MAGAZIN: Stílusos helyen találkozunk. A Hadik kávéházban, a Karinthy Színház törzsasztalánál ülünk.

KARINTHY MÁRTON: Itt születtem a kerületben. 1932-ig ültek itt az őseim, azután átmentek a Centrálba. Merthogy átköltöztek Pestre. Rengeteg emlék ideköt. Amikor a Hadik még Humanic cipőbolt volt...

MAGAZIN: Hű, ez mikor volt?

KARINTHY MÁRTON: A kilencvenes évek közepén. Avattuk az emléktáblát, amelyen az áll, hogy Karinthy Frigyes és társasága ide járt. Két kislány állt a kirakat előtt, és kérdezték, hogy azok a hülye írók tényleg itt írtak a cipők között.

MAGAZIN: A Lónyay utca nincs messze ide. Ott élt hosszú időn át Lázár Ervinnel.

VATHY ZSUZSA: A házunkban, méghozzá a mi emeletünkön lakott Benedek Marcell is a családjával.

KARINTHY MÁRTON: Személyesen még soha nem találkoztunk, miközben sok mindent hallottunk és olvastunk egymásról.

VATHY ZSUZSA: Olvasva találkoztunk.

MAGAZIN: Szokták mondani, hogy amikor nagy a szegénység, az emberek nem rohannak színházba, és nem állnak sorba a könyvekért. De biztosan így van ez? Lehet, hogy akkor van szükség a nagy művekre, amikor a legnagyobb bajban vagyunk.

KARINTHY MÁRTON: Ezt nem lehet megparancsolni. Hiába mondta egykor Zsdanov elvtárs, hogy alkossatok remekműveket...

MAGAZIN: Alkottak, csak nem azok, akikre Zsdanov gondolt.

KARINTHY MÁRTON: És nem úgy. Minden kornak megszülettek a nagy művei. Zsdanov korában itthon Déry Tibor keze alól került ki a Felelet, igaz, ebből később rengeteg probléma lett.

MAGAZIN: Szokták azt is kérdezni, hogy hol a rendszerváltás nagy műve.

VATHY ZSUZSA: Nem biztos, hogy meg kellett annak születnie. Lehet, hogy még korai volna. Időnek kellett eltelnie ahhoz is, hogy megértsük, hogyan próbálták beterelni az embereket a téeszbe. A rendszerváltás ábrázolásához nagyobb rálátás kell.

KARINTHY MÁRTON: Lehet, hogy húsz év múlva nagyobb lesz a rálátás. De megszülettek nagyon nagy művek is. A Párhuzamos történetekben, Nádas Péter könyvében benne van az egész XX. század. Spiró György néhány drámája, regénye is említhető lenne.

MAGAZIN: Amikor nagy műről beszélünk, nyilván nem a méretre gondolunk, mert akkor Fejes Endre Rozsdatemetője nem lehetne a XX. század egyik legnagyobb regénye.

KARINTHY MÁRTON: Milyen találó a hábetlerizmus ma is! A helyét nem találó proli, akit feldarál a rendszer: izgalmas.

VATHY ZSUZSA: A rendszerváltás nagy művét az tudja jól megírni, aki személyesen megélte, esetleg részese volt. De az is előfordulhat, hogy valaki jóval később, nem személyes élmények alapján, hanem a felderített események alapján írja meg.

MAGAZIN: Magát érdeklik a felderített események, riportkönyveket is írt. Izgatta a riportműfaj?

VATHY ZSUZSA: Egy időben igen. De aztán döntenem kellett, vagy riportokat írok, és maradok az újságírói területen, vagy pedig szépirodalommal foglalkozom. Úgy hívnak, hogy nyúlpatikus, ez volt az első riportkönyvem, a szakmunkásiskolákról szólt. Most is meg kellene valakinek írnia, mert mára megint tönkretették a szakmunkásképzőket.

KARINTHY MÁRTON: Annyira élesen azért nem válik el egymástól az irodalom és a riport. A jól megírt riport magasabb szintre lép.

VATHY ZSUZSA: Ez igaz, de a riportert kötik a tények, a realitások, s megkérdezett interjúalany is kell a történethez. A fikcióban én teremtem meg a kereteket. Tíz éven át írtam háromhetente tárcát a Magyar Nemzetben. Tipikus határeset a sajtó és az irodalom között. Amikor a tizedik évet kellett volna kezdenem, végiggondoltam: te jó ég, milyen rég csinálom! És akkor azt mondtam, hogy befejeztem.

MAGAZIN: A harmincegyedik évadban jár a Karinthy Színház – ahogy a rádióban mondja: Buda egyetlen folyamatosan játszó kőszínháza. Miért nincs több magánszínház nálunk?

KARINTHY MÁRTON: Elsősorban azért, mert bele kellene vágni. A mi indulásunk is istenkísértés volt ’82-ben. Attól kezdve lehetett vállalkozni, ami törés volt a szocializmus betonfalán.

MAGAZIN: Ezek szerint gebinesként kezdte.

KARINTHY MÁRTON: Nagyjából igen. Kezdetben Hököm Színpad Kulturális Kisszövetkezet voltam, mert olyat, hogy magánszínház, nem lehetett indítani, szóltak is, hogy felejtsem el, ne törjem rajta a fejem. A Hököm szó Karinthy Frigyestől van, igaz, ő is kölcsönözte a városligeti Liliputi Színháztól, amely nagyon pici volt. Az ipari szövetkezetek mintájára létre kellett hozni egy tizenöt tagú álszövetkezetet.

MAGAZIN: Milyen jó riportot lehetett volna erről írni!

KARINTHY MÁRTON: Azt nem írtak rólunk, de cikizésben nem volt hiány. Sokszor bagatellizáltak, jól van, hagyjuk őket, játssza tovább ez a Marcika a színházasdit, úgyis meg fog bukni. Majdnem igazuk lett, mert egy év után volt egy őrületes kudarc, amelyre majdnem ráment az egész vállalkozás. De aztán megúsztuk, s akkor már kiírhattam a homlokzatra, hogy Karinthy Színház.

MAGAZIN: A szövegeit Lázár Ervin mennyire cenzúrázta?

VATHY ZSUZSA: Semennyire. Néha megkértük a másikat arra, olvasd el, légy szíves, mert holnap le kell adnom, s nincs időm rá, hogy újraírjam. Nem szóltunk bele egymás írásaiba. Sőt. Ugyanannál a kiadónál sem jelentek meg könyveink. Nem akartunk függőséget semmilyen tekintetben.

MAGAZIN: Vitáik voltak?

VATHY ZSUZSA: Hogyne.

MAGAZIN: S ki győzött?

VATHY ZSUZSA: Mikor ki.

MAGAZIN: Azért szeretem a történeteit, mert nincsenek agyonírva. Van lehetőségem arra, hogy végiggondoljam a dolgot. Ez a jó irodalmi szövegek sajátossága.

VATHY ZSUZSA: Köszönöm. Hosszú idő telt el, mire rájöttem, hogy kisregényt tudok írni. Ami hosszabb történetem van, az is négyöt kisregényből tevődik össze.

MAGAZIN: Na pedig itt mindenki nagyregényt ír. De ha elmegyünk Latin-Amerikába, ott az az író, aki novellát tud írni.

KARINTHY MÁRTON: Ha Móricz vagy Mikszáth műveit nézzük, azt látjuk, hogy rövid írásaikkal fogták meg legjobban az olvasóikat. Van tehát hagyománya a magyar kisregénynek is.

VATHY ZSUZSA: És ez nem jelenti azt, hogy az ember ne olvasná szívesen a József és testvéreit.

KARINTHY MÁRTON: A novellában – ami újdonságot jelent – épp a balladai homály a legérdekesebb. Arany János balladáiból sokat tanultak a kispróza mesterei. Snittek, éles vágások jellemzik, ami pedig hiányzik, fantáziával ki lehet tölteni.

VATHY ZSUZSA: Lázár Ervinnek Arany volt a vezérlő csillaga. Tele volt a műveivel a könyvespolc. A hirtelen váltások és a meghökkentő fordulatok még a meséiben is ott vannak.

MAGAZIN: Van-e kapcsolatuk a fiatalabb írónemzedék tagjaival? Akik most elég jó köröket futnak.

VATHY ZSUZSA: Többnyire csak az újságból értesülök egy-egy író sikeréről. Igazi kapcsolat nincs, noha meghívnak egy-egy konferenciára, találkozóra.

KARINTHY MÁRTON: Azt hihetnénk, hogy korábban nagy irodalmi élet volt, ami persze nem igaz. Ha belelapozunk Szőnyei Tamás irodalom és állambiztonsági múlt összefüggéseiről szóló könyvébe (a címe: Titkos írás – a szerk.), azt látjuk, hogy a jelentések világa milyen virulens tudott lenni.

VATHY ZSUZSA: Annak idején én is kikértem a papírjaimat, mert kíváncsi voltam,miket jelentettek rólam. De csalódtam, mert mindössze két jelentést találtak. Az egyik arról szólt, hogy ott voltam egy rendezvényen, a másik már nem is tudom, mi volt. Bántott, hogy ennyire érdektelen voltam!

KARINTHY MÁRTON: Apám baráti köréhez tartozott Nagy Péter irodalomtörténész...

MAGAZIN: Egy időben a Nemzeti Színház igazgatója.

KARINTHY MÁRTON: Borisz fedőnéven igen nagy „életművet” hagyott hátra. Irodalomtörténész s jó tollú, szellemes kritikus volt. Az Ördöggörcsöt – amelynek írása közben én is kikértem az apámra s a rám vonatkozó forrásokat – még olvashatta. A besúgó Tar Sándor tragédiája azért volt emlékezetes, mert a dokumentarista műfaj és például a novella hazai nagymesteré nek számított. Na, az ő életműve a hatvanas évektől kezdődően tökéletesen visszaadja a korszak hangulatát, megvan benne az alkoholmámor és balladisztikus megformálás is.

MAGAZIN: Rohamozzák-e a színházat forradalmian új alkotásokkal?

KARINTHY MÁRTON: Folyamatos a rohamozás, ami jó érzés. Jönnek a fiatal színészek és drámaírók. Hogy a beküldött drámák zseniálisak volnának, túlzás, mert nem szoktak Moliere-ek beesni az utcáról. Azonnal bemutatnám őket. A színészek nemzedékváltásában szerepet játszom, arról szerencsére igen sokat tudok.

VATHY ZSUZSA: Amikor utoljára ott jártam, Kézdy Györgyöt láttam A Bermuda-háromszög botrányban, egy rabbit alakított.

KARINTHY MÁRTON: Ez volt az utolsó szerepe. Sokat beszélgettünk például a humorról – s egyszer csak elment.

VATHY ZSUZSA: Nekünk is jó kapcsolatunk volt vele, Ervin a pécsi időszakából ismerte, Kézdy sokszor olvasott fel tőle. Barátságuk nemcsak kitartott, hanem szorosabb lett Pesten. Sok meséjét, történetét adta elő Ervinnek.

MAGAZIN: Most mire készül?

VATHY ZSUZSA: Új kisregényemnek egy értelmiségi a főszereplője. Ez nem volt korábban jellemző rám, jobban érdekeltek a kétkezi emberek vagy az elesettek. Dizájner a hősöm, aki hetvenévesen halt meg, Kávérajzok a könyv címe. A könyvhétre jelenik meg.

MAGAZIN: Izgatja-e, hogy hol áll a jelenlegi magyar irodalmi kánonban?

VATHY ZSUZSA: Nem. Annyira kettészakadt az irodalom is, hogy két kánon létezik. Nem akarok csak ebbe vagy csak abba beletartozni. Két éve jelent meg könyvem Columbo autója címmel, egy cigány fiúról szóló olvasmányos történetet írtam. Egyetlen napilap nem írt róla, senki sem reagált, ami bántott. Mintha az értelmiség azt mondta volna, vagy irodalmat akarok olvasni, vagy cigányokról szóló történetet veszek a kezembe. Félretolták a könyvet. Azóta is egyfolytában szervezkedem, hogy többen megismerjék, mert rajtunk is múlik, sikerül-e kialakítani a cigány értelmiséget.

KARINTHY MÁRTON: Annyival könnyebb a színházban, hogy esténként együtt kell föllépni a színpadra, s ott már nem a politikai beállítódás számít.

MAGAZIN: Csurkát is játszottak...

KARINTHY MÁRTON: Még az újszínházi botrány előtt történt. Eljött hozzánk az utolsó bemutatójára, utána meghalt. Programunk a magyar vígjáték-irodalomra épül, abba beletartoznak Csurka István művei is, függetlenül attól, hogy milyen politikus lett a rendszerváltás után. Egy időben Moldovát is játszottunk. Egyik este ő kérdezte: „Hogy megy a Csurka-darab?”, másnap Csurka kíváncsiskodott: „Moldovának sikere van-e?”

MAGAZIN: Milyen nagy dobása lesz ebben az évben?

KARINTHY MÁRTON: Attól függ, mi számít nagy dobásnak. Nincs borítékolható siker. Régebben bemutattunk egy Molnár Ferenc-darabot: biztos siker volt. Ma már nem lehet biztosra menni.

MAGAZIN: Nem tervez családtörténetet?

VATHY ZSUZSA: Jó ötlet. Apám ügyvéd volt, első generációs értelmiségi, Pápán laktunk. Otthon volt az ügyvédi irodája. Láttam ott 1947-ben egy nagyon szép, rövid, ősz hajú hölgyet bottal, Török Ilonának hívták, azért jött, hogy visszamehessen Olaszországba, mert sokáig ott élt. Megkapta a papírokat, Dalmácián át jutott haza. Fél év múlva apám kap egy hivatalos értesítést, hogy Milánóban egy fél nyilvánosházat örökölt. Mégpedig úgy, hogy a hölgy hazafelé menet megbetegedett, Dalmáciában apácák ápolták egy kolostorban, s ott végrendelkezett az apám javára. A poén kedvéért hozzá szoktam tenni, hogy a tulajdon másik fele az apácáké lett...

MAGAZIN: Mit csinált a papa ezzel a súlyos örökséggel?

VATHY ZSUZSA: Nagy tisztelettel felajánlotta a magyar államnak...

KARINTHY MÁRTON: Na, ha Pápa, akkor el kell árulnom, hogy Karinthy Frigyes is onnan származik. Ez sokáig nem volt köztudott, én is részese lettem a kinyomozásának. Egy gyulai levéltáros talált a pápai zsidó órásmester nagyapa nyomára. Ez szintén az Ördöggörcs írása közben derült ki, végre megvannak az eredeti papírok. Kohn Lipót órásműhelye a református kollégium kertjében működött. Jártam egyszer a kollégiumban magyarórán. Fantasztikus érzés volt úgy odamenni, hogy a szomszédban éltek az őseim!

VATHY ZSUZSA

SZÜLETETT: 1940. április 15-én Pápán.

FOGLALKOZÁSA: író, újságíró. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen tanult, dolgozott a százhalombattai olaj finomítóban, 1970-ben lett újságíró, a Képes 7 gyerekrovatát szerkesztette. Az ősi háztető, az Itthon vagyok, a Búrki i, az Angyalhíd és más könyvek szerzője. József Attila-, Nagy Lajos- és Márai Sándor-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetettje, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

KARINTHY MÁRTON

SZÜLETETT: 1949. szeptember 1-jén

FOGLALKOZÁSA: színházi rendező, igazgató. Felmenői – nagyapja, Karinthy Frigyes és apja, Karinthy Ferenc –foglalkozását elkerülendő 1973-ban színházrendezői diplomát szerzett. Az állami színházakat elhagyva, megalakította a háború utáni első magánszínházat. Az Ördöggörcs, avagy utazás Karinthyába, A vihar kapuja, az Okosan kell szeretni magyarságunkat című könyvek szerzője, Kossuth-díjas (2013).

VATHY ZSUZSA AJÁNLJA

KÖNYV: ORAVECZ IMRE - A KALIFORNIAI FÜRJ

A magyar emigráció Amerikában: egy – nem „a” – család története.

SZÍNHÁZ: LÁZÁR ERVIN - A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁN PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ

Bruckner Szigfrid, az öreg oroszlán még egyszer megmutatja, mit tud.

FILM: ADRIAN BRODY - A KIRÁLYNÉ NYAKÉKE

Nemcsak Szerb Antalt izgatta Mária Antónia kora és a rejtélyes ékszer története. Motte-Valois bárónőt Hilary Swank játssza.

KARINTHY MÁRTON AJÁNLJA

KÖNYV: SZERB ANTAL - A KIRÁLYNÉ NYAKLÁNCA

Kaland- és dokumentumregény a francia forradalom lehetséges okairól, a kor hétköznapjairól, a történelem frivolságáról.

SZÍNHÁZ: PETER WEISSA - VIZSGÁLAT

A Nemzeti Színházban, a holokauszt világnapján egyszer volt látható, de rögzítették, megdöbbentő kordokumentum, egy 1964–65-ös vizsgálat nyomán a haláltáborok működéséről.

FILM: FEDERICO FELLINI - 8 ÉS 1/2

Örök és örökös első számú film kedvenc, egy alkotóművész válságból kibomló remekművének születéséről, gyönyörűségéről. A vihar kapuja című könyvem zárójelenete is tiszteleg előtte.

I!

BEZÁR: 12.31.

HELYSZÍN: Pető Irodalmi Múzeum (Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.)

CÍM: Számadás a tálentomról

ALCÍM: Karinthy Frigyes emlékkiállítás

RENDEZTE: Kovács Ida

JEGYÁR: 800, diák, nyugdíjas:400 Ft