Ajánló

Végre! Végre azt lehet olvasni egy kötet fülszövegében, hogy a novella „a hazai irodalom vezető műfaja”. Nem a regény elő- vagy az író játszószobája, ahol a nagyobb műfajok előtt még elvégez egy-két törzshajlítást.

Sajnos a mai piaci viszonyok között a hazai kiadók jó része hajlamos elfeledni ezt a szerepet, és boldog-boldogtalant regényírásra kényszerít, ami meg is látszik a színvonalon. Már ezért is kész öröm kézbe venni a Palatinus Kiadó sorozatának első két kötetét, amely a Nyugat indulásától az első világháború végéig, illetve a zsidótörvények megjelenéséig válogat a krémek krémjéből. Előbbi a „boldog békeidők” lenyomata, utóbbi pedig azon izgalmas hírlapi világ időszaka, amikor a novella, a tárca, az írói riportázs az újságok elengedhetetlen, sőt kötelező része volt.

Amikor a hírlap nem csupán a híreket szedte csokorba, de jó értelemben vett olvasnivalót is kínált, és ezzel számos írót segített hozzá a sikeres pályakezdéshez. A remek válogatás Szilágyi Zsófia érdeme, aki mindkét kötethez utószót is írt, egyrészt megmagyarázva a válogatás időhatárait, másrészt színesen összefoglalva a kor irodalmi és történelmi ismérveit. Minden más az olvasóra van bízva: elégedetten csettintsen, ha ez vagy amaz bekerült, és hümmögjön, ha mások meg nem. Örömmel fedezhetjük fel viszont a Nyugat nagyobb szerzői miatt ma már kevésbé emlegetett Bohuniczky Szefit vagy Kosztolányinét, Görög Ilonát.

Palatinus, 260 oldal, 2800 forint, illetve 298 oldal, 3200 forint

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.