Csak életet játszik

„Az én életem nem élet / Csak életet játszik / Az a fa vagyok kérlek / Aki a vízbe látszik” – ez a vers nemszerepel annak a szerzői estnek a szövegében, amelyet Benedek Miklós komponált Szacsvay Lászlónak Szép Ernő munkáiból. Pedig akár a mottója is lehetne.

Szép Ernő afféle marslakó ugyanis, zavartan, idegenül, fel-felnevetve toporog a földi élet furcsa kulisszái között, nem érti, miket művelünk folyvást, bár mélyen megérti és átérzi a nyavalyáinkat. Nem élet az övé, amennyiben nem tartozik szervesen hozzá: olyan furcsa véletlenek történnek vele, mint hogy zsidónak találják ideküldeni, holott ő előzőleg egyáltalán nem rendelkezett ebben a tárgyban, az emberek körülötte mindenféle háborúkban öldösik le milliószámra egymást, és még csak el sem szégyellik magukat attól, hogy Szép Ernő pontosan látja, hogy mit művelnek, hát hogy lehet így viselkedni?

Minden, amit tesz, csak véletlen, mint a lila ákác, a ligeti fák, a körút, hogy éppen vannak, itt találnak lenni, ahol Szép Ernő, és nem máshol. Csak játék, amely éppen attól olyan szép és szomorú, hogy nincs a világon semmi értelme. Adódik úgy is, hogy unalmas, amikor mindenki úgy belemerül a rutinos csacsiságaiba, amelyekkel foglalkozik épp, mintha nem csak úgy játszanánk ezt a buta életet.

Ez az alapja az ő saját marslakó-etikájának, amely például mit sem tud a magántulajdon szentségéről: „Szemtelen disznóság. Fiatal vagyok, szerelmes, és nincs egy vasam se”. Mert ha már az ember fiatal és szerelmes, akkor igazán tűrhetetlen pazarlás szegénynek lenni. A játék vége aztán végképp elkomorul, amikor szedelőzködni kell erről a furcsa bolygóról, bepakolni és átköltözni egy másik csillagra, és hát Szép Ernőhöz méltatlan körülmények között. A kivételes Szép Ernő-jelenség minden tragikuma megmutatkozik Benedek Miklós önálló kompozícióvá alakuló válogatásában, és aligha van bárki, aki éppen ezt és így elmondhatná Szacsvay Lászlón kívül. Hála nekik, Szép Ernő újra ellátogat kis időre erre a furcsa, tökéletlen, de annál pimaszabb helyre, ahol idegen, és amelyet mégis ő ismert talán a legjobban.

 

I!

06. 10.

KEZDÉS: 19.15

HELYSZÍN: Pécsi Horvát Színház (Pécs, Anna u. 17.)

CÍM: Pianínó Szacsvay László Szép Ernő estje. A Sufni (budapesti Katona József Színház) előadása a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) o -programjában

JEGYÁR:2000 Ft

 

OLVASÁSRA VALÓ

1 BÁNFFY MIKLÓS: EGY ERDÉLYI GRÓF EMLÉKIRATAI

Helikon, 488 oldal,3990 Ft

Bánffy Miklós visszaemlékezései: az Emlékeimből és a Huszonöt év. A XX. század elején széthullott a Monarchia, az I. világháborút Trianon követte: minden megváltozott a Bán yak életében.

2 FALK MIKSA: GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN UTOLSÓ ÉVEI ÉS HALÁLA

Fapadoskönyv, 96 oldal, letölthető e-könyv:760 Ft

Falk Miksa a Pesti Naplónak és bécsi újságoknak írt cikkeket. Széchenyi fel figyelt rá, és magához kérette Döblingbe. Attól kezdve időről időre meglátogatta a legnagyobb magyart, közelről látta, mint élt utolsó éveiben.

3 DÁVID GÁBOR CSABA: CÉLUNK TÖKÉLE TESEDÉSÜNK - A NEMZETNEVELŐ WESSELÉNYI MIKLÓS

Argumentum, 264 oldal,2600 Ft

Érdemes tanulmányozni, ne csak a Jókai által megrajzolt kép éljen az olvasóban az „árvízi hajósról”.

 

Szacsvay László
Szacsvay László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.