Tételdrámát láthatunk a Katona színpadán. Nem egy embert hurcolnak meg az igazságért, hanem magát az igazságot. Politikai fegyverként forgatják ugyanis. Khell Csörsz díszlete szinte csakis berendezési tárgyakból áll, ezek vázlatosan jelzik a helyszíneket, az otthont, a szerkesztőséget, a népgyűlési jelenetben pedig már sokkal inkább szimbolikus értelmük van a magas, teniszbírói székeknek, mintsem reális-praktikus szerepük.

A politikai játszma magasan, a maga igazát a padlószinten ágálva makacsul hangoztató, felismeréseit fejtegető, eszméit hirdető hős fölött játszódik. S miközben ő mondja a magáét, s miközben sarkos nézeteiért a nép ellenségévé nyilvánítják, alulról feltör a szennylé. Ibsen darabja, A nép ellensége egyszerre realistán és jelképesen ábrázolja az igazság és az igazsághoz ragaszkodó ember sorsát a közéleti mocsokban. A szenny, amely a kisváros anyagi jólétét megalapozó fürdővizét fertőzi, természetesen szimbolikus értelmű is, a közgondolkodást, a lelkeket kormányzó, az igazság ellen ható érdekek szövevényét is jelenti.

Zsámbéki Gábor rendezése már azzal is ezt a jelképes réteget erősíti, hogy a darabot egy és háromnegyed órára tömöríti, szünet nélkül játszatja, egyetlen nagy ívbe fogja. Ennek az ívnek a csúcspontján pedig különös erővel áll a fürdővíz és a közélet tisztaságáért küzdő orvos hatalmas beszéde a népgyűlésen. A cselekménynek ebben a szikárabb változatában a szokatlanul hosszú beszéd egyfelől kinyilatkoztatásnak, összegzésnek, tanulságok levonásának hat, de másfelől politikai ámokfutásnak is.

Hiszen minden demokrácia alapját, a többségi elvet vitatja. Nem csoda hát, ha a nép ellenségének nyilvánítják. Az igazságért küzdő fürdőorvos szomorú története mögött ugyanis mélyebb probléma lapul. Mert egyfelől evidencia, hogy az igazság nem népszavazás kérdése, de evidencia az is, hogy végső soron minden politika. Vitathatatlan tudományos tény lehet a fürdőzők egészségét veszélyeztető vízszennyezés, megoldása azonban már gazdasági következményekkel jár, innen pedig már csak egy lépés a politikai érdekszövevény. S ha innen nézzük, a két testvér, a polgármester és az orvos csatájában már nem pusztán az igazság és a politikusi cinizmus csap össze, hanem a politikusi arrogancia és a politikai naivitás.

A gátlástalan, manipulatív profizmus, amivel bármi elérhető és a gyermeteg dilettantizmus, amivel a legjobb ügyek is hazavághatók. Nem egyszerű kérdés, hogy éppen az igazságra nézve melyik a veszélyesebb, a polgármester különféle érdekeket és szenvedélyeket ügyesen kijátszó túlhatalma, vagy öccsének alkalmatlan eszközökkel, ügyetlenül folytatott, biztos bukásra ítélt harca. Márpedig ma Magyarországon ez a választék. Néhány éve már Ascher Tamás Flaubert-adaptációja, a Dilettánsok is ezt pedzegette. Zsámbéki Gábor előadása most annyival nyíltabban teszi fel a kérdést, amennyivel ez a helyzet is nyilvánvalóbbá vált.

Ebben a szimbolikus-aktuális politikai játszmában a Katona és Zsámbéki Gábor legfontosabb erényei szinte pazarlásnak hatnak. Apró jelzések, jellemmélyre láttató finom gesztusok itt-ott elejtve árnyalják, néha keresztezik is a plakátszerűen egyértelmű hatáselemeket. Mert remek portrékban most sincs hiány. Fekete Ernőből az orvos szerepében egyként nagy erővel dől a derűs életkedv, a harcos szenvedély és a végletes kétségbeesés, a vendégként fellépő Kulka János az aszketikus külszín mögött megmutatja a polgármester hatalmijáték-szenvedélyét, Rezes Judit minden veszedelemre érzékenyen rezdülő feleség és családanya, Pálos Hanna okosan öntudatos szellem, Bezerédi Bendegúz eleven kiskamasza a megtestesült gyermeki szabadság.

Bán János egy kiaszott lélek óvatosságával mozgatja a háztulajdonosokat is képviselő nyomdászt, Ötvös András a meggyőződése és az érdekei között egyensúlyt kereső szerkesztő, Kovács Lehel a sunyin kétfelé dolgozó karrierépítő szép példányát hozza. Ujlaki Dénes naturalizmusból és karikatúrából rakja össze a Borznak becézett haszonleső üzletember rémalakját, Lengyel Ferenc hajóskapitánya viszont maga az egy tömbből vagy inkább szálfából faragott súlyos tisztesség. Bodnár Erika, Bezerédi Zoltán, Keresztes Tamás pompásan szólaltatja meg az ostoba közvélemény különféle színű, de egyet mondó hangjait.

Nem egy embert hurcolnak meg, hanem az igazságot