Szeretett nővére egy luxushotelben dolgozik valahol az Északi-középhegységben. Mi sem egyszerűbb, mint hogy édes öcsikéje melléje szegődjön két hónapra egy kis pénzkeresés céljából. Csakhogy hősünk számára jóval több haszonnal jár ez a nyári munka – „építőtábor” helyett építő tanulságokkal. Egy karakter épül fel, ahelyett hogy – amint divatos regényekben szokás – leépülne. Az arkangyali nevű Azrael megleli önmagát. Ám nem éppen szívderítő körülmények között.

A hatvanas évek második felében zajló szexuális forradalom nálunk is győzött, ha nem éppen nyilvánosan – persze egy kicsit úgy is –, csak suttyomban. Ennek a folyamatnak legfőbb eredménye a női szexualitás felszabadulása lett – aki nem hisz ebben, járja csak végig a szingliszerdák szórakozóhelyeit. Mondhatni, a szexualitás mintha anyajogúvá vált volna. (Vagy mindig is az volt?) Mindenesetre Turczi regényét olvasva könnyedén beláthatjuk ezt. Hiába maszkulin ennek a titokzatos kastélynak a vezetése, az igazi hatalom női kezekhez, illetve árnyaltabban fogalmazva, más testtájakhoz kötődik – melyeket néven nevezni egy napilap könyvrovatában nem lenne ildomos.

A Minden kezdet írója is megküzd a nyelvvel. Nekünk nincsenek elfogadott szavaink a nemiség megnyilvánulásaira. Prűd nyelv a magyar. Legutóbb James Joyce Ulyssesének új fordítói panaszkodtak erre. Turczinak azért volt valamivel könnyebb dolga, mert ő költő – elsősorban az, s csak azután prózaíró. Ámulatra késztető mondatokat tud írni, mondhatnám, szépecskén körülírja azt, amitől a közbeszéd fintorogva elfordul.

A beavatás regénye ez. Azrael kemény leckéket kap, eladdig ismeretlen tanulságokat gyűjthet a hegyek között megbúvó, wellnessnek álcázott palotában. Semmi sem az, aminek látszik. Ezt az olvasó talán jobban sejti hősünknél is. Mi ugyanis olvashattuk, láthattuk is az O történetét meg a Tágra zárt szemeket, míg ő nem. A festői pillanatokban bővelkedő regény lapjain neki magának kell megszereznie az álnevű francia író, illetve a kommersz-freudista Arthur Schnitzler által fantáziált, meglehetősen rettentő tanulságokat. Olyasmit például, hogy a gőgösen öntudatos homo sapiens nem uralkodik saját testén-lelkén, mert – fejlődés ide vagy oda – sokkal inkább homo erectus maradt, vagy éppen most lett igazán az.

Nem tudni, akad-e oly regényhős a modern világirodalomban, akit irigyelhetünk. Josef K.-t semmiképp sem, a Közöny kivégzendő Meursault-ját végképpen nem. Maradnak esetleg az együgyűnek tetsző alakok, A bádogdob örök kamasza vagy éppen Forrest Gump (mellesleg ő is regényhős volt előbb, mielőtt a filmvászonra szaladt), az elfutó bajnok. Azraelnek is futnia kell a kínkastélyból, ha életben akar maradni. Csak Turczi nem fut meg a fontos kérdések elől. Elgondolkodik, és minket is elgondolkodtat azon a problémán – még ha bősz feministák megorrolhatnak is rá emiatt –, hogy miért lehet a prostitúció élvezetes jó néhány nő számára.

Miért nem lázadnak ellene? Miért nem üvöltik világgá kínjaikat? Talán azért, mert a szellemi/lelki kurvaság is elég élvezetes tud lenni. A magukat fel- és eladók toroznak az ártatlanok és tiszták felett, legalábbis azokon, akik olyannak látszanak. Mert semmi sem az, ami, és senki sem az, aki. Még egy fenevadnak tűnő vérebről is kiderülhet – mint ebben a regényben –, hogy kiképzői legnagyobb bánatára, vannak érzései, nemcsak parancsokat hajt végre.

Minden a látszatokra épül. De ha így van, javunkra fordíthatjuk a feje tetejére állított világ játékszabályát. Akkor nem is kell erősnek lennünk, elegendő, ha megteremtjük ennek a látszatát. „Mit keresel: az igazságot vagy a boldogságot?” Ezt a kérdést kapja első, gyakorlatias kollokviumán Azrael az élet egyetemén. Már ez is egy lecke; a kettő együtt nem megy. Egy épeszű, az ezredfordulón szocializálódott magyar válaszához nem férhet semmi kétség. Marad a hazafutás, ami nemcsak baseballpályán, ezúttal itt is nyerő.

Palatinus, 354 oldal, 2900 forint