A Harry Hole sorozat kilencedik kötete ugyanolyan színvonalat képvisel, mint az előző nyolc. Ezúttal az oslói drogkereskedelem világa tárul fel az olvasó előtt. És a régi bűnök, függések, valamint egy régi szerelem visszfénye. Nesbo úgy ír, ahogyan a legnagyobbak; ahogyan Dosztojevszkij vagy Ottlik – úgynevezett „irodalomelméleti” értelemben vett stílus nélkül, szürke mondatokkal, esendően. Nesbonek nem stílusa van – a szó esztétikai értelmében –, hanem mondanivalója és történetei. Maga a tény, hogy elmondja, amit mond: egyedülálló. Stílus, ha úgy tetszik. Nesbo – látszólag – a bűnről beszél. Hangsúly a közbeékelésen. Valójában ugyanis a bűntudatról. Arról, ami mindannyiunk életét – így vagy úgy, de – át- meg átszövi. Közös ügy. Kegyetlen, mégis megható és tiszta. A történet vége: mint minden – emberi – történet vége. Nem elolvasni: bűn.

(Jo Nesbo: Kísértet; Animus, 544 oldal, 3980 forint)

Hammet nevéhez, valamint –többek között – jelen könyv főhőséhez, a Continental Op-hoz köthető a krimiirodalom megújítása. Neki köszönhető, hogy maga a műfaj is egy kicsit közelebb húzódott a szépirodalomhoz. Hammett – aki maga is nyomozóként dolgozott a híres Pinkerton detektívügynökségnél – első kézből beszél mind a bűnről, mind pedig annak közegéről: a társadalomról. A tizedik nyom novellái szakítanak a bevett klisékkel és zsánerekkel, igaz, hogy egyúttal meg is teremtenek egy új zsánert, a hard-boiled krimiét. A műfajon belül ugyanakkora újítónak számít, mint James Joyce a szépprózában. Hiánypótló kiadvány: Hammett ezen írásai most olvashatók először magyar nyelven, Steven Marcus utószava pedig kiváló tanulmány.

(Dashiell Hammett: A tizedik nyom; Agave, 338 oldal, 2980 forint)

Maigret felügyelőt még a félművelteknek sem kell bemutatni. Legalább olyan erős (és kimeríthetetlen) alakja az irodalomtörténetnek, mint – műfajon belül maradva – Sherlock Holmes. Az Agave sorozata azonban – a még ismeretlen Maigret-történetek mellett – Simenon egyéb, saját maga által „komolynak” titulált regényeit mutatja be. Ilyen Az özvegy is. Klasszikus értelemben vett kamaradarab. Vagy ahogyan a fülszöveg írja: pszichodráma. Simenon már a nyitójelenetben az elviselhetőség határáig fokozza a feszültséget. Ez persze még szót sem érdemelne. A bravúr abban rejlik, hogy ezt képes – megingás nélkül – fenntartani végig a regényben. Sosem tudni, mit hoz a múlt – ez akár Az özvegy világának jelmondata is lehetne.

(Georges Simenon: Az özvegy; Agave, 144 oldal, 2280 forint)