Nyilván jobb esélye lenne nálam Gorkij Éjjeli menedékhelyének Marosvásárhelyen, amelyet most eredeti címén (Mélyben) játszanak, ha engem is ugyanezek a kérdések izgatnának, de akkor is szíven találhatna, ha nem. Más oka kell lennie annak, hogy nemcsak a szöveg megy el a fülem mellett, de a mesterien alkalmazott színházi eszközök is hidegen hagynak. Alighanem a nyúl az oka mindennek. Pedig László Csaba kiválóan jeleníti meg fehér bundában, hatalmas tappancsokkal és fülekkel Luka gyermeteg naivitását és aggastyáni bölcsességét, mindenbe belekotyogó jóindulatát, olthatatlan kíváncsiságát. Felnőtt babaarc néz ki a félrefittyedő fülek alól, kamaszos hangon szólva.

Bányai Kelemen Barna és Varga Andrea

De nyilván másként látom így első találkozásunkkor, mint a rendező, aki nyilván beleszeretett a választott szimbólumba, és talán megfeledkezett arról, hogy értelmezésébe a nézőt is bevezesse. Nekem ez az embernyi rágcsáló vérmaszatosan is groteszk figurának látszik, és sehogyan sem tudok megbékélni azzal, hogy az előadás sem használja ki a benne rejtőző humor lehetőségét. A nyúl komoly jóindulattal beszéli el előre az egész előadás lényegi tartalmát arról a jámbor szerencsétlenről, aki a térképen nem találván az igazság földjét, felakasztotta magát, és ugyanezzel a komolyan veendő érzelmi töltöttséggel terelgeti istenkereső út felé a többieket. Talán komolyabban is tudnám venni buzgalmát, ha egy csöppnyi szkepszis keveredne bele.

Nem találom a példázat helyét a nyúl szájában, de a nyúlét sem a különben gyönyörűen összekomponált szimbólumok között. Fodor Viola díszlettervező modern vergiliusi alvilágot álmodott a gorkiji mélybe. A színpad előterét a Sztüx vize borítja, ahol Kharónként üldögél kopott kanapén egy pilótasapkás férfi. Balra egy lábatlan zongorán fehér arcú nő fekszik, jobboldalt roncsolt díszű palotafal süllyed repedezve a mélybe, előtte egy fekvő szekrény Vaszka Pepel kuckója, hátul hatalmas kapu mögül fény dereng, ám a játszók többnyire a jobb hátsó sarokban lévő alacsony ablakon közlekednek. A játék következetesen megmarad ebben a hangulatban, csak elvétve bukkan fel a groteszk kísértése. Ilyen lehetne, amikor a szekrény alján kinyúló láb rázkódik, vagy amikor a zongoránál vízbe lógó köpenyben játszik a báró, de az ilyen alkalmakkor is inkább a túlvilág jeges hidegét érezni, mint a keserű humort.

A szöveg jelentős részét elhagyja a rendező, az amúgy is kevés cselekményt, a tulajdonos megölésével végződő szerelmi bonyodalmat lényegre törő, tömör erővel jeleníti meg. A darabból kiolvasható mai szociális aktualitás, a hajléktalankérdés csak annyiban izgatja, amennyiben a lélek problémáira utal. Amikor Vaszka megöli a gazdát, kinyílik a hátsó kapu, mögötte fény helyett köd dereng, és egy hurok lóg be a magasból. Az előadás végén erre akasztja fel magát a kétségbeesett színész.

A marosvásárhelyi magyar társulat életében nagy jelentősége van vagy lehet ennek az előadásnak. Keresztes Attila művészeti vezetőként ezzel tette le a névjegyét, ezzel mutatott irányt a jövőre. A társulat hittel, odaadással és a stílust jól érezve valósította meg az elgondolást. Nem annyira figurákat vagy pláne jellemeket, inkább pillanatokat, hangulatokat, érzelmeket játszanak. Jól beszélnek egy olyan színházi nyelvet, amelyen még sok újat mondhatnak a világról. Programként mindenképpen sokat ígér a produkcióban megmutatkozó összetett, a világot sok rétegében ábrázoló színházi szemlélet. Isten nyula az emberiséget aligha, de a marosvásárhelyi társulatot megválthatja egy időre.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat