Mármint a hazának az a része, amely közelebbi kapcsolatot ápol a kétezres évek magyar könnyűzenéjével. Az utca hercege című regény szerzője ugyanis számos, a zenei televíziók rotációs rendszerében egykor igen előkelő helyen lévő rapprodukcióban vétette észre magát. Illetve hát éppen ez az, hogy annyira nem is vétette észre magát, mint amennyire az talán indokolt lett volna. Persze, saját jogon, például T.K.O. nevű zenekarával is előkelő helyen szerepelt az akkori listákon, ám valószínűleg a mások számára írt szövegei hozták a legnagyobb sikert – leginkább persze a siker is másoké volt. Azt mondja, Dopeman két talán legfontosabb lemeze, Az országház fantomja és a Magyarország rémálma is szinte teljes egészében az ő szövegeire épül, és így van ez az anno az egyik valóságshow-ban feltűnt, majd rap-, később műsorvezetői karrierbe kezdő Majka első két lemezével is. Aztán megelégelte mégis az egészet, és körülbelül a siker tetején egyszer csak kiszállt a turnébuszból, hogy ő akkor most inkább abbahagyná, tisztelettel. Padlóra került, és azt mondja, nem igazán segített neki senki, dacára annak, hogy korábban ő mindenkinek a jobbját nyújtotta, akinek szüksége volt erre. És nem is arról van szó, hogy korábban az első komolyabb jogdíjbevételét nem kizárólag magára költötte... Ahogy az első lemezén ígérte. Saját bevallása szerint ugyanis ő még azok közé tartozik, akik tudják, mi a csibészbecsület. Kevesen vannak ma már így ezzel a kerületben.

Például erről is szól Az utca hercege című regény, amelynek színhelye jócskán tele van misztikummal, már legalábbis a kívülállók szerint. Meg bűnnel, már legalábbis a híradások szerint. És persze tele van történetekkel is – nem csak Tyson szerint.

A 37 éves első könyves azt mondja, Rejtő Jenő művein keresztül barátkozott meg az olvasással kölyökkorában, aztán befalta az összes Karinthyt, ma is ez a két író az etalon neki. Na pláne azóta, hogy még kölyökkorában kiderítette, mindkét klasszikusnak volt köze a Józsefvároshoz. Az ő könyveik nyomán kezdett el rövid detektívtörténeteket írni kisgyerekkorában, ez némi összefüggésben volt az akkor népszerű Starsky és Hutch című sorozattal, persze leginkább annyiban, hogy ezekben a kis sztorikban is két nyomozó kalandjait próbálta papírra vetni. Magyartanára szerint egész ügyesen – a dicséret pedig beégett az agyába, és eldöntötte, így vagy úgy, ezt vagy azt, de: írni fog. Jöttek tehát a dalszövegek, de azok meg kevésnek bizonyultak. „Dalokkal legfeljebb színeket tudok ábrázolni – én viszont egy nagy képet szerettem volna”, mondja.

Ezt a nagy képet 2010-ben kezdte el festeni, körülbelül egy év múlva lett kész Az utca hercege első változata, amelyet saját költségen, néhány példányban le is gyártatott, egyrészt ajándékba, másrészt pedig, hogy kiadóknál házalhasson vele. Két kisebb cég után azonban elfogyott a lelkesedés –bár tetszett az anyag a szerkesztőknek, mégsem történt semmi. Tyson elismeri, ebben talán neki is része lehetett. Tervbe vette, hogy még nyomtat párat, és elosztogatja a kerületi gyerekeknek, vagy mondjuk börtönökben, bár, ahogy mondja, „ott már minek, az ottaniakkal már megtörtént a baj”. Aztán elkeveredett egy példány a Librihez is a privátim kiadott regényből, Angyalosy Eszter szórakoztató irodalmi főszerkesztő kezébe méghozzá. „Végül is ő fedezett fel. Ha ő nincs, én talán soha az életben nem rúghatnék labdába ezen a téren. Nagyon sokat köszönhetek neki”, így a szerző, a hála hangján. A kiadó tehát elfogadta a kéziratot, de a szerkesztő azért figyelmeztette Tysont, hogy ezzel még volna munka. Fél évet kapott, hogy készre húzza Az utca hercegét. Mielőtt azt gondolná azonban az olvasó, hogy itt megint csak egy olyan, úgynevezett celebkönyvről van szó, amelyet a híresség helyett lényegében a szerkesztő írt meg, ép mondatokat varázsolva a sok vödör szóból, eláruljuk: Angyalosy Eszter elmondása szerint valóban csak itt-ott kellett igazgatni az amúgy rendkívül jó stílusban megírt szöveget, és dramaturgiai tanácsokkal ellátni a szerzőt.

Valószínűleg azért lehet ez így, mert Tyson nagyon jól ismeri a világot, amelyről ír. A VIII. kerületet, az itt élő roma és többségi társadalom problémáit. A nyolcvan százalékban tény-, illetve önéletrajzi szövegnek is nevezhető regény üzenete röviden: a bűn hosszú távon semmiképp sem kifizetődő. „A másik, hogy semmi szín alatt nem árulod el a barátodat, testvéredet. Nem hazudsz neki, nem lopsz tőle, nem keversz alá. Nem mondasz neki nemet, ha kér valamiből, ami neked van, de neki nincs.” A harmadik pedig, hogy vagy megpróbálsz kezdeni magaddal valami értelmeset, mondjuk tanulsz vagy normálisan zenélsz, vagy maga alá temet a Józsefváros.

– Mindenki azt hiszi, hogy én egy bűnöző utcagyerek vagyok, aki most arról mesél, amiben részt vett. De nem: ez a könyv egy olyan ember világképét mutatja be, aki innen származik ugyan, de véletlenül sem merült bele a bűnbe – mondja Tyson, akinek épp elég volt, amit látott, amiből építkezett, amit végül felhasznált a könyvhöz. Az édesanyja egyedül nevelte fel, keményen fogta. Váradi eredetileg zongoristának készült, nyolc évig tanulta a hangszert, a dzsesszkonzit is elvégezte, aztán mégis vendéglátósnak ment, hiszen a művészetből nem lehetett megélni – ahogy ez Az utca hercegéből is kiderül. Nem akarunk spoilerezni, nem áruljuk el a könyv csattanóját, annyit mindenesetre elmondhatunk, hogy Tyson a 2006-os zavargások egyik momentumát is kölcsönvette első regényéhez.

Az egykor nyugtalan életet élő, többszörös aranylemezes rapper és dalszövegíró mára lenyugodott. Merkaba-meditáció, edzés, munka (egy fővárosi múzeum kávézóját üzemelteti), gyerekek és pihenés – ez tölti ki a napjait. Nemsokára visszatér a zenéléshez is. Na és az írás: krimiregényt és mesekönyvet ír. Utóbbi a múzeumkerti macskabandáról szól majd. Vagyis: a helyszín újra a VIII. kerület. Mert „ez az a környék, ahol minden megtörténik, amit a filmekben látsz”.

Nagyon jól ismeri ezt a világot