MAGAZIN: Állítólag a régi színházaknak különleges illatuk volt.

UDVAROS DOROTTYA: Ma bepakolnak egy tonna vasat a színpadra, de régen még festett díszletek voltak. Ezeknek volt egy erős illatuk. Meg a masztixszal felragasztott parókának, amit benzinnel kellett lemosni. Édesanyám révén a kecskeméti színházban jártam sokat, amely pici épület, a festékek, parókák illatába beúszott a doh és a molyirtók aromája. Emlékszem, amikor először láttam angol társulatot vendégszerepelni. Felgördült a függöny, és valóságos parfümfelhő úszott ki alóla. Teljesen megdöbbentem, hogy nem az a kellemes büdösség árad belőlük, amit megszoktam. De a szagoknak erejük van. Édesanyám Chanel 5 kölnit használt egész életében, a szekrényében is ilyen illat volt. Amikor hiányzott, kinyitottam a szekrényt, és bedugtam a fejemet az anyaszagba.

MAGAZIN: A beatnek is van szaga?

SZÖRÉNYI LEVENTE: Szegény Pásztory Zoli amellett, hogy dobolt az Illésben, a zenekar egyik legnagyobb rajongója volt. Miután az Illés feloszlott, német bandákban játszott. Hosszú évek múlva beszélgettünk, ki hogyan bírta az Illés utáni űrt. Zoli elmesélte, van a szekrényében egy lecsavarható tetejű konzervdoboz, aminek az oldalára rá van írva, hogy Illés. Amikor nagyon hiányzik neki a múlt, lecsavarja a tetejét, és beleszagol. Ennyit a beat szagáról.

MAGAZIN: Kicsit konkrétabban?

SZÖRÉNYI LEVENTE: A csöves erősítők, a forró lámpák, a paraffinfüst szaga. És a sörszag.

MAGAZIN: Nem mindenki rajong a saját zenekaráért. Sokan filmekben sem szeretik viszontlátni önmagukat.

UDVAROS DOROTTYA: Egy idő után megszokja az ember. Nagy utat jártam be ahhoz képest, amikor a főiskolai felvételi után megmutatták a videót, amin verseket szavalok. Sírógörcsöt kaptam, és bebújtam egy asztal alá. Kétségbeejtőnek találtam, ahogyan kinézek, beszélek, fintorgok. A filmjeimet nézve arra gondolok, hogy mit nem tartok bennük jónak, pedig nem lehet rajta változtatni. A színház más, ott meg lehet beszélni, mi nem működik. Nem mindig javít a dolgon, de legalább a lehetőség adott.

SZÖRÉNYI LEVENTE: Ez nem műfaji kérdés, hanem egy bonyolult lelki folyamat. Én sem szeretem hallgatni a számainkat. Akármilyen jó lemezt csinálsz is, utána mindig rossznak hallod. Egyetlen számunkat vagyok hajlandó meghallgatni, ha megy a rádióban: a Good bye, Londont. Az óriásit szól. De a múltkor ment a tévében Banovich Tamás filmje, az Ezek a fiatalok. Megláttam magamat, hogy néztem ki. Az volt az első gondolatom, hogy hú, de ciki.

UDVAROS DOROTTYA: Miközben mások filmjeinél teljesen elérzékenyülök. A Falfúró ment Bán Janival, én meg könnyeztem, hogy milyen szépek és jók voltak.

MAGAZIN: A Te rongyos élet még most is kéthetente megy a televízióban.

UDVAROS DOROTTYA: Ez nagy öröm nekem. Annak idején, a mozibemutató után bárhová mentem, mindenhol szóba került a film, mintha mindenki látta volna. Ehhez képest különösen fájt, hogy 2003-ban ugyan Gothár Péter Magyar szépség című filmje elnyerte a filmszemlén a legjobb film díját, két év múlva mégis egy kis művészmoziban mutattuk be, jó negyven ember előtt. Egy csomó tehetség szerepelt benne, Máté Gábor, Börcsök Enikő, Szirtes Ági. Az emberek nem is tudták, hogy bemutattak egy új magyar filmet. Átmentünk árválkodni a szemközti borozóba, többek között a Hámori Gabival, akit ma már Németországban is szétszednek, és senkinek sem tűnt fel, hogy ő ezzel a filmmel sztárrá vált. A Te rongyos életen kívül is játszottam jó filmekben, de ez a film valamit megérintett, amit nehéz megfogalmazni. Ezek titkos dolgok. Talán ezért is nézik még mindig.

MAGAZIN: Mintha a jó zene is több emberhez jutott volna el.

SZÖRÉNYI LEVENTE: Egy olyan öregemberrel beszél, aki elsőként magyarította a beatet, de az nem ma volt. Érthető, hogy egy-két évtizedig ennek óriási felhajtóereje volt. Ezt rontották el Erdős Péterék a Neotonnal, amit lehet szeretni, de mégiscsak egy ABBA-utánzat. Kihúzták a talajt a rock és a beat alól, az olyan kísérletezők, mint a Syrius, sokat vesztettek a közönségükből. Lehet jó zenét játszani egy félreeső kocsmában is, de egészen addig mindegyik zenekarnak hatalmas közönsége volt. Ez sajnos szétesett.

UDVAROS DOROTTYA: Azért most is van egy réteg, amely imád olyan koncertekre járni, ahol a dalszövegek szólnak is valamiről.

SZÖRÉNYI LEVENTE: A 2001-es Illés-, Metró-, Omega-koncert után mesélte egy ismerős, hogy a régi klubkoncertek hangulatára vágyott, ezért az első sorokba furakodott. Két szám közt elsikította magát, hogy Levi! Erre a dalszövegeinket szóról szóra éneklő kiscsajok közül az egyik leáll. Ránéz az ismerősre, és azt kérdezi: melyik a Levi? A dal megmarad, az már nem számít, ki énekelte. Ez a sorsunk.

MAGAZIN: A művészet iránti szenvedély a fontos. Különösen, ha az ember A Mester és Margaritát akar nézni Moszkvában.

UDVAROS DOROTTYA: Egész pontosan a nyolcvanas években Európa egyik legjobb színházának számító Tagankában. Tömegek álltak az utcán is, várva, hátha bejutnak. A bejáratnál kétméteres cerberusok vigyáztak a rendre. A Nemzetivel voltam kint mint főiskolás. Volt egy magyar tévéstáb is, ők bent forgattak. Az egyik őrnek a lába között, a másiknak a feje felett másztam át, közben a harmadiknak kézzel-lábbal magyaráztam, hogy én is magyar tévés vagyok. Mire bejutottam, a cerberusok már kergettek, én viszont beszaladtam a nézőtérre. Éppen Jurij Petrovics Ljubimov mellé érkeztem, aki a világ egyik legnagyobb színházi rendezője, és a darabjait mindig a hátsó sorból nézi. Mellőle nem mertek kirángatni.

MAGAZIN: Hasonló szenvedéllyel hallgathatták a fiatalok a Radio Luxembourgot a Duna partján.

SZÖRÉNYI LEVENTE: Csak később tudtuk meg, hogy ez a nyugati kapitalizmus fellazító politikája volt. Vácra jártam gimnáziumba, de az utolsó két évben feljöttem Pestre tanulni, mert hallottuk, hogy van valami a levegőben. Egy délután lementem a Parlament elé, mert hírlett, hogy a lépcsőn gyűlnek a fiatalok. Nagyjából tízemberenként volt egy kis zsebrádió, este már egész jól lehetett hallani a Luxit. A víz vitte a középhullámot. A sok kis rádió egy nagy erősítővé állt össze. Én meg rohantam a hangfal felé, amiből szólt, hogy She loves you, yeah, yeah, yeah.

MAGAZIN: Ez megmagyarázza a kamuangol szövegeket is.

SZÖRÉNYI LEVENTE: Az orosz volt a kötelező, angolul egy kukkot nem tudtunk. A többiek felvették az aktuális slágerlistát, akinek pedig egy kicsit jobb füle volt, leírta a szövegeket. Én nem szerettem élőben kamuzni, következetesen lejegyeztem, hogy vappcsuráj, heppcsuráj. Ha már baromság, legalább legyen mindig ugyanaz.

MAGAZIN: A Beatles mellett az István, a királyt is aktuálisnak tartják.

SZÖRÉNYI LEVENTE: Mindegy, én mit gondolok. A rendező a fontos, hogy ő mit szeretne tovább értelmezni, és azt a közönség hogyan osztja le magában. Én mindig koppányista maradtam. Története során először sebződik meg egy nép, polgárháború dúl, a nyugati érdek a kereszténység hatalmát kívánja, amivel szemben kell egy véderő. Ez Koppány. De senki nem köthet belém, hogy nem szeretem Istvánt, a legszebb dalok neki íródtak. A hangzás mellett a mondanivalót is patikamérlegen egyensúlyoztuk ki, egyik irányba sem billen el az igazság.

UDVAROS DOROTTYA: Sok drámával foglalkozom. A remekművek nem adnak egyértelműen igazat senkinek. Vélemények és indulatok ütköznek, mindenkinek van egy mély igazsága, amivel tudok azonosulni. Komplex kép van bennem, elgondolkodtat, hogy milyen árnyalt, ami első pillantásra egyszerű. István és Sarolt is ilyen.

SZÖRÉNYI LEVENTE: Ez annak is köszönhető, hogy harminc éve csak a sztereotípiákat ismertük. Ha történelmileg hitelesebben írom meg, akkor nincsen darab. Querfurti Brúnó német krónikás azt írja, 1008-ban halt meg Sarolt, aki bevezette a kereszténységet Magyarországra. Nem volt iszákos és kegyetlen. De a színház és történelem viszonya csak a darab után érdekes. Veszprémi csata például nem volt. Koppányt ott ölték meg Somogyban. Egyfelől szerencse is, hogy keveset tudtunk.

UDVAROS DOROTTYA: Azért a történelmi hitelesség mellett a tehetség is számít. Shakespeare is nagy hülyeségeket ír, ha sorról sorra végigrágjuk a műveit.

MAGAZIN: Inkább legyenek komplexek a karakterek, mint történelmileg hitelesek?

UDVAROS DOROTTYA: Mindig azt keresem, hol téved a tündér, és miben van igaza a boszorkánynak. Mindenkinek igaza van, és mindenki nagyon téved.

SZÖRÉNYI LEVENTE: Sok Saroltot láttam már, de amikor megtudtam, hogy te fogod játszani, látatlanban is hitelt adtam a játékodnak.

UDVAROS DOROTTYA: Köszönöm! Én meg a te baritonod lágéjának adok hitelt, sokszori hallás után is.

SZÖRÉNYI LEVENTE: Bágyoni Géza bácsihoz jártam énekelni. Az volt az alapelve, hogy nem elég csak ordítozni. Furcsa, egy hang, dallam mennyire megragad az ember fejében. Tizenévesen hallottam egy Count Basie-számot, a Splankyt. Évtizedekkel később elkezdtem keresni, és amikor a lemezbörzén végre megtaláltam, rohantam haza, hogy meghallgassam. Óriásit csalódtam. Valamelyik dzsesszfesztiválon játszották, másfélszeres tempóban. Végül egy svájci ismerősöm szerezte meg nekem az eredetit. Egyetlenegyszer hallottam életemben, mégis belém égett. Ez a zene. Amit elfogadsz magadnak, és nem tudsz tőle tágítani.

MAGAZIN: Ez a zene. És mi a színház?

UDVAROS DOROTTYA: Közös gondolkodás. Akkor is, ha a néző némán ül a sötétben. Ki nem állhatom, ha a nézők illedelmesen ülnek. A kollégáim majdnem kinyírtak, amikor azt mondtam, hiányzik, hogy nem fütyülnek ki. De ha meg jó vagyok, őrjöngjenek! Vén róka vagyok, öt perc után érzem, miként sugároz a közönség. Mikor mocorog, mikor van csendben, mikor mosolyog. Kialakul köztünk valami. Megszületik egy egység, aminek a végén én is gazdagabb vagyok, mert visszakapok valamit. A színház azért van, hogy katarzisokkal szembesítsen. Apukám nyolcvannyolc éves rendező, ő mondja, hogy a nézőt nem kikapcsolni, hanem bekapcsolni kell.

SZÖRÉNYI LEVENTE: Nem mindegy, hogy kijössz a színpadra, és pofán vágod a közönséget, vagy inkább belopakodsz a soraiba. Érezni kell, egy hullámhosszon van-e veled.

UDVAROS DOROTTYA: Sikítás és sikítás között is van különbség. Nem is kevés.

UDVAROS DOROTTYA

SZÜLETETT: 1954. augusztus 4-én Budapesten.

FOGLALKOZÁSA: színművész. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1981-ben a Nemzeti Színházba került, 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja volt. 1994-től az Új Színház, majd a Bárka Színház, 2002 óta a Nemzeti Színház tagja. Nevéhez számos magyar film- és színházi klasszikus főszerepe fűződik. Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

KÖNYV: LJUDMILA ULICKAJA - DANIEL STEIN, TOLMÁCS - Annyira élvezem, hogy sajnálom befejezni.

FILM: KIM KI-DUK - TAVASZ, NYÁR, ŐSZ, TÉL… ÉS TAVASZ - Gyönyörű, lassú ritmusú film.

ZENE: LUCIANO PAVAROTTI - Mindig az ájulat kerülget, ha meghallom.

SZÖRÉNYI LEVENTE

SZÜLETETT: 1945. április 26-án Gmundenben (Felső-Ausztria).

FOGLALKOZÁSA: zenész. A Mediterrán, a Balassa, a Bajtala, az Illés, a KITT-egylet és a Fonográf zenekarok egykori tagja. Több tucat sikeralbum és színpadi darab szerzője, előadója. Jelentős részt vállalt a magyar beatzene megteremtésében. Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas. Nevéhez a számos lemez mellett az első magyar rockopera, az István, a király is fűződik. Bródy Jánossal közös művüket Alföldi Róbert rendezésében augusztus 30-án mutatják be újra.

KÖNYV: REJTŐ JENŐ - ÖSSZES MŰVEI - Rengeteget lehet belőlük tanulni.

FILM: ROMAN POLANSKI - KÉS A VÍZBEN - Klasszikus remekmű.

ZENE: COUNT BASIE - Életre szóló dzsesszélmény.