Az utolsó szezon

2013-04-26

Jellemző, hogy akkor jön velem a két gyerek, amikor véget ér a Vidám Park városligeti karrierje, költöznek a játékok, de hogypontosan hová, még nem tudja senki sem. Na jó, az én két kócos hancúrozóm ebből csak annyit lát, hogy ami itt van, azt jól ki kell élvezni. A gyerekek nehogy már nosztalgiázni kezdjenek!

Vidám Parkba ritkán járó apukaként úgy határozok, alaposan megfigyelem, mi lesz az, ami a legjobban elnyeri a fiúk tetszését. A játékok kipróbálása az 1906-ban épült körhinta nyolcszögletű épületében a lovak gipszpofájával kezdődik. Ebbe kezdték a drága gyermekeim a mancsukat dugdosni, s élvezték, hogy a muzeális paci nem harap rá a finom falatkákra.

Naná, hogy az elvarázsolt kastély tetszett a legjobban. Pedig ezek az én mai gyerekeim – állítólag – a számítógép előtt szívták magukba az anyatejet, s azt hinnénk, hogy az olyan egyszerű játékok, mint a dodzsem, a tréfás dzsungelvonat vagy a János vitéz sztorijára épülő sárkányvasút nem érdekli őket. Pedig ezeket emlegetik azóta is.

Apropó sárkányút. Van abban valami megejtő, amint a sárkány formájú mozdony farkában a kocka alakú hangszóró megszólal, a bábokat pedig egyszerű mechanikus szerkentyűkkel mozgatják. Azokat a játékokat szereti az ember, amelyek kopottak és leharcoltak. Mert ami új, itt fölöttébb gyanús lehet. A Vidám Parkban – a régi Angol Parkban – ne legyen semmi új. Mert az olyan, mint a balatonszepezdi búcsúban. Nehéz lesz ezt az alapkövetelményt teljesíteni az új helyen. Hogy lehet oda elvinni Európa leghosszabb, 90 éves favázas hullámvasútját? Mit szólna ehhez Dargon Ervin, akinek tervei nyomán 1922-ben kezdett kanyarodni a félelmetes szerkentyű?

Ez hát az utolsó szezon. A körhinta mellett egy táblára írják, még hány napja van a Vidám Parknak a 200 éves Városligetben. Melynek elődje, a Vurstli 175 éve, az Angol Park éppen száz éve létezik. E súlyos „százasokhoz” képest mit számít a 170 nap?

Semmit.

– Apa, menjünk végig még egyszer – próbálja apai szigorom vastag falát bedönteni Boldizsár és Bence.

– Azt nem lehet – felelem úgy, ahogy az én apám is állhatott fölöttem egykor. – Az a szabály, hogy minden játékra csak egyszer szabad felülni. Utána szépen haza kell masírozni.