Orosz Filmnapok - Elenyésző osztályharc

– Eredetileg nem ez én ötletem volt, hogy filmeket hozzunk Budapestre, hanem az orosz filmet kiválóan ismerő Birgit Beumers filmesztétáé, aki éppen itt tanít Budapesten a CEU-n, és fölhívott ezzel a javaslattal – kezdi a beszélgetést Szitora Alijeva, a Szocsiban minden júniusban zajló Kinotavr (Mozitaurusz) filmfesztivál programigazgatója. Abból az alkalomból találkozunk, hogy hosszú idő óta először voltak Orosz Filmnapok a Puskin moziban.

A vasárnap zárult vetítéssorozat kapcsán a vendég megjegyzi, igen jónak találja az itteni feltételeket, hiszen barátságos a mozi és érdeklődő a közönség. Az általa kiválasztott filmek legtöbbje fesztiváldíjas. A Kinotavr fesztivál és a hozzá kapcsolódó, más városokban tartott rendezvények azt a célt is szolgálják, hogy kapcsolatot találjanak az új orosz film közönségével, mert a mozik és a tévék kínálata Oroszországban is az amerikai produkciókat részesíti előnyben.

Szitora Alijeva
Szitora Alijeva

A tekintélyes európai filmfesztiváloknak, mint amilyen a cannes-i vagy a berlini, azért óriási a jelentőségük, mert a forgalmazók – kisebb kockázatot vállalva –, csak a fesztiválsikereket hajlandók bemutatni. De így megnő a szélesebb választékot nyújtó, a budapestihez hasonló filmnapok ázsiója, mondja a szakember. Az is a kiválasztás szempontja volt, folytatja, hogy megmutassák, milyen a jelenkori orosz film és milyen a mai orosz élet, kultúra. Többféle filmtípusból válogattak.

Láthattunk az élet nyomasztó konfliktusairól szóló alkotásokat, ilyen például a Nyugaton is híres kortárs orosz drámaíró és tehetséges filmrendező, Vaszilij Szigarjev Élni című műve; továbbá könnyedebb hangvételűeket, mint amilyen Mihail Szegal önironikus, Mai mesék című epizódfilmje. A programigazgató külön kiemeli Szvetlana Baskova Marxnak című munkáját, a filmnapokon látott egyetlen olyan drámát, amely üzemben, munkások körében játszódik, és a jelenlegi orosz „osztályharcról”, a kíméletlen oligarchák és a bérmunkások érdekütközéséről szól kemény hangon.

Voltaképpen underground alkotás, fejtegeti Alijeva, amelyet ő nagyon fontosnak tart, de hiába próbálta ajánlani nagy fesztiváloknak, elhárították. Csak Berlinben szerepelt, versenyen kívül. Közbevetem, hogy ez a produkció – nem tagadva a társadalmi probléma súlyát, amelyet a saját hazai viszonyaink között is jócskán érzékelünk –, túlságosan leegyszerűsítő, fekete-fehér dramaturgiája, klisészerűsége miatt kevésbé megragadó. Alijeva elismeri, hogy klisészerű, amennyiben a „rossz gazdagok” és a „jó szegények” között feszül az ellentét, de ettől ez még akár godard-i felosztás is lehetne.

Számára ez a film nem elsősorban a harcról szól, hanem arról, milyen az élet, milyenek a viszonyok Oroszországban. Ahogy a filmbeli oligarcha mondja a szervezkedő melósokról: „Ezek a gnómok tehetnek bármit, én csak gazdagabb leszek” – ő olyan emberek képviselője, akik elvesztették a kapcsolatot a reális világgal, levetkőztek minden erkölcsi kontrollt, kulturális értéket. E magatartás bemutatása azért nagyon fontos, véli a szakember, mert az oroszországi emberek hetven százaléka a másik oldalon él (mondhatnánk, a mai „proletársorban”).

Jóllehet, van ebben változás, teszi hozzá, az újabb tulajdonosi nemzedék tagjai már nem ilyen paraziták, fejlesztenek, munkahelyeket teremtenek, és remélhetőleg belőlük lesz egyre több. Megjegyzem, az olyan filmeket nagyobbra értékelem, mint amilyen Szergej Mokritszkijnak a filmnapokon ugyancsak bemutatott A lázadás napja című alkotása. Ebben ugyan nem a „proletárok” lázadnak, hanem csak egy középiskolai irodalomtanár a saját elfuserált sorsa ellen. Mondhatnánk, egy tipikus csehovi kisember, aki mindenben lúzer, és egyetlen kitörési kísérlete, a bűnregényírás sem kecsegtet sikerrel. Lehet, hogy meglepő, mondja erre a programigazgató, az Élni című alkotással ellentétben ez a film megbukott a Kinotavr fesztiválon. Az újságírók azt kérdezték, miért illesztette a programba. A közönség sem kedvelte.

Talán a hős kisszerűsége miatt?– meditál, de ő is jó filmnek tartja, és sajnálja a kudarcát Szocsiban. Az A kategóriás kairói filmfesztivál viszont versenybe válogatta, és ott jó visszhangja volt. Budapesti látogatása kapcsán Szitora Alijevát meglepte, hogy nincs már Magyar Filmszemle, ahol korábban az új magyar alkotásokat meg lehetett nézni, és hasznos szakmai eszmecserék is folytak – mint mondja, ez példát mutatott a Kinotavr számára. Még inkább meglepte, hogy új magyar filmek sincsenek. Mindazonáltal szeretné, ha megújulnának az orosz–magyar filmes kapcsolatok, és ismét rendeznének Orosz Filmnapokat Budapesten.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.