A győri, születésnapi kiállításfüzér mindezekre az elődökre emlékeztet, és ez egy okkal több, hogy mindközönségesen konstruktivizmusról beszéljünk. A szaktörténet ugyan pontosan megkülönbözteti Malevics politikamentes, misztikus, érzésbeli szupremáciáját a holland De Stijl megtisztító társadalmi küldetéstudatától, s mindkettőt a Bauhaustól, meg külön-külön az orosz-szovjet géniuszokról, akik csak abban voltak egyek, hogy néhány év múlva egyformán likvidálta a művészetüket a hatalom. Mégis, nem csupán Ézsiás tekinti és láttatja évszázadnyi távolból egységesnek ezt a nagyon puritán, nagyon higiénikus, kötöttségében is nagyon változatos örökséget, amelyet igen különböző elméletek és ideológiák teremtettek meg.

Szupremadista kompozíció

Ézsiás El Liszickij előtt tiszteleg, amikor hótiszta, fehér plasztikába fogalmazza át és fogalmazza újra a még vityebszki mester Prounként mérföldkővé vált kompozícióit, ügyelve arra, hogy csak annyi (de annál diadalmasabb) vörös kerüljön a hasábok közé, amennyit a példakép akvarellpapír művei is megkövetelnének. De Rodcsenkóra hivatkozik, nem csak a címben, amikor a nagy tervező fotogramjait és kollázsait értelmezi láthatóan fából, festett és rozsdás bádogból komponált reliefjén. A gyűjteményes kiállításon hiányoznak a technikai közlemények és az évszámok, de talán nem téved a látogató, ha a Kassák emlékére komponált színes szobron a kéken áttetsző műanyag négyzet, a fémesen derengő fémlemezek, és a sárga meg természetes színű fahasábok szép összhangját véli azonosítani.

Nem csak a cím szerint dedikált művek csatlakoznak a nagy elődökhöz. A Kontrarelief Bakony címről, meglehet csak Tatlin ismerőinek jut az eszébe, hogy ez a műforma az Internacionálé-emlékmű alkotójának újítása, ám a szabályos és szabálytalan alakzatok feszültsége, a régiesen ható faanyag és a merész egyensúlyok ellentmondása akkor is nyugtalanítóan megállapodott. A La Plata már csak azért is a neoplaszticizmusra céloz, mert karcsúsága csupán fehér, kék, fekete, vörös és sárga hasábokból épül, igaz, nem Mondrian-festmény és nem Rietveld hasonszínű híres széke. Moholy-Nagy festészetét térbe került körszeletek és átlók, a hadikommunizmus fából alkotott konstrukcióit koptatott-fehérre színezett fatömbök invokálják, de téved, aki valamiféle utánzásra számít a két győri múzeumban.

Ez az a stílus és gondolatvilág, amelyet epigonizálni nem lehet. Az alapformák oly leegyszerűsítettek, annyira elemiek, a rendszerük oly áttekinthető és kötött, hogy az utánérzés lehetetlen. A konstruktivizmust lehet kontár módra csinálni – ha a művelője megsérti a szabályait; vagy szégyenérzet nélkül kopíroz; továbbá ha a kivitelezés e művészethez méltatlanul trehány, nem tökéletes; de az már nem konstruktivizmus, csak minden jelző nélküli amatörizmus. Ezzel szemben lehet folytatni, variálni, kísérletezni, és csak ezt lehet, ez az egyik nagy előnye.

Ézsiás méltó igényességgel dolgozik fával, fémmel, üveggel és műanyaggal egyaránt. A jelek szerint csak ritkán zökkent ki a kényes rendszerből egy-egy közegidegen megoldással (konstruktivista Kossuth-oltár rárakott illusztrációkkal; krómacélba lyuggatott kottajelek), és amikor megmarad a százéves határok között, tovább alkot. Hosszú űrök és tömény négyzetek meg szabályos-finom térexpanziók egy fekete lemezszoborban, az élénkülő geometria egy-egy immár színnel kiteljesedő plasztikában. Mindez hibátlanra festett és durva anyaghatással dúsítva egy immár kört és más görbéket megkísértő domborműben, és a puritán geometriát éterivé emelő műanyag vagy üveg transzparenciája kis Malevics-emlékművekben. Optimistán, színesen és biztatón, amivel a hódolt elődök is bizonyára egyetértenének.

Ézsiás István
Esterházy-palota és Apátúr-ház, Győr