Mutatványosok hangicsáltak az egyik könyvespult mellett, nem messze akrobaták produkálták magukat a FISZ pavilonjánál. A pesti Vörösmarty tér sokadalmában hatalmas szappanbuborékokat eregettek, a látogatók – külföldiek és hazaiak – szorgosan fényképezkedtek a szivárványos gömbökkel. Habkönnyű karneváli hangulat volt a tegnap zárult könyvhéten, amihez hozzájárult, hogy lépten-nyomon maskarás alakokba ütközött az ember. Csingacsguk és Unkasz járta a teret teljes harci díszben, igaz, a kezükben nem tomahawk volt, hanem szórólap, amely egyebek mellett a Duna Kiadó May Károly-sorozatát hirdette. Láttam római légionáriusokat is, és egy első világháborús szanitécet (a Kossuth a két világháborúról szóló BBC-kiadványokat adta hírül általa), az igazi sokk azonban akkor ért, amikor bemasírozott a sztálingrádi szörnyű csatákban leharcolt Wehrmacht és Vörös Hadsereg katonáit idéző különítmény (a tankokat szerencsére hátrahagyták), és teljes fegyverzetben körbejárta a teret. Megállapodtak az Ad Astra Kiadó sátránál, ahol Lőrinczy Judit Ingókövek című háborús fanatasy regényéhez sorakoztak föl. Nem tudni, ettől-e, de szépen fogyott a kiadvány.

A marketing-karnevál főszereplői persze a magyar írók voltak, sokkal inkább, mint bármikor korábban. Színpadi performance-ok sorozatát produkálták, beleértve az örömzenélést is. Az már nem volt újdonság, hogy sorok kígyóznak a dedikálóasztaloknál, mondjuk, Vavyan Fable (Molnár Éva) vagy Esterházy Péter bejegyzésére várva – hogy a műfaji ívet kellően kifeszítsük –, de említhetném Csukás Istvánt éppúgy, mint Parti Nagy Lajost vagy a 85 éves Juhász Ferencet. Még a dedikálások is megmutatták, milyen súlyt kapott megint a magyar költészet. Mert nemcsak a legnépszerűbbek közé előlépett Erdős Virágnál tülekedtek (új verskötete már szombat estére mind egy szálig elfogyott a Magvető pavilonjában és a kereskedőknél), hanem például a Scolar Kiadónál Molnár Krisztina Ritánál is, aki Kőház című könyvét jegyezte. Egyes költők azonban, mint például az erdélyi Markó Béla, nem csak verseikkel kerültek az élre. A politikus-poéta versválogatás-kötete (Egy mondat a szeretetről, Pont Kiadó) mellett a Noran Librónál megjelent, Kőrössi P. József által készített nagyinterjúja (A magyar kártya) is nagy érdeklődést keltett. Még a Norannál maradva, Bitó László új, ’56-os esszéjét is sokan vitték, akárcsak Végel László Neoplanta – avagy az ígéret földje című, Újvidékről szóló regényét, amely nem az egyetlen, e várost megidéző friss kiadvány.

A líraoffenzíva közepette érdekes, hogy a poétaként ismert Turczi István viszont érzékeny tollal írt regénnyel rukkolt ki (Minden kezdet –A beavatás regénye) a Palatinusnál, ahol Örkény István és Zalán Tibor művei mellett Nagy Gabriella is prózakötettel jeleskedett (Üvegház). Befutott a Scolar Gerlóczy-újdonsága, a Létra (valószínűleg nem csak azért, mert a szerző élvezetesen tudja kísérni gitáron saját dalait). A könyvünnep igazi sztárjának Háy János számított, aki az utóbbi évek egyik legjobb megnyitóbeszédét mondta el múlt csütörtökön, borongva a „belga-magyarok” sorsán, akik sem a „vallon”-, sem a „flamand-magyarokhoz” nem tartozva, isteni sugallatra a könyvekben találhatják meg a maguk országát. Szép és fölemelő gondolat, különösen a könyvünnepen, ám a „vallonok” és a „flamandok” megbékélése nélkül hosszú távon semmi sem fog menni.

Háy egyébként átigazolt az őt fölfuttató kiadótól, a Palatinustól az Európához, új könyvét (Mélygarázs) már az Alexandra-hálózathoz tartozó kiadó hozta ki. Nem ritkák az ilyen átigazolások: mostanában nagy a mozgás a hazai könyviparban, kezdve attól, hogy a Libri gazdája többségi tulajdont szeretne a Shopline-ban, és ezzel új trónkövetelő léphet a piaci küzdőtérre. A karneváli paravánok mögött igen kemény küzdelmek folynak a pozíciók megszerzéséért a beszűkült hazai piacon – erre utalt az Osiris Kiadó vezetője, Gyurgyák János a legutóbbi Heti Válaszban. A könyves oligopólium kialakulásának veszélyét fölvillantó könyves-történész közvetlenül is érintett, hiszen a népszerű Lázár Ervin-művek kiadói jogát (amellyel 1989 óta sáfárkodhatott) éppen most veszik el tőle az örökösök, és adják át a Helikonnak és a Mórának. Az Osiris egyébként ismét egy fontos szakkönyvvel aratott sikert a könyvünnepen (Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták).

Felhőtlen siker a Magvetőnél, főként Erdős Virág,Esterházy Péter,Tóth Krisztina műveivel, és némi vigasz a Jelenkornál Vörös István regényével (Gagarin – avagy jóslástan alapfokon). A pécsi kiadónál a múlt nyár óta csak négy könyvet tudtak megjelentetni – ám köztük olyan kiemelkedőt is, mint például Oravecz Imre regénye, a Kaliforniai fürj. A pozsonyi Kalligram kiugró sikereket ért el Lengyel László-Surányi György beszélgetőkönyvével (Határátkelés), és néhány szépirodalmi művel (Kőrösi Zoltán: Magyarka, Borbély Szilárd: Nincstelenek – Már elment a Mesijás?, Csaplár Vilmos: Edd meg a barátodat!). Megint csak a poézis győzött a L’Harmattannál Sajó László Magyar versek című, régi költőket idéző kötete révén, ám emellett sokan vitték a többi között a Kádárkort vallató Besúgók a besúgásról című, Takács Tibor készítette kötetüket is. Fontos kiadványokkal jelentkezett az idei könyvhéten a Pont Kiadó. Markó-verseik mellett kiadták egyebek mellett a jeles ifjúságiirodalom-kutató, Gombos Péter munkáját (Dobj el mindent, és olvass!), valamint Szávai Ilona gyerekkultúráról szóló könyvét.

S ha már a könyvhéttel egy időben szerepelt a 12. Gyerekkönyvnapok is, a fiataloknak szóló kiadványok között is akadt jó néhány favorit. Az Év Gyerekkönyve díjas Nógrádi Gábor sokak szerint talán eddigi legjobb ifjúsági regényét adta közre a Móránál A gonosz hét napja címmel; és ugyanez a műhely jeleskedett Lackfi János és J. Kovács Judit Százérintőjével, Dóka Péter Kékhajú lányával, Pacskovszky Zsolt Szabadesésével. De ki ne hagyjuk a már emlegetett Csukás István Berosált a rezesbanda című kötetét (Jonatán Könyvmolyképző), különösen, mert a belőle készült tévéfilmet is hamarosan műsorra tűzik.

Ilyenkor a kortárs magyar írókra irányul a reflektorfény