Nemrég egy interjúban Cselovszki Zoltán, a Forster Gyula Központ igazgatója kissé önkritikusan azt nyilatkozta, hogy az új műemléki szabályozással mintha kiöntötték volna a műemléki felügyeleti munkát az ablakon, ugyanis a járási hivatalokhoz sorolt felügyelőknek nincs módjuk felügyeleti területük szemmel tartására.

Ez nem választható, hanem kötelező tevékenység. Szerintem a napi munkával együtt ezt el lehet végezni, és végezni is kell. Évente beszámolót is kell készíteniük a felügyelőknek. Túlterheltség valóban felmerül néha, de nem hiszem, hogy a változások óta megszűnt volna a felügyelet.

Ha már így fogalmaztunk: a műemléki környezetek szabályozását nem öntötték-e ki az ablakon? Ezeknek az építési változtatásait ugyanis nem a járás engedélyezi, mint a műemléki épületek változásait, hanem, mint más, egyszerű építkezést, a települési jegyzők.

Nem hiszem, hogy kiöntöttük volna, hiszen a műemléki környezeteknek bele kell kerülniük az adott település szabályozási tervébe, sőt elvileg ezeknek már mindenütt benne kell lenniük, és az örökségvédelmi hivatal részt vesz ezeknek a szabályozási terveknek a véleményezésében is. Jelenleg 910 olyan műemléki környezet van Magyarországon, amely lényegesen nagyobb, mint a műemlék közvetlen környezete, szinte már műemléki jelentőségű területnek mondható, és az is a célunk, hogy ebbe a kategóriába egy részüket átemeljük egy rangsorolás után.

Ausztriában az épületállomány két százaléka, 37 ezer épület műemlék, de ezt a számot növelni szeretnék. Ennek fényében nem tartja kevésnek a magyarországi 0,35 százalékot, amely 15 ezer épületet jelent?

Ennek az aránynak történelmi okai vannak. Ausztriában csak az tűnt el, amit ők maguk bontottak le. Ha azt vesszük, a Felvidéken is legalább hatvanezer műemlék maradt meg, Erdélyben a százezret is eléri a műemlékek száma. A magyarországi 15 ezer műemlék ezekhez képest tényleg nem sok, bár van, aki szerint igen. De szerintem okos és megfontolt védési politikával lehet bővíteni ezt a kört. A doktori dolgozatomban épp azoknak a helyi védettségű épületeknek a körét vizsgáltam, amelyek majd egyszer akár műemlékké válhatnak. Mintegy tizenötezer helyi emléket gyűjtöttem össze egy adatbázisban ötszázhuszonöt településről. A teljes településállományt tekintve ezeknek az értékeknek a száma még további negyvenötezer lehet. Ez tehát a magyarországi műemlékállomány holdudvara. Jelenleg több mint kétezer olyan épületet vizsgálunk, amellyel kapcsolatban valamilyen okból a műemléki védettség felmerült.

Lesz esetleg szemléletváltás a bővítésben?

Úgy gondoljuk, azokra az értékekre kell a fő hangsúlyt helyezni, amelyeknél hosszabb távon biztosítani lehet a fenntartást. A menthetetlen épületeknél egy kicsit felül kell vizsgálni a korábbi gyakorlatot, és esetleg a revíziók során a fenntarthatóság szempontját követve alakítani a meglévő állományt is.

Ki határozza meg ma a műemlékvédelem szemléletét?

Felelőse a belügyminiszter úr.

De Pintér Sándorról nehezen tudnám elképzelni, hogy irányt szabna a műemlékvédelemnek.

Én a jogszabályi alapot mondom. Ezen túl a Területrendezési, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság és azon belül az örökségvédelmi főosztály. Itt, a főosztályon is van egy felkészült szakértőgárda, és július 1-jétől a volt tudományos főosztály is átkerül a Lechner Lajos Tudásközpontba, amely a Belügyminisztérium háttérintézménye.

Igen, de nem látni a műemlékvédelem szemléletét, amelyet korábban azért meghatározott a hivatali elnökök személye.

Reméljük, hogy előbb-utóbb látszani fog. De a jogbiztonság nem engedheti meg, hogy személyek határozzák meg a műemlékek sorsát.

Én csak a szemlélet meghatározásáról beszéltem.

Ezt a törvény és rendeleteink határozzák meg, szemléletünk ebben nyilvánul meg. A következő évben pályázati pénzből konferenciák sorát tervezzük a Nemzeti Múzeummal, a Forster Gyula Központtal és a Lechner Lajos Tudásközponttal közösen, ami a stratégiaalkotást is szolgálhatja majd. De azt a magam nevében már most is mondhatom, hogy a nyilvántartások teljes pontosítása lesz például egy fontos feladat, továbbá a műemlékek hasznosításának biztosítása, de a területi védelem jelentőségét is lehetne fokozni. Szeretnénk, ha a fejlesztők számára anyagi kedvezményeket is szerezhetnénk a műemlék-felújításokhoz.

Ezt már sokan szerették volna elérni.

Figyelembe kell venni az ország gazdasági állapotát is.

Már a mostani jogszabályi változások is a fejlesztői oldal szája íze szerint történtek, például miattuk nincsenek az általánosnál szigorúbb szabályozások a műemlékek esetében: 90-ről 15 napra csökkent az eljárási határidő, ám a fejlesztők tovább korlátoznák a műemlékvédelmet. Legutóbb egy konferencián elhangzott, hogy az ideiglenes védelem idejét egy év helyett három hónapra szeretnék csökkentetni.

Partnernek tekintjük a fejlesztőket, és kompromisszumokra törekszünk. A három hónapos terminussal nem föltétlen tudunk azonosulni, de tárgyalni fogunk, meg kell határozni azokat a területeket, ahol érdekeink egymáshoz közelíthetők.

A civileket is partnernek tekintik? Hogy tudják ők érvényesíteni az érdekeiket? Hisz a műemlékvédelem most mintha erős falak közé került volna, nem tűnik olyan megközelíthetőnek, mint korábban.

Ennek első lépéseként a Műemléki Világnap alkalmából több mint kétszáz civil szervezetnek küldtünk üdvözlő levelet. Sok pozitív választ is kaptunk. Ezt a csatornát továbbra is szeretnénk használni. A civilekre számítunk például a műemléki környezetek helyi szabályozási tervekbe vétele körül. Azt gondolom, nem maradnak eszköztelenek, továbbra is élhetnek az ideiglenes védelem lehetőségével, de megvan a mozgásterük a helyi politikában is.

Jön a kisajátítás?

Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester emlékezetes buszozásakor nemrégiben a portugál tulajdonban lévő Andrássy úti Drechsler-palota (a balettintézet) adott apropót ahhoz, hogy napvilágra kerüljön a kormányzat nemzetközi hullámokat verő szándéka: jelesül, hogy a jövőben lehetővé tennék a veszélyeztetett műemlékek állami kisajátítását. Orosz Bálint és munkatársai erről a kérdésről egyelőre nem kívántak nyilatkozni. Azt azonban megtudtuk, hogy a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény jelenleg is lehetővé teszi az örökségvédelmi érdekből történő kisajátítást, a jogszabályi háttér tehát rendelkezésre áll, ha a politikai szándék megszületik. Más kérdés, hogy ezzel a lehetőséggel a műemlékvédelem korábban nem élt.

„Szeretnénk, ha a fejlesztők számára anyagi kedvezményeket is szerezhetnénk a műemlék-felújításokhoz”