A portál tehát kellemes látványt nyújt, a dizájnerek egy elegáns hollófeketére varrták a tartalmat az elsőtől az utolsó oldalig: rokonszenves az efféle következetesség. Semmi XX. századi barokk pucc, és persze semmi avantgárd csapongás, nem csillog és nem villog semmi, még véletlenül sem úszik be például a képbe balról egy cimbalom, hogy jobbra aztán kiússzon, helyet adva egy következőnek, bár néhol azért elkelne egy kis mozgás. Itt van mindjárt a főoldal, a művész rokonszenves portréjával, amely alatt szerény véleményem szerint bőven elfért volna valami információs dekoráció, mondjuk fel lehetett volna pakolni ide egy inzertet, pár frissebb koncertajánlóval.

A kínálat a főoldal tetején kapott helyet, egyetlen jól áttekinthető sorban; a sok sötétszürke és mélybézs után szinte már meglepő, mennyire jól mutat a fekete alapon az ún. fehér, hogy úgy mondjam, az isten is egymásnak teremtette őket. Elsőként Lukács Miklós életével és eddigi munkásságával ismerkedhet az olvasó – aki nem tudná, az idén 36 éves muzsikus a sajátja mellett több formáció tagja, jelentős produkciók résztvevője, Szakcsi Lakatos Bélával, Horváth Kornéllal, Dresch Mihállyal, valamint Borbély Mihállyal és Balogh Kálmán cimbalomművésszel is játszik, fellépett világhírű külföldi dzsesszzenészekkel, világhírű zenekarokban és koncerttermekben, mindemellett pedig tanít is, például a Snétberger Ferenc által jegyzett nagyszerű tehetséggondozó központban.

Diszkográfia következik ezután, amely bizonyos szempontból igen alapos, tudniillik a több mint harminc lemez egy részének nemcsak a puszta létezéséről kapunk információkat, hanem oda van téve alájuk egy-egy vonatkozó kritika is, olykor jól ismert szerzőktől, bizonyos szempontból viszont nem, ugyanis a lemezek másik részének csak a puszta létezéséről kapunk információt, továbbá sehol semmi zene.

Legalább egy-egy számot odabiggyeszthettek volna a tételekhez – de soha nem késő. Hasonló benyomásokat szereztem a Koncertek c. lajstromot vizsgálgatva: tetszik, hogy minden fellépéshez kapok egy-egy jól megírt kedvcsinálót, az viszont kevésbé, hogy igen ritkán derül ki, vajon az adott városon belül pontosan hol, az meg egyszer sem, hogy Isten szép napjának melyik áldott órájában lesz a buli. A Sajtó c. rovatban a művészt bemutató írásokat és méltán méltató kritikákat olvashatunk három oldalon keresztül (én nem ragaszkodnék ehhez, általában sem, akihez ugyanis közel áll Lukács vagy bármelyik más zenész művészete, azt teljesen hidegen hagyja az ilyen fényezés, akihez meg nem, az a site-nak még a címével sem találkozik soha, de mondjuk végül is elfér, meg divat is az ilyen), majd a művész zenekarainak ugyancsak zeneszó nélküli felsorolása és az elérhetőségek ismertetése után eljutunk a szerintem legérdekesebb és már nagyon várt Videók c. menüpontig. Na itt végre felcsendül a muzsika, alleluja.