A halál nagy tánca

A XX. század második fele legjelentősebb magyar zeneszerzőjének életművét bemutató Hommage a Ligeti sorozatban a komponista egyik főműve, a Le grand macabre lesz látható-hallható a Művészetek Palotájában.

Ligeti vallomása szerint a Le grand macabre minden egyes pillanatát halálfélelem itatja át, ugyanakkor a halálosan komoly mondandót abszurd humorba csomagolja. Ettől válik jellegzetesen Ligeti-opusszá. Az operatörténet egyik legformabontóbb alkotásának szövegkönyvét olvasva szembetűnik, hogy a zeneszerző és

Michael Meschke librettista a legválogatottabb emberi gyarlóságokat osztotta a mű szereplőire, így a két felvonás során felbukkan többek között alkoholista, kukkoló, szadista és mazochista is.

A Le grand macabre szereplőinek romlottsága mögött mégis az örök érvényű felismerés áll: ha már mindettől a szörnyűségtől nem lehet megszabadulni, ne féljünk tőle, hanem éljünk vígan, ameddig erőnk engedi.

A mostani bemutató különlegességét az adja, hogy a szerző egyetlen operája Magyarországon eddig mindössze két napon volt látható 1998-ban, a stockholmi ősbemutatót követően húsz évvel.

Az operát Ligeti születésének 90. évfordulója alkalmából mutatják be a Neue Oper Wien és a Művészetek Palotája együttműködésében, a Pannon Filharmonikusok, az Amadinda Ütőegyüttes és a Nemzeti Énekkar közreműködésével. A koncertszerű előadás karmestere az MR Szimfonikusok vezető karmestere, Vajda Gergely lesz.

I!

05.22.

Kezdés: 19:00

Helyszín: Bartók Béla Hangversenyterem (Budapest XI. Komor Marcell u. 1.)

Szereplők: Réti Attila, Timur Bekbosunov, Nicholas Isherwood, Várhelyi Éva

Vezényel: Vajda Gergely

Jegyár: 2500-4900 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.