L. Simon László azt kifogásolta, hogy néhány intézmény utánképzéssel próbálja meg kijátszani az előadó-művészeti törvényt: olyan végzettséget ígér a növendékeknek, amellyel teljes értékű színészdiploma jár. (A törvény meghatározott szakirányú képesítési feltételhez köti a színházak nemzeti és a kiemelt előadó-művészeti szervezeti besorolását.) Balázs Péter és Kiss József, a szolnoki színház vezetői elmondták: három, komoly szerepeket játszó művészüket is beiskolázták a diploma reményében, majd csalódottan vették tudomásul, mit sem ér majd a kurzus abszolválása. És bár a rektor, Ascher Tamás tájékoztatta őket, hogy igény esetén visszafizetik a tandíjat, mindezt felháborítónak tartják.

Mint Ascher Tamás lapunknak elmondta, a módosított törvény megjelenésekor a szakma több képviselője – köztük Balázs Péter is – jelezte, megoldást vár az egyetemtől arra, hogy színpadi tapasztalattal igen, de diplomával nem rendelkező színészek miatt a minősítésnél nehogy hátrányt szenvedjen az intézményük. Az SZFE erre hozta létre a drámainstruktor képzés színjáték szakirányát. Esti vagy levelező színművészképzést csak a nappali képzéshez csatolva, ötéves oktatási formában akkreditáltathattak volna, de erre nincs szükségük a gyakorlott művészeknek. Így a már működő drámainstruktor szak alá rendelték a színjáték szakirányt; a tapasztalatot a felvételi során igazgatói vagy rendezői ajánlással kellett igazolniuk a jelentkezőknek. A képzést a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság is támogatta.

Az egyetem úgy vélte, technikai módosítással a törvénybe és az idevágó kormányrendeletbe bekerülhetne a drámainstruktori szakirányú végzettség is, hiszen jogértelmezés kérdése, ez pontosan milyen szakmának felel meg. A bizonytalanságot feloldandó, tavaly október elején minisztériumi állásfoglalást, valamint időpontot kértek az ügy tisztázására L. Simontól. Az akkori államtitkár helyetteséhez, Hammerstein Judithoz utalta a feladatot, átküldték neki az anyagokat, és november 13-án találkoztak is vele. Kérésüket Hammerstein pozitívan fogadta, és megígérte, hogy az államtitkárság kezdeményezni fogja a törvény- és kormány rendeletmódosítást. Mivel az egyetem a szakot keresztféléves képzésnek hirdette, a fenti információ birtokában felvételiztették a jelentkezőket. Harmincegy hallgatóval – főként kőszínházban dolgozó művészekkel – elindították az oktatást.

A helyettes államtitkár pozitív ígérete után két és fél hónap csönd következett, és csak az egyetem hosszas noszogatására született meg a reakció. (Azt kérték, adjon ki állásfoglalást a minisztérium arról: a szakot abszolválókat a színházak diplomával rendelkező színészként vehetik számba.) Mivel L. Simon válasza nemleges volt, további szakmai indokokat soroltak neki, erre már Halász János küldött elutasító választ, elődjének érveire hivatkozva.

L. Simon a teátrumi társaság ülésén elmondta, ez leginkább felsőoktatási kérdés, és az oktatási államtitkárságra tartozik. Ő azért nem engedélyezte, mert inkább a színészképzés színvonalának emelését támogatja. Amúgy sem legitimálná, hogy „középszerű emberek két év alatt képzettséget szerezzenek”. (A színjáték szakirány hat féléves, és jelentős szakmai tapasztalatokkal bíró művészeknek ad kellő mélységű elméleti ismeretet.) Azt is hozzátette: lehet, hogy Hammerstein működőképesnek véli a törvénymódosítást, de ebben neki nem volt döntési kompetenciája, ezt a rektor is tudhatta volna.

Ascher Tamás szerint jóhiszeműen járt el az egyetem, és tisztán játszanak most is. A helyzetről a hallgatókat és az érintett színházakat április 29-én tájékoztatták. Az egyetem vállalta, hogy a befizetett költséget visszafizeti azoknak, akik nem akarják folytatni a szakot.