De mert jól neveltek vagyunk, ezt nem tesszük meg.

Vagy művészek vagyunk, és akkor megtesszük.

A könyv ugyanis a dühödt beavatkozás hatására új életet kezd élni, a harag kiteljesedésének pillanatától meglehet: már nem egyszerű regény lesz, hanem (megengedő jóindulattal) úgynevezett művészkönyv. Melynek a beavatkozást követően adjunk új címet, mondjuk, olyasmit, hogy „A harag alakváltozásai” vagy a „A szavak metamorfózisa”, tréfálkozóbb alapállásból esetleg azt, hogy „Alkarom szüli a sóhajt.” És akkor ennek a bizonyos könyvnek immár nem elsősorban az írott tartalma fontos, hanem vizuális megjelenése, komplex üzenete, ilyenformán megfelel a művészkönyvek legfontosabb ismertetőjegyének: már nem valami önmagán kívüli dologról szól, hanem önmagáról. Mielőtt azonban elviccelnénk a dolgot, vagy ami rosszabb: zavaros és túlburjánzó magyarázatokba fognánk arra nézvést, hogy mit is nevezünk művészkönyvnek, mondjuk ki nyíltan: fogalmunk sincs.

A művészkönyvben az a legizgalmasabb, hogy nem tudjuk, mi az. Nem mi, olvasók, írók, betűrajongók nem tudjuk, hanem senki sem tudja. Még maguk a művészek is csak incselkednek bizonyos definíciókkal, tágabb, szűkebb körülírásokkal. Abban azért valamennyi művész és művészettörténész egyetért, hogy a művészkönyv egy művészeti alkotás, valamiféle egyedi módon előállított könyv, vagy erősen könyvre utaló, önmagáról szóló tárgy, amely készülhet nagyon sokféle anyagból nagyon sokféle módon. Hogy hányféle módon, arról persze ugyancsak nincs sejtésünk, de a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban és a Városi Képtár Deák Gyűjteményében (két helyszínen tehát) megrendezett V. Nemzetközi Művészkönyv Kiállításon október végéig legalább valamilyen képet kaphatunk erről.

Láthatunk olyan könyvszobrot, amelynek csíkban kihasított lapjain papírcsónak lebeg (Mosberger Róbert). Láthatunk olyan könyvszobrokat, amelyek egyikén a kemény borítós kotta fedőlapjába zongorabillentyűket applikált a művész, a másikba valódi hegedűt (Barabás Márton). Láthatunk olyan mesekönyvet, amelynek harmonikaszerűen szétnyitható lapjai között igazi mesevilág elevenedik meg (Garami Richárd). Láthatunk olyan könyvet, amelynek szavait azokra ragasztott rizsszemekkel takarta el a művész (az amerikai Thelma Mathias) vagy olyat, amely egy kupac összegyűrt és cérnával összevarrt blokkból áll (Judith Railton, Egyesült Királyság).

Láthatunk olyat, amely irodalmi művekre reflektál, és láthatunk többnyelvű madárszótárt, amelyből megtudhatjuk, hogy a csirip-csirip más nyelveken úgy hangzik, hogy pjürr kvip-kvip vagy wee-titi-wee-titi (Julie Kacerovská, Csehország). Láthatunk aztán varrással, hímzéssel, forrasztással, finom papírcsipkézéssel, átrajzolással, kollázs technikával készült könyvet, láthatunk olyat, amely eredeti grafikákat tartalmaz, plexiből, növényi rostokból készült, és láthatunk leporellót, számos átfogalmazott útlevelet, itt-ott társadalmi üzenetet, játékosságot, finomságot, tengernyi ötletet a kép és a szöveg finom összjátékára.

Nem tudjuk nem észrevenni azt a szárnyaló kedvet, amely elképesztő kreativitást mozdít meg a többnyire a grafika területéről érkezett alkotókban. Úgy tűnik, a művészkönyvek készítése a művészeknek leginkább egy felszabadult kirándulás, és mintha élveznék azt a korlátlan szabadságot, amellyel közeledhetnek ehhez a képzőművészeti műfajhoz. És – igazán csak így egymás között – azt is valljuk be: alighanem még az is tetszik nekik, hogy olyan területen mozognak, amelyet se lenyelni, se kiköpni, se korlátok közé terelni nem tudott a művészeti világ, ahol nincs határ, korlát, úgynevezett fék és ellensúly, de végre egy terület, ahová talán nem is kell.

A művészkönyv ezt a szabadságát már térhódítása, vagyis az 1960-as évek óta őrzi. Megjelenése, múltja amúgy a XX. század több avantgárd művészeti irányzatával is kapcsolatba hozható, ilyen az olasz és az orosz futurizmus, a dadaizmus, a Bauhaus, a fluxus, a konstruktivizmus és a konceptualizmus.

Magyarországon – bár már itt-ott felbukkant a művészeti életben is – első nagyszabású bemutatkozása 1987-ben volt a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Az I. Nemzetközi Művészkönyv Kiállításra akkor 400 mű érkezett, ebből a művészek 240-et ajándékoztak a múzeumnak, amely ezzel egy gyűjteményt alapozott meg, amelyben jelenleg mintegy 1500 munka található. A mostani kiállítás pedig az ötödik a sorban, és egy utolsó, de sokatmondó adat: ezúttal 220 művész 330 alkotása tekinthető meg Székesfehérváron.

Nálunk is mind jobban erőre kap a művészkönyvkészítés, néhány éve létezik már a Magyar Művészkönyvalkotók Társasága, egyre többen fedezik fel a műfaj szépségét, gazdagságát, határtalan lehetőségeit. Amerikában több ezer dollárért árulják az efféle műtárgyakat, nyugaton galériák szakosodnak a művészkönyvekre. Úgyhogy amennyiben egy minősíthetetlen könyv kerül a kezünkbe, természetesen cselekedjünk indulataink szerint, de az igazi művészek mellett egyre kevesebb a remény arra, hogy a falhoz gyalázott, ekképp új minőséget kapott, művészkönyvvé avatott végterméket egy kiállítóteremben láthatjuk viszont.

Az ötlet jó, de egy kicsit még dolgozni kell rajta.