Barátságos konstruktivizmus
Az elemek kiemelkednek vagy visszasüllyednek az alapsíkra, fedik egymást, ütköznek és torlódnak, leginkább jégtáblákhoz lehetne hasonlítani őket, ha volnának sima felületű és szabályos élű jégtáblák. Hogy mihez plánumok, azt nehéz kitalálni. A cím sugallatára nézhetők ház- vagy településmakettnek, erre lemezmatériájuk, egyenletes színük is rábeszélne, ám túlságosan szabálytalan a szabályosságuk, és a zsúfoltságuk sem építészeti rend. Az elsőn szétfeszíti a középtengelyt egy fokozatosan kinyíló függőleges hasáb, a másodikon valami hasonló mozgás szélesebb lapokkal ütközik és véget ér, a harmadikon lécekre szabdalódik, megzökken, és a negyediken sem lesz belőle út, utca, középtengely.
Az első krémfehér színű, a második választékosan szürkés, a harmadik derűs sárga, a negyedik ehhez képest már-már zöldes. Ám a szép-tapintatos színek csak kiegészítik, megerősítik a kompozíciók bonyolultabb harmóniáit. Mert mind a négy, megnyugtatóan négyzet alakú darabnak az a kiegyensúlyozottság, bonyolultan kialakuló, s így meggyőző harmónia a lényege, amely aztán az idei-tavalyi kompozíciókban tovább egyszerűsödik. Szimmetria, formaismétlés már itt, a Tervek négyzeteiben sincsen, de a teljesen eltérő formájú, változatos térbeli mozgást végző lapok önkényes viselkedéséből mégis olyan diadalmas egység, megküzdött és győztes rend alakul, amelyből nem széplelkűség valami meggyőzően emberire következtetni.
Van a Haász-műveknek még egy eszköze, a művek különleges faktúrája. Míg a szabály szerinti konstruktivizmus, az alapítóké és az őket ma követőké, kihívó és megalkuvás nélküli zárt festékfelületekkel, keveretlen, lehetőleg alapszínekkel és bontatlanul egyenletes színsíkokkal dolgozik, Haász, a méltó utód mindezt szó szerint fellazítja. Gondoljuk meg: ha majdnem évszázada a világforradalmat, az emberibb jövőt, vagy az ideálisan harmonikus világot hirdette és követelte a konstruktivizmus Moszkvában, Hollandiában és Weimarban, ezt csak diadalmas, rezzenéstelen elemekkel hirdethette és követelhette.
Haász ehhez képest – miközben ragaszkodik a geometriai puritánsághoz – barátságos felületeket alkot. Korábban a térelemeit újságpapírral vonta be, és arra festett, hagyva, hogy a rotációs sorritmusa is, múlandósága is modulálja alakzatainak és mondanivalóinak egzaktságát, ma kis papírcsíkokat, írhatom, hogy slejfniket ragaszt. A térelemek anyaga karton-, gyakrabban az MDF-nek ismert bútorlemez, erre kerülnek a papírsávok, amelyek előtűnnek a változatlanul egyenletes, homogén festés alól. Nem atelié-ügy: a művek ezektől a finom zökkenőktől, a csendes, majdnem-foltozás hatástól köznapibbak, közvetlenebbek és esendőbbek lesznek, ha tetszik, posztmodern módon.
Ezen a domesztikált konstruktivizmuson belül aztán nagy események történnek. Az egyik Objekten, a IV-es számún egy nagy sárga lap olyan terjedelmes, hogy nem csak rálapul, lerohanja, annektálja is a kevésbé kiemelkedő, keskenyebb elemet, ez mindjárt nyilvánvalóvá válik a mellette lévő numero V. láttán, ahol az egymásra hajlás arányos, mondhatni, barátságos és testvéries. Egy másik Objekten (mindnek ez a címe, legfeljebb a sorszám a megkülönböztető) a hasadék olyan erős, hogy kitolja szabályos formájából a trapézt, hatalmas tektonikus energiákat megidézve. Előfordul, hogy két egymás mellé tett mű lényegében ugyanazt az aszimmetrikus drámát fogalmazza meg, mégis, az egyik súlyosabb csak attól, hogy erőteljes sárga, ellentétben a másik vigaszosabb pasztellderengésével. És ha pasztell: nem maradhat méltatás nélkül az az akvarellfinomságú, lefegyverző néhány pasztellkompozíció, amely önmagában is mutatja, hogy ilyen mai, eredeti művészetet csak ilyen szakmai tökéllyel lehet megteremteni.
