTS OF FREEDOM 2000
Ahogy a londoni zenekarban Skye Edwards, az énekesnő ráereszti a hangját a Godfrey testvérek bódító dallamára...

ESTERHÁZY PÉTER AJÁNLJA

KÖNYV: FARKAS PÉTER - JOHANNA
Műfajára nézve: gyöngyszem. Farkas Kölnben él, szükség van az ő ottani tekintetére. Nagyon szép, magányos könyvei vannak.

HELY: ATRIUM FILM SZÍNHÁZ
Magát a helyet ajánlom a Margit körúton, én utoljára a Vaknyugatot láttam Gothár Péter rendezésében. Gothárt mindig!

ZENE: JANIS JOPLIN - MERCEDES BENZ
Mégpedig az a fölvétel, amelynek végén az a gyönyörű erős és rémült, de mégis vidám kicsi nevetés van. Mintha az ars poeticámat hallanám.