Hatása kitart egy egész felvonáson át. A jelenetek között orosz gyermekdalok, altatók emlékeztetnek rá, feketébe öltözve, a háttérbe veszve énekel Fekete Linda, Nagy Cili, Varga Dóra. Groteszk, mégis költői világ. Csakhogy az előadás három felvonásból áll. A cselekmény nem a vonaton, Miskin és Rogozsin párbeszédével kezdődik. A herceget kissé megelőzve érkezünk a szokványos polgári élethelyzet közepébe. Bohózat vagy szatíra is lehetne. Kihízott gazdag ember (Bajomi Nagy György remekül röfögi el a szerepet) előkelő fiatal lányt venne feleségül, ám a társasági illem szerint előbb le kellene zárni a múltat.

El kellene takarítani az útból a gazdag ember szeretőjét. Pénzzel természetesen. Vastag hozománnyal férjhez kellene adni a jövendőbeli após titkárához. Ide érkezik a félkegyelmű, a szegény rokon. A címszereplő Czukor Balázs is nagyszerű az első jelenetekben. Csöppet sem együgyű, nem csak a szépíráshoz ért. Bölcs belátással tekint az emberi szándékok mélyére. Mindent megbocsátó, ha tetszik, krisztusinak is nevezhető magatartása nem gyengeségből, hanem éleslátásból fakad. Miközben lassan belekeveredik a családi drámába, felvonulnak a társadalmi és lelki mélységek képei.

Nyomorúság és megalázottság, aljasság és alantasság. Feltűnik néhány markáns karakter, Szabó Tibor eszelős-ábrándos Ivolginja, Vlahovics Edit bolond Linája, Balogh János jellem nélküli Gavrilája, Kiss Mari okos-érzékeny tábornoknéja. Ha hideg szemmel és szívvel tudnék figyelni, talán már ekkor látnám a veszélyeket, az elégtelen vagy jellegtelen alakításokat. Ám ezek igazán csak az első szünet után tűnnek föl, amikor elkezdődnek a bonyodalmak, amikor történni kezdenek az események, amikor a lelkek mélyére kellene látnunk. Amikor a történet elhagyja a társadalmi szintet, amikor érzések, szeszélyek, szenvedélyek, sőt erkölcsi problémák keverednek az egyszerűnek látszó üzletbe. Célok, vágyak, értékek keresztezik a pénz mindenhatóságát.

Amikor az ember önbecsüléséről lenne szó. A második felvonásban az ég és a tenger mintha csak valami automatizmus szerint hullámzana, a dalok mintha csakis az átrendezések kitöltésére szolgálnának. Rogozsin és Miskin nagy jelenetében Horváth Ákos nem szólaltatja meg Rogozsin szenvedélyét, és Czukor Balázs is mintha beérné egy kissé mesterkélten emelkedett hanghordozással. A jelenet jegelése nem a mélyben háborgó érzéseket rejtené, hanem inkább a színészi elégtelenség elfedésére szolgálna. Igaz, Dosztojevszkij is többnyire rejtegeti a nagy fordulatokat, a legfontosabb történéseket, föladva a mindentudó elbeszélő pozícióját, levelekre, megbízhatatlan hírhozók tanúságára bíz lényeges közléseket, sejtelmes homályt támasztva.

A színpadra író rendező azonban nem él ezzel a lehetőséggel olyan mértékben, hogy azzal fölöslegessé tegyen legalább egy-egy nagy színészi pillanatot. Horváth Ákos szinte érzéketlenre álcázott Rogozsinja csak a figura jelzéseként mozog a színen. Alberti Zsófia Nasztaszja Filippovnájából talán csak egy valóban nagy gesztus hiányzik, amely hitelesíthetné e kitartott nő szeszélyeinek feltételezhető mélységeit, amely rávilágíthatna annak a morális válságnak a mélységére, amelyre rámegy az élete. A zárókép – a virrasztás a megölt nő holtteste mellett – végletes egyszerűsége, száraz kimértsége hatásos lehetne, ha előtte a szenvedélyek végletei is megszólaltak volna.

Perovics Zoltán díszletén át a felhőkre és a tengerre látni