Pengeéles szövegek
A szikrázóan tehetséges író – akinek művéről Hermann Hesse azt mondta, „keresztülmetszi a világ mai állapotát” – 1938-ban menekült el a művészeket, tudósokat is üldöző Németországból, s úgy halt meg, hogy a Champs-Élysées-n a viharban rádőlt egy faág. A két zseniálisan felépített kisregény Von Horváth két legutolsó műve. Amikor a novellaszerű és hihetetlenül pontos szövegek megjelentek, a Mesél a bécsi erdő (1931) jóvoltából már nemzetközi hírű literátornak számított. Korán kezdte, 21 évesen már írásból élt, Berlinben és a bajor Murnauban ténykedett.
Hitler hatalomra jutása, 1933 után műveit betiltották, ’38-ra aztán a helyzet egészen komolyra fordult, sok más nagy művészhez hasonlóan menekülnie kellett. Barátai közül többen az öngyilkosságot választották. 1902-ben született, apja a szlovén származású osztrák-magyar diplomata, dr. Ödön Josef von Horváth volt, innen a von előtag, melyet az író is megőrzött. Aki magyarul is jól beszélt, merthogy Budapesten járt általános iskolába, a család házitanítót is fogadott mellé. Németül Münchenben tanult meg, ott töltötte ifjúságát, s ott tapasztalta meg azt a folyamatosan erősödő jámbor lelki erőszakot, amelyet a fasizmus évtizedeken át tudatosan hizlalt.
S amelynek a gyöngék – a nők, az öregek, a fiatalok – természetszerűen szenvedő alanyai lettek. Az egyre erősödő és pusztító kényszerek szorításában él a húsz év körüli fiú, aki katonának állva lesz a kor gyermeke, s úgy tapos át a magasabb rendű parancsok végrehajtása révén az apján, nőkön és társain, hogy voltaképp az sem zavarja, hogy elveszíti a fél karját. S meglegyinti ugyan feljebbvalója öngyilkossága után az a tény, hogy a sereg a gyöngéket és az elesetteket is elpusztítja, a közönséges gyilkosságokat mégis hőstettként látja, mert így kívánja a haza. Rövid, katonásan pattogó szövegekből áll a Korunk gyermeke, mely a hitlerizmus hűséges kisemberének szemléletes jellemrajzát adja.
Az Istentelen ifjúság – mely korábban Hogyan lettem néger címmel jelent meg – elképesztően pontos szerkezetű kisregény, melynek rövid fejezetei a novella szabályainak megfelelően feszülnek, a mondatok kristálytiszták, és döbbenetes az az asszociációs arzenál, amelyet Von Horváth egy piciny történetben képes felvonultatni. A sztori a behódolt és személyiségüket feladó kisemberek világába vezet.
A főhős egy tanár, akinek a diákok közt Néger a csúfneve, s igazmondásával – mellyel végül egy hideg és számító gyilkosságot leplez le – azt éri el, hogy messzire, történetesen Afrikába kell menekülnie. Azon túl, hogy a krimiszál hallatlanul életszerű és izgalmas, nagyon erős a regény szociokulturális vonalvezetése. A Korunk gyermekében a katona főhős miatt közelebbi a pusztításélmény, itt a tragédia kiteljesedése előtti pillanatban vagyunk. Lánykák gyakorolnak a réten, s azt játsszák, hogy lezuhan a pilóta, a diáktábor éjszakájában elszökdöső őrszemek surrannak titkos helyekre, hátizsákos Venusok izgatják korosodó felnőttek fantáziáját. Fúj a tragédia előszele, de még vannak bájos pillanatok. A történelmet és földrajzot tanító Lorenz Ludwig bűnös módon kinyit egy diáknaplót rejtő ládikát – ebből lesz később az életveszélyes konfliktus.
A tanár szabadon átengedi magán az élményeket: tanítványai sodródnak az erőszak világában, s úgy lesz belőlük áldozat, hogy nem tudtak felkészülni a rájuk leselkedő veszélyekre. Mindent fölemészt az erőbe vetett vakhit. Isten erőtlenül és egykedvűen szemléli, hogy mi lett művéből. A harmincas évek nihiljének ábrázolása és a gonoszság születését szenvtelenül és egykedvűen megbámuló, néma Hal-metafora szerepeltetése telitalálat, már-már a modern fantasy világába vezet. Kerényi Grácia 1984-es fordítása messzemenően figyelembe vette a naplóformát s a diáknyelvi közeget. Kornya István a Korunk gyermeke friss fordításával Kerényi nyomvonalán halad. Mesterien masíroznak a katonásan feszes, kőkemény mondatok. Mindkét kisregény hallatlanul erős olvasmányélmény. Azoknak ajánlom, akik kedvelik a tiszta formákat.
Helikon 186 oldal, 2490 forint; 143 oldal, 2490 forint
