Külügy: Százéves, huszonöt éves, tízéves
Direkt rákattintottam néhány szomszédos külügy képére. Az osztrák a bécsi óvárosban, a Minoriták terén maga a patina és a birodalmi folytonosság (igaz, mellette itt is áll egy modern toldalék), elegáns palotában székel és teremt visszamenőleges múltat magának Prágában is (a több mint háromszáz éves egykori Toszkán palota kifejezetten monumentális barokk). Bukarestben viszont sztálini-bizánci ihletésű a Ceausescu-barokk (igaz, van egy könnyedebb, parkos-ligetes külügyes központ is), világos színével és jellegtelenségével pedig leginkább a pozsonyi hasonlít a magyarra (bár ott a főbejárat fedett előterével komolyabb hangsúlyt kapott).
A minisztériumi épületek persze sohasem tudatos imázstermékek, tervezőjük sokkal inkább a történelem, még pontosabban a történelmi véletlen. A háború előtti például a Várban volt a külügyminisztérium, ott bombázták porig (helye ma is üres, a Szent György téri bejáratnál turistaetető zsibvásárok helyszíne), ezért aztán az új rendszer már a Magyar Királyi Legfőbb Állami Számvevőszék egykori épületét és a két szomszédos bérházat foglalta el.
A százéves épület jó választás volt: az épület azt a barátságos patinát árasztja, amely legkevésbé a kommunizmusra volt jellemző. Arányosan tagolt, vörösesbarna, erezett-szemcsés kőborítása szelíd, de magabiztos megbízhatóságot áraszt, a lekerekített Ganz utcai sarokbejárat pedig még a Duna pesti oldaláról nézve is kitűnik a rakpart házsorából. A csatolt bérházak lassan beleolvadtak az államosított tömbbe, majd a rendszerváltás után ennek a Bem téri oldala alakult át mai képére.
Tizennyolc év. Ennyi telt el azóta, és a fehér kőborítás még csak-csak túlélte a múló idővel múló stílusmémeket, de a zöldre festett fém nyílászárók és a korábbi homlokzat domborzati viszonyaiba oldott nagyon-nagyon udvarias és kisstílű posztmodern egy közepes ipari park káeftéjénél még elmenne, de egy „arc” minisztériumnál kissé kínos. Sokkal szerencsésebb (bár egy ráncfelvarrás erre is ráférne) a különböző korokból származó épületrészeket összefogó átrium, és ezt veszi át a későbbi Nagy Imre téren álló D, E és F épület. Nem volt munkahelyem, így csak sejtem: a belső itt is sokkal inkább felhasználóbarát. A külső viszont hatványozottabban esik áldozatául a (múló) kordivatoknak.
Guczogi György a mából visszanézve (és a stílus-időszámítás szerint) a legrosszabbkor, 1988-ban tervezte a főépületet, és éppen tíz éve toldotta meg két oldalszárnnyal. A Nagy Imre téri tömb legfeltűnőbb jellegzetessége a téglaarchitektúrája, és mivel huszonöt, illetve tízéves, itt is elgondolkozik az ember, vajon ez a pillanatnyilag trendinek tűnő anyagokhoz képest jobban dacol-e a korok múlásával.
Tudni kell, hogy akkoriban a tégladivat még csak alakulóban volt, miközben az építészek között mindig is titkos megbecsültségnek örvendett. Jelentem, a tégla szinte kortalanul működik: egyrészt remekül befejezte a teret, hiszen a Gyorskocsi utcai börtön, de a szemközti egykori Könnyűipari Minisztérium is téglás, ahogyan az oldalán vagy szemben, a Duna-parton is jó néhány másik épület. Ugyanakkor a tégla láthatóan plebejus anyag, hagyományos értelemben nem lehet vele reprezentálni. A ’88-as főépület is inkább tűnik munkagyárnak, mint valami diplomáciai csúcsépítménynek, az ablakkiosztással sem sokat variált az építész, és itt még hangsúlyosabbak azok az álposztmodern (és persze szintén zöld) fémdíszek, bent pedig irodásan alacsonyak az általam ismert konzuli helyiségek.
A tíz éve épült oldalszárnyak viszont már sokkal finomabban bánnak a téglával: üveg- és fémelemekkel variálták, mintákkal bolondították meg a főhomlokzaton még csak monoton téglasorokat. Végül az északi, Vitéz utcai oldalánál újabb téglateszt következik: vajon az élénkebb vörös, de hidegebb hatású minisztériumi téglafal küzd-e meg jobban a köztes idő változásaival, vagy a szomszédos Medve utcai általános iskola fakóbb-nyersebb, de barátságosabb téglaidomai. A két külügyi épülettömb jól-rosszul tehát, de mégis jó százéves korrétegeket hordoz magán.
De túlságosan rövidlátó nagyképűség, mondhatni, arcoskodás volna azt hinni, hogy mi itt, 2013-ban valami fejlődés végpontján állunk. Az idő már ebben a pillanatban is átcsap rajtunk, újabb trendek és egyéni ötletek születnek, és az eddigiek közé mindig újabb épületek kerülnek, kevésbé újjá téve az addigiakat.
A Külügyminisztérium budai épületei
