Igazgatók pályázat nélkül

A százhalombattai Barátság Kulturális Központban ülésezett a Magyar Teátrumi Társaság (MTT), amelyen nem mondott le az elnök, Vidnyánszky Attila, aki lapunknak a Nemzeti Színház múlt pénteki sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, vélhetően előbb-utóbb megválik ettől a posztjától. A Nemzeti viszont belép az MTT-be – mondta az elnök az MTI-nek.

A közgyűlésen elsőként a korábbi kulturális államtitkár, L. Simon László, a parlamenti kulturális bizottság és az NKA alelnöke szólalt meg, aki többek között javasolta a társaságiadó-kedvezményre jogosító támogatás, a tao jogszabályi környezetének átvizsgálását. Felvetődött például, hogy mivel állami forrás híján lehetetlen a lerobbant állapotú színházakat felújítani, kimondott kormányzati felhatalmazásra a tao-lehetőséget erre is bővíteni lehessen. (Jelenleg a színház a jegybevételének nyolcvan százalékával megegyező összegben szerezhet privát pénzt, amelyet a mecénás adókedvezményként kap meg. De ez még a nagyobb intézményeknél sem éri el azt az összeget, amelyből nekikezdhetnének a rekonstrukciónak.) Lapunk felvetésére, miszerint ez is állami támogatás, a kultúrpolitikus elmondta: ez igaz, hiszen adóbevétel elengedésével jár, ugyanakkor az intézményeket motiválja, hogy maguk szerezzenek civil támogatást a munkálatok akár milliárdos költségeihez.

A tao kapcsán szólt arról is, hogy a színházak képtelenek akkora összeget „összekalapozni”, amennyire jogosultak lennének, viszont a megszerzett pénz tíz vagy akár húsz százalékát – tarthatatlan módon – jutalékként egy közvetítő cégnek fizetik ki. Ennek megszüntetésére nemcsak L. Simon, de a teátrumi társaság vezetői szerint is törekedni kell, és egy állami koordináló szerv közbeiktatásán gondolkodnak.

L. Simon azt is elmondta: elkészült a jogszabálytervezet, amely arra adna engedélyt, hogy a fenntartó pályázat nélkül – habár a koncepció nyilvánosságra hozatalával – is választhasson színigazgatót. A tervezetet a héten juttatják el véleményezésre a szakmai szervezetekhez.

A Magyar Teátrumi Társaság tavaly óta a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) rendezői között is szerepel mint kisebbségi tulajdonos, Pécs városa és a Magyar Színházi Társaság mellett. Az MTT titkára, Szabó László beszámolt arról: egyöntetű véleményük volt, hogy a fesztiválnak nincs szüksége művészeti vezetőre, így Márta István még tavaly lemondott a posztról. A büdzséről kiderült, több tízmillióval kevesebb, mint a tavalyi, a 65 millió forintos pécsi és a 60 milliós központi támogatás mellé ötmillió forintot ígért a fesztiválnak az államtitkár, Halász János, és bizakodnak, hogy a Művészeti Akadémiától is nyernek pályázaton további hatmillió forintot. Számítanak még a jegybevételre és szponzori támogatásra is, ugyanakkor úgy vélik, szükséges a fesztivál pénzügyi áttekintése. Az idén a társaság nem is állít sátrat a fesztiválon, inkább az offprogramokon belül érvényesítik az érdekeiket.

A Vidéki Színházak Egyesülete havi rendszerességgel afféle marketingeseményt, showcase-t szervezne külföldi szakembereknek, mondta el elnökük, Fekete Péter. Ezt központi forrásból és a vidéki színházak büdzséjéből finanszíroznák. Az elnök, aki a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a már elindult politikai kampány részeseinek és áldozatainak tartja azokat a színházakat, amelyeket nem mutattak be a nemrég lezajlott Hungarian Sowcase-en. (Az említett bemutatót önkéntes munkával, egy amerikai szervezet és a fővárosi önkormányzat támogatásából szervezték meg a tavasszal. – A szerk.) A Vidnyánszky Attilát ért „külföldi támadásokat” is a magyar színház és kultúra elleni támadásnak értékelte, és megemlítette, hogy a teátrumi társaság nemrég a rendező-direktor melletti nyilatkozatot publikált. Mint elmondta, szeretnének „valós információt” eljuttatni a külföldi színházi szakemberekhez, és eloszlatni azt a rémhírt, miszerint a szövetség minden színháza fasiszta, és minden vidéki színház megmutathatatlan.

A Magyar Teátrum című lap kapcsán elhangzott, hogy Fekete két hónapra – elnökségi engedéllyel – lemondott a főszerkesztői posztról. Arra az időre tehát, amíg a Nemzeti Színház körüli átadás-átvételben miniszteri biztosként vesz részt.

A vidéki színházak külföldi kampánnyal védekeznének az őket ért támadások ellen
A vidéki színházak külföldi kampánnyal védekeznének az őket ért támadások ellen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.