Szürreális valóság a hitleri Berlinből
A film sorsát véletlenek és kényszerűségek összjátéka alakította. Már az is a puszta szerencsének köszönhető, hogy Groó Diana egy amszterdami fesztiválon egyáltalán tudomást szerzett Regina Jonas valaha volt létezéséről, és arról, hogy megjelent egy könyv az életéről. A témát a szerző, Elisa Klapheck frankfurti rabbinő ajánlotta megfilmesítésre. Csakhogy a magyar rendezőnek esze ágában sem volt egy számára ismeretlen, térben és időben távoli személyről filmet forgatni. Aztán elolvasta a könyvet…
Regina Jonas a huszadik század elején, 1902-ben született egy berlini ortodox zsidó családban. Tudatosan, fiatal kora óta rabbinak készült. Ami tökéletesen elképzelhetetlennek tűnt: nők rabbivá avatását az ortodox zsidó közösségekben szigorúan tiltották (és ma is tiltják). A más tekintetben konzervatív nézeteket valló Regina Jonas tudományos értekezésben gyűjtötte össze azokat a vallási érveket, amelyek szerinte nőknek is lehetővé teszik, hogy rabbivá váljanak. Teológiai munkájával 1933-ban végzett, abban az évben, amikor Hitler és a nemzetiszocialista párt hatalomra jutott Németországban.
Bár 1935-ben – egy liberális szellemiségű rabbi jóvoltából – felavatták, szószékre nem engedték lépni. További évekbe telt, amíg a berlini hitközségben elismerték teljes jogú vallási vezetőnek. Morbid paradoxon, de a nácizmus előretörése nélkül ez aligha történt volna meg. Az antiszemita propaganda eluralkodásával a zsidó közösség fogyatkozni kezdett: aki csak tudott, menekült Németországból. Regina Jonas viszont maradt, és nélkülözhetetlenné tette magát. Karitatív akciókat szervezett, lelket öntött az idősekbe és a gyerekekbe. Az üldözöttek mellett volt akkor is, amikor beindultak a deportálások.
Tudta, mi vár rá. Az életével kapcsolatos leveleket és hivatalos iratokat elhurcoltatása előtt biztos helyre menekítette. 1942-ben Theresienstadtba, majd Auschwitzba vitték. Ott pusztították el 1944-ben. Groó Diana tudomása szerint az utána következő női rabbit a hetvenes években avatták, és akkor sem ortodox, hanem progresszív vagy reform zsidó közösségekben.
A Regina Jonasról szóló könyv bőséggel közöl szöveges dokumentumokat és visszaemlékezéseket, de a film megrendezéséhez szükséges képi anyag – attól a bizonyos „egyetlen fotótól” eltekintve – teljességgel hiányzott. Groó Diana ezért úgy döntött, hogy kirándulást tesz a képzelet és a valóság határán. Éveken keresztül kutatott német, amerikai, cseh és lengyel filmarchívumokban: olyan felvételeket keresett, amelyek segítségével felidézheti a kor hangulatát, kockáról kockára felépítheti Regina Jonas szürreálisnak ható, mégis hiteles történetét. A rendező által „kreatívnak” nevezett dokumentumfilmben feltűnnek ismert képsorok (közöttük van kedvencünk is a berlini olimpiáról: a méregtől pukkadozó Hitler szeme láttára éppen egyik aranyérmét szerzi a zseniális amerikai atléta, a fekete bőrű Jesse Owens). A felvételek nagy része azonban családi gyűjteményekből származik, és valószínűleg most először kerül a szélesebb nyilvánosság elé. Groó Diana számára – mint mondja – a legkülönösebb élményt az jelentette, hogy a családi filmek tanúsága szerint még a legrettenetesebb időkben is akadtak pillanatok, amikor az emberek képesek voltak jól érezni magukat.
A 2010-es kormányváltás után kétségessé vált, hogy sikerül-e befejezni a filmet. A Magyar Mozgókép Közalapítvány által már megítélt támogatást a stáb nem kapta meg. A szükséges pénzt elsősorban a Londonban élő magyar származású George Weisz producer – a világhírű színésznő, Rachel Weisz édesapja – teremtette elő, aki szívügyének tartotta, hogy elkészüljön a Regina című film. Ha minden a tervek szerint halad, akkor ritka kulturális jelenség szemtanúi lehetünk Budapesten. Nem kell kis nézettségű tévécsatornák késő esti kínálatát böngésznünk ahhoz, hogy magyar dokumentumfilmmel találkozzunk. Beülhetünk akár egy igazi moziba is. A Reginát várhatóan április 25-től kezdi vetíteni az Uránia – ahol a közelmúltban a telt házas díszbemutatót tartották.
