Nullszaldós szenvedély

Még egy év sem telt el a Rukkola.hu startja óta, felhasználóinak száma máris a 20 ezret súrolja – mire ezek a sorok napvilágot látnak, már felülről. Magyarország első és egyetlen terv szerint működő közösségi könyvcsereberélő portáljának gazdái egymillió állandó látogatót vizionálnak a kicsit távolabbi jövőbe – a szám kétségtelenül combos, de biztos az is: az idő nekik dolgozik.

A rukkolát két informatikusnak és egy könyvszerkesztőnek köszönheti publikuma. Prekoncepciójuk az volt, hogy egyre több minden dől el a virtuális közösségi terekben, tehát ha valahol, akkor ott a helyük, és azért esett a választásuk éppen a könyvekre, mert úgy látták: ha nadrágszíjat kell szorítani, az emberek először a kultúrán kezdenek el spórolni, ami azonban nem jelenti azt, hogy lemondanának róla. Az ingyenes portál lehetővé teszi, hogy – legalábbis az olvasásról – ne is kelljen lemondani. A csapat könyvszerkesztő tagjától, Kun Gabitól tudjuk: a site adatbázisában pillanatnyilag 120 ezer cím szerepel, ebből 80 ezer érhető el.

A rendszer nagy amerikai testvéréhez, a Book Moochéhoz igen hasonló szabály- és feltételrendszer szerint működik. Lényege, hogy csak az kap, aki ad is; annak, aki először vadászna magának könyvet a rukkolán, tehát mindenekelőtt fel kell ajánlania minimum egy olyan kötetet (ezt hívják rukkolásnak) amelyet a site közönségének minimum két tagja már korábban kiszemelt magának (helyi szóhasználattal: happolna). A felajánlásért pont jár, amelyet további pontokkal fejelhet meg a delikvens, elsőül is az átadás révén és okán; röviden összefoglalva: az ember minél több közérdeklődésre számot tartó könyvet pakol fel, annál többet szerezhet meg magának.

A sikeres rukkoló rendszerüzenetet kap, hogy rendben van,megvan a partnere, megbeszélhetik az átadás-átvétel helyét, módját, időpontját; a hely bármi lehet, ami nem ázik nagyon, de vannak (és egyre szaporodnak) ún. „happontok”, valós fizikai terek, ahol a könyvet névre szólóan le lehet adni, és ahol az igénylőnek tíz napja van, hogy átvegye őket. Most 124 ilyen happont van az országban, továbbá Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen; valamennyien a saját kérésükre kerültek a hálózatba, ráadásul a profiljuktól függően még különféle kedvezményeket is adnak a közösség náluk megjelenő tagjainak. A happontok jellemzően könyvesboltok, könyvtárak, kultúrházak, de persze vannak köztük kellemes kocsmák, sőt még hangulatos optikai szaküzlet is. Az átadások-átvételek fele, tehát napi 300-350 aktus a happontokon zajlik.

Természetesen megkérdeztük, hogy miként kezelik a kényes tartalmakat (pl. pornóirodalom, szélsőséges politikai nézeteket terjesztő kiadványok stb.), de Kun Gabi megnyugtatott: van egy beépített szűrőjük, amely a vonatkozó kulcsszavak segítségével kizárja, hogy az efféle könyvek a rendszerbe kerülhessenek.

Ingyenkönyvhöz persze nem csak a rukkolán lehet hozzájutni. A másik lehetőség a könyvtárak által szervezett, öt éve futó program, a Veszíts el egy könyvet mozgalom, másképpen könyvelhagyó nap – érdemes figyelni az időpontokat. Ugyancsak könyvtári kezdeményezés a „hozz egy könyvet, vigyél egy könyvet”, amelynek keretében több nyílt színi könyvszekrényt állítottak fel a városban, például a Wekerle-telepen, majd Óbudán, a római lakótelep központjában és Csillaghegyen, Könyv Megálló címen. Az óbudai helyszíneken főleg családi gyűjtemények felszámolása nyomán bekerült irodalomból válogathatnak az olvasók a Platán Könyvtár jóvoltából. A kezdeményezés annyira népszerű, hogy – mint a könyvtár igazgatójától, Gyulai Ivánnétól megtudtuk – nemrég a San Marco utcai kultúrház elé is kitettek egy könyvmegállót, a Silvanus sétányon pedig egy gyerekeknek szánt könyves pontot is kialakítanak.

Hasonló vállalkozás a Köki Terminál 2. emeletén 2011-ben megnyitott ingyen könyvtárló, amelyért a Kispesti Munkásotthon (KMO) Művelődési Háznak, közelebbről Forgon Miklós művelődésszervezőnek lehetünk hálásak. A Nyitott Könyvespolc néven futó projekt keretében ugyancsak ingyen, bárminemű regisztráció nélkül férhet hozzá bárki a kötetekhez, vihet és hozhat is könyveket. A vállalkozást könyvkiadók segítettek beindítani, de Forgon szerint már nem is volna szükség rájuk, az olvasók maguk gondoskodnak a töltésről-ürítésről. Volt időszak, amikor kétszer annyi könyv volt a polcokon, mint az induláskor. Az érdeklődés annyira élénk, hogy ma már rendszeresek a különféle könyves összejövetelek is.

A Népszabadság közelmúltbeli költözése nyomán a szerkesztőség polcain, szekrényeiben összegyűlt könyvek jó része is közkinccsé vált – méghozzá elég különös módon: gyűjteményünk egy belvárosi lokálban kötött ki. Mindenekelőtt Vogl Elemér építésznek, a Szép Házak magazin tulajdonos-főszerkesztőjének köszönhetően, aki bedobozolta a 15 folyóméternyi, tehát úgy 5-600 kötetet, aztán komoly gépi erőt bevetve elvitte, műfaj szerint szétválogatta a gyűjteményt, majd nem sokkal később bevitte a Vasvári Pál utcai Nappali kávéházba, ahol minden fogyasztó vendég kiválaszthat magának egy kiadványt, és ingyen hazaviheti. De vajon mi inspirálta könyvbarátunkat? Vogl válasza nagyjából így hangzott: gyakorlatilag mindent összeszed, amit talál, és amiről úgy gondolja, hogy vannak olyanok, akiknek értékes lehet – és mindent megtesz, hogy a leleteket el is juttassa a megfelelő helyre. Reméli, hogy a kávéházbeli kezdeményezés követőre talál, és egyre több olyan közösségi tér lesz, ahol egymásra lel az, akinek a tárolás nehézség, és az, aki szívesen veszi az ingyen kultúrát. Hogy miért éppen a Nappali kávéház lett az elosztópont, az puszta véletlen: Vogl egy orvosi váróban akadt össze a szórakozóhely tulajdonosával, a számára addig ismeretlen Székely Mártonnal – szóba került a könyvtéma, és megállapodtak. A népszabadságos kollekció egyébként a vendégeknek köszönhetően gyarapodik. Székely elmondta, még korai volna különösebb könyvforgalomról beszélni, egy azonban biztos: amióta híre ment a kávézó kvázi könyvlelőhellyé válásának, hatalmasat ugrott irántuk az érdeklődés a Facebookon. És valóban: egyre csak jönnek a felajánlások, a minap valaki 200, hagyatékként rámaradt kötetet kínált fel nekik – amit Székelyék köszönettel elfogadtak.

 

A Nappali kávéházból a Népszabadságnál fölöslegessé vált köteteket is el lehet vinni
A Nappali kávéházból a Népszabadságnál fölöslegessé vált köteteket is el lehet vinni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.