A ronda is egyéniség

Az Alapítvány a Budapesti Állatkertért 1992 óta létezik. Ezen keresztül lehet örökbe fogadni az állatkert egy-egy lakóját. László Melinda az alapítvány fotósaként úgy kapja le őket, hogy szépségükkel, érdekességükkel vagy éppen rondaságukkal kedvet csinál a leendő „nevelőszülőknek”.

– Jó kis állás! Talán protekciója volt?

– Hét éve jelentkeztem az állatkertbe önkéntesnek azzal, hogy vállalnék fotózást. Éppen az önkéntesekkel foglalkozó állatkerti dolgozó fotózott az alapítványnak, rengeteg más teendője mellett ezt át tudta rám passzolni.

– Mi volt az első képén?

– Az Afrikában őshonos koronásdaruról, annak is a lenyűgöző tollairól lőttem az első képsorozatomat, és Pussyról, az akkor még Budapesten élő oroszlánhímről. Mókás visszanézni az első idők fotóit, ilyenkor látja az ember, hogy valóban fejlődött. Szeretek nagyon közeli képeket készíteni, és bár sokan vallják fő szabálynak, hogy tekintsünk el a szimmetriától, én ezt is szeretem megszegni.

– Állítólag kamera mögött mindenki bátor...

– Ha túl közel kerülnék egy főemlőshöz, meginognék. Leginkább a makákók, páviánok, cerkófok közelében érzem kényelmetlenül magam, a csimpánzokkal, gorillákkal, orángutánokkal egész jól megbarátkoztam, a makialkatúakat pedig egyenesen kedvelem.

– Miként tud mégis közel jutni hozzájuk?

– Az állatkert sok szempontból tökéletes hely, ha van türelmed. De el kell találni a szöget: ha kell, guggolok, térdelek. Legjobb szemkontaktust teremteni, ami ugyan türelemjáték, de sokkal bensőségesebb portré születik.

– Szinte emberi portrék vannak a képeken.

– Mert olyan fotó kell, amelyet szívesen választanak a „nevelőszülők” az örökbefogadás mellé az állatról. Egyébként nem nehéz róluk „emberi” portrékat készíteni: minden egyes állatnak saját egyénisége van, ez mindig is elbűvölt.

 

TOPZOO

Az interjú teljes változata és László Melinda fotói a Népszabadság kiadásában megjelenő TopZoo Állati jó helyek Magyarországon című kiadványban olvashatók-nézegethetők. Megjelenik április 27-én. Megvásárolható a nagyobb újságárusoknál, vagy megrendelhető a www.lapcentrum.hu címen.

Ára:990 Ft

 

I!

Alapítvány a Budapesti Állatkertért

ÖRÖKBEFOGADHATÓ: 347 állat Stellától (afrikai óriásskorpió) Bálintig (uhu)

ONLINE ÖRÖKBEFOGADÁS: allatkertialapitvany.hu

 

ÉVFORDULÓK

 

SZÖVEG: ONGJERTH HANNA

 

Április 29.

 

Jon Bon Jovi spórolt biztonsági személyzetén: 24 éve egy karateedzőt vett feleségül.

 

Április 30.

 

Mire gondolhatott az Európai Atommagkutató Tanács, amely 20 éve kimondta, a világháló ingyenes, és mindenkinek elérhető?

 

Május 1.

 

Ökumenikusnak nevezhető az 1632 éve Konstantinápolyban összehívott zsinat, ha csak azt a felekezetet engedte támogatni, amely elismeri a Szentháromságot?

 

Május 2.

 

Ma is büszkén emlegetett portyázó eleink 1087 éve fosztották ki a Sankt Gallen-i kolostort.

 

Május 3.

 

Ferencváros német elnevezéséből (Franzstadt) jön a 114 éve alapított FTC beceneve, a Fradi.

 

Május 4.

 

117 éve, talán 118 esztendővel a 4-es metró megnyitása előtt indult a budapesti földalatti vasút.

 

Május 5.

 

„Uraim, önök mindent rosszul csináltak” – mondta állásinterjúján a 16 éve elhunyt Barényi Béla. „Hát csinálja jobban!” Így lett a legmegbízhatóbb autó a Mercedes.

 

 

 

 

 

Ecsetfülű disznók
Ecsetfülű disznók
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.