Hagyjukmár a pápaságot!

Epitheton ornans, olyan, mint a bagolyszemű Pallasz Athéné. Azonosító, díszítő jelző, a természeti jelenségek és a jelentős szereplők említésekor használt stíluseszköz. A bemutatott személy vagy jelenség leglényegesebbnek ítélt tulajdonságát emeli ki a éle mágikus jelleggel. Először a görög mitológia használta, aztán a bulvársajtó. Így lett Király Tamás divatpápa.

Király Tamásról az elmúlt egy hónap alatt több lényegtelen információ kelt lábra a hazai közbeszédben,mint amennyi lényeges egész életében. Érdekes, hogy a munkáit, a terveit továbbra is jószerével csak azok ismerik, akik egy hónappal ezelőtt. Talán ezen tud valamit változtatni az, aminek a Trafó ad helyet május 25-én. Barátai, alkotótársai hozzák létre a produkciót, egyszerre lesz ez emlékezés és tisztelgés. Eljön a Baltazár Színház (velük nagyon intenzíven dolgozott együtt), levetítik a fellelhető filmeket, kiállítják a ruhaterveket és a modelltorzókat, lesz sok-sok fotó. A zenét lapzártakor még nem sikerült kiderítenünk, ezért csak reménykedni tudunk benne, hogy DJ Palotai fogja tolni, és lesz talán Klaus Nomi is.

Milyen tervei voltak Királynak? Néhány példa egy 1995-ben született interjúból, amit a Filmkultúra számára adott: „Az egyik legfontosabb tervem a Tudatalagút lett volna. Idejött volna a Ginsberg, írt volna az alkalomra egy verset, meg felvette volna az egyik ruhámat. Ginsberg lett volna az egyik manökenem! (...) Régebben egy ideig új testek létrehozása érdekelt. Beveszel egy tablettát, amitől néhány órára kövér, sovány, szögletes, gömbölyű, csúnya vagy szép leszel, spirális lesz a karod, vagy bármi, és a ruha is ehhez alkalmazkodik. Például melles ruhát felvenni, vagy jóalakút-rosszalakút, szóval úgy működne a ruha, mint egy orvosi, pszichiáteri segédeszköz.”

I!

05. 25.

KEZDÉS: 20.00

CÍM: Utolshow Király Tamás búfelejtő Flashback Party

HELYSZIN: Trafó Művészetek Háza (Budapest IX., Liliom u. 41.)

BELÉPÉS: ingyenes

INTERJÚ: litera.hu/hirek/aa-rajzolninem-szoktam

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.