Ezeknek az állampolgár-madaraknak prédikál a könyv szerzője, őket buzdítja, vigasztalja, gyógyítja, ahogy tudja, a nevetés varázsszerével. Ha valaki a bagoly-veréb-turul-vércse maszkokban és a hozzájuk kapcsolódó madártörténetekben a mai magyar politikai élet szereplőire és történéseire ismer, ezt bízvást tekintheti gyógyulása tünetének is” – írja a szerző. Verses, nótás bevezetés a politikai madártanba, hirdeti a kötet alcíme. Valóban, tragikomikus, bölcseleti töltésű versezet ez a javából, visszafogottan, finoman metszett, belső rímekkel, alliterációkkal, iróniába mártott irónnal írva. Mély, tömör szentenciák. Műgond dal kimért arányok, egyensúly, ugyanakkor játékosság, bravúros szószobrocskák, brillírozás és zsonglőrködés a nyelvvel.

Fékezett habzás. Parti Nagy és Kukorelly konkrét abszurditása, megfejelve fonetikai leleménnyel. Áttetsző nyelvi szövet, hanggá lett ige. A Michel Sound Stúdió gondozásában meghallgathatók a versek a Vox Libris web felületén, a szerző avatott, hiteles előadásában. Jókat lehet nevetni, ugyanakkor szomorkodni is a rímbe szedett anomáliákon, a gyarló emberi (állati) természet megnyilvánulásain. „Zabálásból elég, mondotta a veréb. / Táguljunk a lócitromtól, nincsen ingyenebéd. / Ne bántsuk a ganét! Főleg az államét. / síppal, dobbal, kétharmaddal, megszavazta a nép.” (Verébkaszárnya) A szerző Szép fejedelem című kötetéről írt kritikát Pályi András néhány esztendeje az ÉS-ben, erre reflektált Szilágyi Ákos, amiből az alábbiakban a mostani versek eredményesebb befogadásának érdekében idéznék.

„Ha a szabadság kis körei elpattannak, a jog asztala felborul, a szellem napvilága elsötétül, ha tehát szorul a hurok, akkor az értelmiségiben, akárcsak bármely normális, félelmet nem ismerő magyar demokratában ágaskodni kezd a citoyen, és ilyenkor csakugyan a politikai merevedés jelei ütköznek ki rajta. Ez a merevedés azonban szenvedőleges, még ha a szabadság védelmében (így saját szabadsága védelmében) merevedik is meg ilyenkor politikailag a szellem. Ha tehát a magyar értelmiség visszanyerné régi politikai potenciáját, az vajon nem a magyar demokrácia és függetlenség halálának ékes bizonyítéka lenne? Akkor hát lehet, hogy a mindenkori utókor Utolsó Ítéletének fényében ez idő szerint nem is állunk olyan rosszul, s a mai magyar értelmiség politikai impotenciája legszebb dicsérete a magyar polgári demokráciának? Vagy annak már vége is van?” A kérdés jogos. A válasz a költészet maga.

„Bagoly éve, bagoly hava. De ez itt a Hattyúk tava. / Hat tyúk, hét tyúk, mit számít? Pintyből készíts szalámit! Bagoly éve, bagoly hava. Tűnik idő, tava, tova. / Kész is van a leltárunk, melyben mindent feltárunk.” (Hattyúk tava) Nekem úgy tűnik, a kortárs lírában virágzik a politikai vérvonal. Sőt el se halt, le se állt. Csak a kritikusok aluszékonyak. „Nagyon kedves jelenségek szálltak házunk falára, nem tudtuk, hogy ellenségek s vészt hoznak a hazára. / De már tudjuk, de már tudjuk, élnek köztünk álnokul, / minden egyes jelenség, hely lényegileg meglakol.” (Bagolymese)

„Édes fiam, veréb madár, előttünk ne vakarózz, / mondd meg nyíltan ki vagy, mi vagy, más névvel ne takarózz, honnan jöttél sehonnai, hegynek-völgynek ügynöke, / kikémlelni sakál fejű, hogy a baglyok fogynak-e? (A Nagy Veréb-Összeesküvés) Bizony, a közvélemény-kutatások szerint nincs nagy apadás. Ezért is drukkolunk legalább a költői tisztánlátásnak. Bár a lírikusoknak sem ajánlatos ugrabugrálni. „Csak ne sokat ugrálj! Kopogott a harkály. / Ezt kopogta a cinkének, ó e szegény picinkének, / komoran a harkály. Csak ne nyúlka-piszka! Kerregte a csuszka, ezt kerregte-, ezt berregte, / nyikorogta, tekeregte, úgy tíz percig uszkve.” (Csak ne sokat ugrálj)

Nincs mese. Verébnek lenni nem könnyű. Tandori Dezső, aki minden rendszerben úr tudott maradni, rég megmondta már. S a történelemnek nem lett vége. Újratöltve, ismét nálunk lakozik. A jó költészet viszont időtálló. Ezért kell szellemi táplálékként, esténként, egy-egy szemet beszedni belőle. Hogy el tudjuk viselni.

Kalligram, 104 oldal, 2300 forint