Vörösmarty Színház - A lelkesítő új zsuga
– Minden szempontból új időszak kezdődik a teátrum életében – szögezte le kérdésünkre Cser-Palkovics András, a város polgármestere, aki emlékeztetett rá, a fenntartó önkormányzat kemény konfliktusokat vállalt azért, hogy lezárjon egy bizonytalan korszakot. Utalt rá, hogy a közgyűlés 2011-ben idő előtt felállította a székéből Vasvári Csaba igazgatót, majd tavaly érvénytelennek nyilvánított egy olyan igazgatói pályázatot, amelyen nem talált alkalmas jelöltet.
Az elmúlt években nem kerülték el a zűrös ügyek a fehérvári színházat. Így például a 2005-ben zárult, 4,6milliárd forintos átfogó rekonstrukció után büntető- és polgári eljárások indultak, továbbá az egymást követő igazgatók (Szurdi Miklós, Vasvári Csaba) kinevezését komoly politikai támadások érték, hol az egyik, hol a másik oldalról. A polgármester szerint a múlt lezárását segítette, hogy a két évvel ezelőtt menesztett és a fenntartóval szemben munkaügyi pert indító Vasvári Csabával végül sikerült közös megegyezésre jutni, Szurdi Miklós pedig a következő évadban egy musical megrendezésével térhet vissza a színházba.
Bár Szikora tavaly augusztusban vette át az intézmény irányítását, az akkorra már előkészített évad megkötötte a kezét, így a markáns változtatásokkal mostanáig várnia kellett.
– Nem azért szerettem volna igazgató lenni, hogy azt rendezhessek, amit akarok, ezt pozíció nélkül is megtehetném – jelentette ki kérdésünkre a direktor. – Az motivált, hogy tehetséges művészeket minél jobb helyzetbe hozzak, azaz olyan inspiráló légkörű műhelyt alakítsak ki számukra, ahol egymást segítve kibontakoztathatják képességeiket.
Művészeti kérdésekben nem is egyedül dönt Szikora: csak azokat a darabokat tűzik műsorra, illetve azokat a színészeket szerződtetik, akikben az igazgató, a művészeti vezető és a tagozatvezetők egyezségre jutottak. Bagó Bertalan szerint Fehérváron megvan az esélye egy sokszínű színházi műhely létrehozásának, amelyre garanciát jelenthet, hogy a művészeti vezetés tagjai nagyon hasonlóan gondolkodnak a színházról, a minőségi munkát tekintik a legfőbb értéknek, miközben személyiségük, rendezői stílusuk igencsak eltér egymástól. A művészeti vezető hisz a társulatépítésben, szerinte belátható időn belül bármelyik előadásukról könnyedén felismerhető lesz, hogy a fehérvári színház produkciójáról van szó.
A jövő évre szerződtetett „nagyvadak” egyébként nem sokat gondolkodtak a felkérésen. László Zsoltot például azok után kereste meg Szikora János, hogy a színész januárban épp egy Nol Presszóban árulta el, az évad végén elhagyja a Nemzeti Színházat. „Szimpatikus volt a színészkollégák és a művészeti stáb névsora, szerettem volna újra együtt dolgozni Hargitai Ivánnal és Horváth Csabával, másfelől kíváncsi vagyok Bagó Bertalanra, aki még soha nem rendezett engem” – indokolta a színész, hogy miért fogadta el az ajánlatot. „Ahogy telik-múlik az idő, egyre kevésbé fontos, hogy milyen szerepet kapok, sokkal jobban izgat, hogy kik állnak mellettem a színpadon, kik instruálnak, kinek adom a végszót” –tette hozzá.
Cserhalmi György nem tagadja, komoly lelkesültség van benne. Érzi a levegőben a színházalapítás izgalmát, amit pályája során eddig már többször is átélhetett. „Eleinte csak arról volt szó, hogy a Bagó Bertalan által rendezett, az Új Színházban bemutatott Don Carlost, amelyben Posa márkit játszottam, újra elővesszük Fehérváron. Aztán sok komoly beszélgetés következett az igazgatóval, a művészeti vezetővel, a kollégákkal. Furcsa vágy kerített hatalmába, izgatni kezdett, hogy új zsuga van, minden tiszta lappal kezdődik. Meg kellene próbálni. Aztán egyszer csak egymásra néztünk Gáspár Sándorral, és azt mondtuk: hát akkor legyünk fehérvári színészek.” Cserhalmi rejtélyesen hozzátette, úgy érzi, ezzel a lehetőséggel esélyt kapott arra, hogy szépen búcsúzzon el a szakmától. Ez utóbbit firtató kérdésünkre csupán annyit közölt: „elhasználtan, megszottyadt memóriával, nehezen engedelmeskedő ízületekkel” már nem szeretne színpadra állni.
Cser-Palkovics András szerint a műhelyteremtést a fenntartó azzal tudja támogatni, hogy kiszámítható finanszírozást kínál a teátrumnak. Közölte, a színház hosszú távon évi közel egymilliárd forintos büdzséből gazdálkodhat, ami elegendő arra, hogy a Vörösmarty Színház ne Budapest árnyékában éljen, hanem vidéki kulturális fellegvárrá váljon.
Szikora János tisztában van vele, hogy a legújabb szerződtetésekkel nagy kockázatot vállalt, mivel most már óriási elvárás nehezedik a megerősített társulatra.
– Számtalanszor kerültem már olyan helyzetbe, hogy tizenkilencre húztam lapot. Most is ezt tettem, és egyáltalán nem félek. Jó úton járunk: már a most futó évadban sikerült megdupláznunk a bérleteseink számát, egyúttal a korábbi lehangoló látogatottsághoz képest 90 százalékra tornáztuk fel a nézettséget. A társulat megerősítésével tovább javulhatunk.
