De miért csak ennyire magasak a hegyek,miért nem háromszor ekkorák, ahogy például a vízmélység rögtön mindenki számára beláthatóan reménytelen, oxigénpalack nélkül senki sem akar ezer méter mélyre merülni, ami azt illeti, még palackkal sem, mindenki érti, hogy ez a mélység, nyomás, levegőhiány az ember számára elviselhetetlen, a Mariana-árok csak tengeralattjáróval elérhető, úgy is csak kivételes alkalomból, és tudományos céllal.

Mert ha már ott van az a hegy, akkor sok minden érthető. Hogy miért másznak föl rá. Mert ott van. Vannak olyan emberek, akiknek ennyi elég, és nyilván ők vitték előre az emberiséget, ők, akik kipróbálták, hogy milyen leszállni a fákról, milyen fölegyenesedni, kővel dobálni, elfödni meztelenségünket, jeleket rajzolni homokba, fakéregre, falra, úszni, repülni, két szólamban énekelni. Ezért más a hegymászás, mint a rendes élsportok, ahol magunk hozzuk meg a szabályokat, és újraéljük a nagy kalandot, a vadászatot és az idegen törzsekkel folytatott háborút. Nem az az érdekes, hogy kettesben vagyunk a természettel, világgal, heggyel, Istennel, azért nem kell csúcsokra mászkálni.8000 méteraz semmi ahhoz képest, hogy Isten milyen messze tud lenni. Vagy milyen közel.

Hanem az mégis különös, hogy most, a tragédia után mindenkinek van véleménye. Annak ellenére, hogy soha nem másztunk hegyre, többnyire nem is vágyunk ilyesmire, nem tudjuk értékelni a teljesítmény nehézségét, számokat hallunk, hogy hány csúcsból hányan hányat. Összevitatkozunk mégis, hogy mi történt, tanácstalanok vagyunk. Ugyanazon az oldalon írják azt is, hogy önzés és meggondolatlanság vezetett a tragédiához, és azt is, hogy ez nem tragédia, csak magasabbra emelkedés. Hogy a hegymászónak ez az élete, amikor nincs a hegyen, oda vágyik, amikor nem mászik, akkor éppen készül a mászásra. Valami mégis elválasztja a kábítószertől,mert ott tudjuk, mit kell gondolnunk: szerencsétlen beteg emberek. Itt meg nem tudjuk. Néha érződik, hogy marhaságokat akarnak beadni nekünk: ez az utolsó hely a világon, ahol az ember egyedül lehet, ahol nem számít a pénz, és nem számít az összeköttetés, mindenki a maga harcát vívja.

Két sorral lejjebb kiderül, hogy nagyon is számít a pénz, akinek van serpája, annak van kötele, és le tud jönni, akinek nincs erre fedezete, az esetleg ott marad. Akinek van pénze, új kötelet vásárol, akinek nincs, az a piacon vesz használtat, és ő is ott marad. Biztos, hogy a romantikus képzelgések a hegymászásról hamisak. Más romantikus elképzelések azonban igazak lehetnek. Ez a kötélmászás és kapaszkodás folyton kérdez bennünket, itthon maradtakat: kinek van igaza. Mint a Moby Dickben Ahab kapitány és Starbuck, akik vitatkoznak: nem a bálna keresi önt, uram, ön üldözi a bálnát. Nem a hegy keres titeket, ti mentek oda. Ki éli igazán az életet, aki keresi a hegyet, hogy felmászhasson rá, vagy aki azt mondja, jöjjön a hegy Mohamedhez, és majd akkor kiderül, meg tudom-e mászni. Mi az emberhez méltóbb élet, a megszállottság vagy a józanság? Ha az utóbbi, miért csodáljuk a hősöket? Ha az előbbi, miért nem vagyunk mindannyian hősök?

Ugyanúgy eldöntetlen a kérdés, mint hogy miért csak ekkorák a hegyek. Vagy talán erre könnyebb a válasz: mert a világot az ember teremtette önmagának. Talán csak egyetlenegy ember: mindannyiunkat egy hegymászó álmodik magának.

FÁY MIKLÓS

Zenekritikus, színház-, film- és ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

06. 14.

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND Radócon (Radauti), az egykorvolt Monarchia legszélén született író, lapunk munkatársa. Semmi kis életek című regénye 2011-ben jelent meg a Libri Kiadónál.

06. 21.

LÁNGH JÚLIA Négy országban tízféle foglalkozás után írt néhány könyvet, az utolsó: Párizs fű alatt, Magvető, 2009.

06. 28.

KISS NOÉMI Író, kritikus. Rongyos ékszerdoboz címmel könyvet írt Kelet-Európáról. Ikeranya című novelláskötete a könyvhétre jelent meg a Magvető Kiadónál.