De itt Bujdosó János, Vajdovich Árpád és Németh Csaba, vagyis a Bujdosó Trió lép fel ma este, egyébként éppen ötvenedszer, nem táblás ház, de nem is három ember előtt – a családiasnál valamivel többen vagyunk. Egyébként úgy érezni, hogy éppen elegen ehhez az intim muzsikához. És jönnek szép szerényen a zenészhármas első, Gold for Leslie című lemezének dalai, és jönnek feldolgozások, és jön a taps. Kifejezett légszomjat diktál a hömpölygő zenefolyam.

A kortárs underground nem egy bugyidobáltató műfaj

Amikor még kapunk levegőt, azt kérdezzük Bujdosó Jánostól, hogy most akkor minden más projektet háttérbe szorít-e a trió érdekében? A saját bevallása szerint „hat vagy hét” zenekarban is játszó gitáros határozott nemmel felel. Azt mondja, már csak praktikus okokból is együtt kell hogy létezzenek ezek a zenekarok, mármint az ő életében, máskülönben nehezen tudna megélni. De másképpen is erősítik egymást ezek a társaságok, hiszen van némi mozgás, átjárás a rajongó-, illetve követőtáborok között. Szerencsére akadnak a hallgatók körében olyanok, akik arra is kíváncsiak, mit csinálnak külön-külön a zenekartagok. Ilyenkor a kistehenes felfedezi magának a Triót, a triós a Kistehént, majd a Pop Ivant vagy a Chakra Hackert például.

Bajban vagyunk, mikor a trió zenéjének néhány szóban megragadható műfaját keressük, ezért azt kérjük Bujdosótól, a lehető legrövidebb definíció mentén próbálja nekünk eladni a lemezt. „Ha el akarnám adni, legfeljebb három szóban kellene meghatároznom, mi ez, mert mire kimondanám a negyediket, mindenki elfelejtené az első hármat”, mondja, majd hozzáfűzi, címkézésben sosem volt túl erős. De akkor legyen: mindenképpen akusztikus, a világzenéhez valamelyest köthető, e gyűjtőzsáneren belül is mediterrán, valamint közel-keleti jegyeket mutató, néha kicsit latinos instrumentális zene. A „konkrét” világzenénél azonban lényegesen szerzőibb a jelleg, vagyis a lemezen és a koncertek nagyobb részében nem népdal-, illetve folkátdolgozásokat hallhatunk, hanem komponált darabokat. Ezen kívül a pszichedelia is szerepet kap – és ez így már valóban jócskán túlmegy a három-négy szavas definíción.

Korábbi és mostani zenekarainak többsége erősen épít a dalszövegekre, még az Egy Kiss Erzsi Zene is, amely ugyan halandzsával operál, e fantázianyelv is erős vokális hangsúlyokkal dolgozik. Ráadásul a (bármilyen) szöveges zene talán utat is könnyebben talál a hallgatókhoz. Akkor hát miért a szövegnélküliség a trió esetében? Bujdosó szerint az a fő ok, amiért instrumentalizmusban nyomulnak, hogy eddig nem talált rá a trió stílusához illő szövegíróra. Azt mondja, a jövőben azért szeretné a trió bevonni a projektbe „az emberi hangot, hiszen az kitágítja a zenét”.

A nyolc kompozíciót tartalmazó lemez címét egy viccnek köszönhetik. Egy alkalommal Vajdovich sürgette a többieket, mondjanak már egy munkacímet az egyik új szerzeményhez, hogy legyen mit írni a kottára. „Mi legyen? Arany Lacinak?” – így a bőgős, amire Bujdosó így: „te hülye vagy? Gold for Leslie?” kérdezett vissza. Megmaradt, főcímmé emelődött. Az meg, hogy benne van az „arany”, direkt jó, hiszen egy lemez címe semmiképpen sem lehet kicsinyes.

S hogy mikor lesz „valódi” aranylemez a tavaly márciustól decemberig készült Gold for Leslie-ből? Nem ma, de nem is holnap – hiszen még a most készülő újranyomás darabszámával együtt sem lesz az aranykvóta (2000 példány) közelében a Bujdosó Trió debütlemezének példányszáma. A zenekar híre többnyire az interneten, esetleg szájról szájra terjed, a lemezek is általában a koncerteken találnak gazdára – meg hát egyébként sem tűnik kifejezetten aranyhajhász csapatnak a Bujdosó–Vajdovich–Németh hármas. A trió hosszú távra tervez. Bujdosó már a következő lemez témáin dolgozik, és azt mondja, nagyon jók a srácok, nagyon jó a felállás is, na meg az, hogy csupán hárman vannak, „mégis vastag tud lenni az egész.”

Mármint hangzásban. És tényleg: ahogy elkezdődik a klubkoncert, egyből érezni, hallani, hogy itt valami bensőséges történik, hogy a szívhez van itt gitározva, bőgőzve és dobolva, hogy épp most folyik a fülünkbe Bujdosóék aranya.