Ötvenévesen saját elhatározásából elmegyógyintézetbe vonult, és 78 éves korában bekövetkezett haláláig ott is maradt. Az írással az intézetben hamar felhagyott. Három fontosabb regényt emlegetnek vele kapcsolatban, valamennyi megjelent nálunk is. Ezek közül a Jakob von Gunten, valamint A mindenes erős rokonságot mutat, mindkettő fókuszában a szolgalelkűség áll. A mindenes történetét olvasva így aztán minduntalan Walser legjobb regénye, a nálunk 2006-ban megjelent Jakob von Gunten rémlik fel. Annak a kisfiúnak a története, aki egy lakájképző iskolában tanulja az üres, katonás alávetettséget.

Hanem amíg a naplóformában megírt Jakob von Gunten szövege lebilincselő és álomszerű, addig A mindenes mondataiban van valami örömtelen, ipari gondosság, közhelyes udvariassággal felülrajzolt szomorúság, hamis kenetteljesség, szűrt indulat. Habzanak a jelzők, néha már szinte tolakodnak, de nem elég érzékenyek, nem emelik el a szöveget, csak ide-oda igazítják. A mindenes című regény főszereplőjét, Joseph Martit egy nehezen körvonalazható inasmunkára alkalmazza az örökségéből hirtelen meggazdagodott Karl Tobler, aki immár egy gyönyörű svájci falu káprázatos villájában él családjával, és találmányait, főként egy bizonyos reklámórát és egy lövedékautomatát igyekszik eladni.

Ám az üzlethez ügyetlen, ráadásul lusta, gőgös és goromba. Viszont az utolsó pillanatig ragaszkodik a fényes látszatokhoz: akárha átmeneti nehézségekkel küzdő sikeres feltaláló, gazdag és furfangos üzletember volna, villájában a környékbeli előkelőségeknek rendez mulatságokat. De közben – mivel mindent hitelbe vásárol, mindenkit hozomra dolgoztat, viszont fizetni sohasem fizet – egyre több az adóssága, mind több az ellensége. Az ugyancsak ingyen dolgozó mindenest azonban ez nem zavarja, megelégszik azzal, hogy lényegében a család tagjaként, előkelő környezetben pergetheti mindennapjait. Szervilisen alkalmazkodik főnöke otromba meneteléséhez, hideg családi viszonyaihoz. És akárcsak az ostoba, gőgös Tobler, jó ideig ő sem vesz tudomást a valóságról.

Míg a Jakob von Gunten élénken mozgatja a képzeletet, ez a könyv mintha egy avítt napló volna, ráadásul valami olyan erős archaikus hangoltsággal, amitől az olvasó folyvást zavarban van. Akárha szépelgő, idegen társaságban járna, ahol feszeng a nyájasságtól, máskor meg a raplitól, a családi lármától, az öntelt hangoskodástól, a hamis nevetgélésektől, egyáltalán: a színpadias pátosztól. Ami mindent cseppfolyósít: viszonylagossá tesz jóságot, gonoszságot, szépséget, érzékeny és álságos viszonyokat egyaránt. Az ember úgy másfél száz oldal után már-már félretenné a regényt, hanem ahogy kopik a Tobler-ház ragyogása, úgy tündöklik fel a történet, úgy telik meg fénnyel, valódi érzésekkel.

Ahogy az adósságokat halmozó, de változatlanul rátarti Tobler feje felett gyűlnek a viharfelhők, ahogy közeledik az anyagi összeomlás, a szavak, a mondatok úgy lesznek egyre érzékenyebbek, a mindenes általában hamis, zavart és kapkodó viselkedéséből is úgy bukkannak elő a sután kimondott, de már őszinte érzések, gondolatok. És ettől kezdve a regény első fele is teljesen más fénytörést kap, lényegében a helyére kerül. Robert Walser, miként a Jakob von Guntenben, ebben a kötetben is alighanem önmagáról ír, az alávetettséghez való, saját tapasztalatain alapuló viszonyáról gondolkodik. Nem mellékesen: A mindenes című regény figurái, azaz a valódi teljesítmény nélküli, nagyravágyó, gőgös vállalkozó, a szolgalelkű beosztott, aki fizetés és megbecsülés híján is vakon hisz a főnökében, mintha a mai magyar rögvalóságból szivárogtak volna a regénybe.

Noha Robert Walser jelentősége a hazai irodalmi köztudatban nem foglal el túlzottan előkelő helyet, több jeles kortársa és a későbbi korok több fontos szerzője is a legnagyobbak közé sorolta. Szerette írásait Kafka, elismerő sorokat írt róla Elias Canetti, Susan Sontag és Hermann Hesse is. A Nobel-díjas Elfriede Jelinek egyenesen azt állította: „Robert Walser a XX. század egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb írója. Úgy érinti meg az embert, mint senki más.” Ez talán túlzás, de tény: Walser valamit nagyon tudott. Azt például egészen biztosan, hogy az elmegyógyintézet kapujában állva, hol van a kint és hol a bent.

Scolar, 287 oldal, 3450 forint Fordította: Báthori Csaba