Lesz szobor

1839-ben Liszt Ferenc azt a figyelemre méltó hírt olvasta az újságban, hogy a bonni Beethoven-emlékmű felállítására gyűjtést rendeztek. A franciák is igyekeztek mélyen a zsebükbe nyúlni, művészetkedvelő nemzet, össze is gyűlt valami 449 frank.

A szobor felállításának költsége ennek körülbelül a százszorosa volt. Liszt elszörnyedt, és rögtön levelet írt a bonni bizottságnak, amelyben magára vállalja a szoborállítás minden költségét, csak azt kéri, hogy az általa megválasztott firenzei szobrász faraghassa a márványt.

Ami a következményeket illeti: van Beethoven szobor Bonnban, és Liszt fizethette, pedig emiatt újra világjáró koncertpianistává kellett változnia. A szobor nem márvány, hanem bronz, nem annak a műve, akit ő szeretett volna, és még a bizottság is méltatlankodni kezdett, hogy sokkal több pénzt is össze tudtak volna gyűjteni, ha Liszt nem avatkozik közbe.

De van szobor.

Az ember elcsodálkozik, hogy ilyen lehetett, hogy a művészekre való megemlékezés nem állami vagy önkormányzati feladat, de akkor még csak 12 év telt el Beethoven halála óta, nem lehetett egészen biztosra menni az utókort illetően. Ma már más világban élünk. Liszt hatását és jelentőségét ismerjük, a halála óta is eltelt 127 év, az önkormányzatokat is fölveti a szoborállításba fektethető pénz, nyilván ezért voltak kénytelenek a Blikket áruló rikkancs emlékművét elhelyezni a Hild téren. Liszt? Mit akar Liszt, két éve volt bicentenárium, örüljön, hogy átnevezték miatta a repülőteret, az új táblák állítása sem volt két fillér.

Marad a magánkezdeményezés, nekünk meg a szembenézés, vajon elég fontos-e számunkra a zeneszerző, hogy pénzt is adjunk érte. Nem a jó szívünkre számítanak, kapunk cserébe egy hangversenyt, jó szíve itt csak Ránkiéknak van. Rólunk viszont kiderül, mik vagyunk, lelkes magyarok, vagy lelketlen franciák.

HALLGATNI VALÓ

1 BACH FUVOLASZONÁTÁI

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendékeinek koncertjén Bánki Berta, Bálint Bernadett, Metykó Viktória, Nemes Réka, Scheuring Kata, Szántó Katalin, Kerner Mária, Hotzi Enikő, Kiss Krisztina, Nagy Judit, Kucsera Boglárka játszik fuvolán és Csizmadia Angelika csembalón az Óbudai Társaskörben április 29-én este 7-kor.

BELÉPÉS: ingyenes

2 ZSEBPECA

A ZsebPeca afrokaribi, dél-amerikai és balkáni ritmusokkal, bambuszés PVC-fuvolával dicséri a pecázós élet örömeit a Müsziben május 2-án este 9-kor.

JEGYÁR: 300, 500,1000 Ft

3 GUNDECHA BROTHERS

A Gundecha Testvérek közép-indiai Ujjainban születtek. Kiváló klasszikus költők verseit éneklik meg Dhrupad stílusban a Trafóban május 4-én este fél 9-kor.

JEGYÁR: 3000,3500 Ft

I!

05. 03.

KEZDÉS: 19.30

HELYSZÍN: Budapest Music Center (Budapest VIII., Mátyás u. 8.)

CÍM: A Ránki család Lisztestje a Lisztszoborért

KÖZREMŰKÖDIK: Ránki Dezső Klukon Edit Ránki Fülöp

JEGYÁR: A4500 Ft,5900 Ft,11 500 Ftadományból100 Ft

HONLAP: lisztkoncert0503@gmail.com

ADOMÁNYOZÁS: Zeneszalon Alapítvány zeneszalon.hu

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.