MAGAZIN: Amikor az interjút egyeztettük, Kecskemétről utazott fel A pestis monodráma-előadásról. Mára mivel készült a művész úr?

HEGEDŰS D. GÉZA: Ezzel: az OMIKE, az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület művészakciójáról szóló kiállítást fogom ajánlani az interjú végén. 1939 és 1944 között az első zsidótörvény nyomán a magyar színházi életből méltatlanul kirekesztett művészeknek adott szereplési lehetőséget. Köztük olyan mestereimnek is, mint főiskolai beszédtanáromnak, Gáti Józsefnek vagy a Vígszínház korszakos rendezőjének, Horvai Istvánnak. Horvai mesélte: Moliere főpróbát tartottak javában 1944. március 19-én, azaz a német megszállás napján. Honnan is tudhatták volna, hogy éppen akkor következik be? Géppisztolyos német katonák törték rájuk az ajtót, és szétkergették őket.

KERTÉSZ ZSUZSA: A mesterek, akiket említettél, meghagyták a lenyomatukat. Abban a pillanatban, ahogy kezdted sorolni őket, előjöttek az én emlékezetemből is a meghatározó személyiségek. Akiktől én is eredeztethetem magam. Minták, példák, főleg a hitelesség által.

HEGEDŰS D. GÉZA: Zsuzsika, ne haragudj, én még az elején őszinte vallomással tartozom Lászlónak: napilapot csak interneten olvasok már, mindegyik napilapot…

MAGAZIN: …nem helyes dolog…

HEGEDŰS D. GÉZA: …és hétvégén megvásárolom a napilapokat…

MAGAZIN: …helyes dolog…

HEGEDŰS D. GÉZA: …és a fontosabb hetilapokat. De mindig, amikor hazamegyek, rácuppanok a napilapokra. Szóval visszatérve, azért is nagyon örülök neki, hogy most Kertész Zsuzsával szerepelünk itt együtt, mert bár ritkán találkozunk, mindig nagy szeretettel ülünk le egymás mellé, annyi melegség és humánum sugárzik Zsuzsából. Rádióban, tévében, irodalmi műsorban találkoztunk, és ilyenkor azt éreztem: egy hullámhosszon vagyunk.

KERTÉSZ ZSUZSA: Van egy közös alkotásunk is, nem tudom, emlékszel-e rá. Egy rá diós felvétel volt, szegény Cs. Németh Lajost megviselhette a dolog. Mi ketten „talonban” voltunk, egy-egy idézetet kellett felolvasnunk. Cs. Németh volt a narrátor, ő dolgozott. Mi azalatt elkezdtünk írogatni egymásnak egy-egy gondolatot – persze pukkasztót, nevettetőt –, amiből aztán összeállt egy vers. Került alá rajz is. Hogy miért is nem tettem el?

HEGEDŰS D. GÉZA: A vershez az adta az ötletet – és ez már kultúrtörténet –, hogy amikor Heltai Jenő a János vitéz dalmű szövegét írta a New York kávéház üvegasztalánál, összejöttek ott a költőtársak. Elkezdtek játszani: írjunk közösen dalszöveget, de úgy, hogy mindig csak egy sor marad nyitva. Bedolgozott ebbe tulajdonképpen az egész Nyugat-nemzedék. És akkor írták az ismert dalt: „A fuszulyka szára / felfutott a fára…”

KERTÉSZ ZSUZSA: Én a rádiónak a mesterséget és a közönséget köszönhetem. Rengeteg olyan, értékes emberrel találkozhattam ott, akikkel máskülönben össze nem hozott volna a sors. A tévé inkább a lehetőségek tárháza volt. Amikor Kubába elmehettem egy magyar estet csinálni, azt gondoltam: ha semmi hasznom nem lesz a tévézésből, ezért már megérte…

HEGEDŰS D. GÉZA: Említetted a tanáraidat. A rádió az én felnövekvésem, művésszé válásom egyik fő helyszíne is volt. A szellemi életnek annyiféle irányzatával lehetett akkoriban találkozni ott! És annyi jósággal, hogy el sem tudom mondani. Kis fiatalember létemre alkalmaztak versműsorokban, rádiójátékokban. Amíg vártunk a sorunkra, egymás után érkeztek szellemi életünk nagyjai, és akkor még csak a privát találkozásokról beszélek, nem is a szakmaiságról.

KERTÉSZ ZSUZSA: Kiürült a Magyar Rádió. Szó szerint, és átvitt értelemben is. Az egyes ember saját célokat kerget. A „jóságot” ma már kevéssé tapasztalom. Akkoriban olyan legendás rádiósok voltak ott, mint Vajda Marci bácsi, Cserés Miklós dr., Török Tamás, Pintér Sanyi bácsi, Erőss Anna. Olyan emberek, akik felemelni akartak, akik a szakmát tanították meg, jó szándékúan. Ma a visszahúzódást látom, a küzdelmet a bent maradásért.

HEGEDŰS D. GÉZA: A lihegő kétségbeesést.

MAGAZIN: A kenyérharcot?

KERTÉSZ ZSUZSA: A félelmet, hogy vajon meddig maradok én itt. Minden kiszámíthatatlan, a lét bizonytalan. Ebből pedig annyi minden ered. Előhívja a viselkedési zavarokat, az elbizonytalanodást, a csökkentértékűséget. Különösen vonatkozik ez az „alapzavaros” személyiségűekre. A pszichológia így nevezi azokat, akiknek életük első két évében nem alapozódott meg a biztonságérzetük, kötődésük, szeretetkapcsolatuk. Ha a mai helyzetre vonatkoztatom: a bizonytalansággal a tehetetlenség, az elveszettség érzése, a düh is együtt jár. Hiányzik a biztos támasz, szakmai és életvezetési egyaránt.

HEGEDŰS D. GÉZA: A rádió integráló hely volt. Abban a szellemben, hogy ami érték, azt meg kell menteni, ha tetszik, műalkotássá kell formálni, közvetíteni a sok-sok millió rádióhallgató felé. Igazi közfeladatot látott el. Nem csak politikai fórumnak tekintették. A Zsuzsi által felvetett pszichológiát továbbgondolva: a bizalmatlanság a dolgok nem ismeretéből is fakad.

KERTÉSZ ZSUZSA: Volt még egy érdekes dolog akkoriban: ha valaki nem tudott valamit, felhívta „A bemondókat”. Nagy A-val. Ha a bemondók nem tudták, kértek öt percet, hogy kiderítsék. Ahogy a tévébe átkerültem, vittem magammal ezt a magabiztosságot és értékrendet. Mindenki cidrizett az első megszólalásom előtt, kivéve engem. Én csak tettem a dolgom.

MAGAZIN: El is mondta a Szegvári Katalinnak adott interjúban, nem is tartja nevezetesnek az első tévés napját, épp a folyamatos átmenet miatt.

KERTÉSZ ZSUZSA: Bozó László főrendező volt az első, aki – még rádiós koromban – először alkalmazott engem tévésként. Egy életre keltett frédi-bénis jelenetben kőkorszaki bemondónő voltam. Beültettek a sminkbe, szépen meg is csináltak. Lejön Laci, rám néz: „Neeeem! Rontsátok el!Nem lehet ilyen szép!” Belemarkolt a hajamba, az egyik oldalon felhúzta, a másikat loncsos-lomposra tette. A szövegre még most is emlékszem: „Egy lottópótló csaló futólag utólag kiállított cédulákat ad el hiszékeny félcédulásoknak”. Tudja, hány évvel ezelőtt volt ez? Negyven biztosan.

HEGEDŰS D. GÉZA: Nehéz ma már elképzelni az akkori igényességet. Hogy mennyit készültek fel a műsorokra, olvastak hozzá, „alá”, „mögé”. Akár egy rádiójátékhoz vagy vetélkedőműsorhoz. Emlékszem Rapira (Rapcsányi Lászlóra – a szerk.), ahogy fáradhatatlanul olvasott hozzá. Miközben lehet, hogy a végén a körme feketéjéhez sem volt szükség egy-egy információra. De ez adta a kisugárzást, a biztonságot, a lendületet.

MAGAZIN: Ha már leragadtunk a rádiónál, miért mondta az interjú előtt: azt hiszik a hallgatók Bessenyei Ferencről, hogy él?

HEGEDŰS D. GÉZA: Kerülgetjük már ezt itt mind ketten. Bennünk az a vágy él a közmédiáról, hogy valóban, maximálisan a közönséget szolgálja. Mostanában azt mondják, a színház, az irodalom nem rá diós műfaj. Oka fogyottság miatt a színészegyeztető iroda is megszűnt. Fölösleges. De a tévében sincs. Magyar alkotóművészek által prezentált alkotások ritkán születnek. Volt olyan év, amikor Avar Istvánnal az élen végeztünk azzal, hogy 52-52 önálló rádiós alkotásban vettünk részt. Mármost egy évben, ugye, éppen 52 hét van. A példát Bessenyeiről, aki színészóriás volt, azért említettem, mert régi dolgokat vesznek elő. Családom, rokonságom jó része ma is a vidéki Magyarországon él. Tudom, hogy a rádió még ma is milyen fontos. Ehhez képest politikai fórummá minősült vissza – a televízióval együtt –, holott rengeteg érték közvetítésére lehetne felhasználni. A legkomolyabban mondom, hogy kevesebb lelki beteg, gyógyszerfüggő, alkoholista volna. Rengeteg támaszt tud nyújtani a média a mindennapi élethez, annak minőségéhez. Felfoghatatlan, hogy ezzel nem élnek.

KERTÉSZ ZSUZSA: Amikor a kereskedelmi rádiók-tévék megjelentek, egyik tanítványom elment, és jelentkezett az egyik rádiónál. Azt mondták neki, „Bocs, de nem kellesz, nagyon a Kossuth rádió hangja szól belőled…!” Lefordítom, ez azt jelentette: értem, amit mondasz. Tiszta a beszéded.

HEGEDŰS D. GÉZA: Egy rendkívül érdekes tanulmányt olvastam, a szerzői: Csepeli György és munkatársai. A számítógép-használatból kiindulva, de másra is kiterjesztve a kérdéseiket a kulturális igényszinteket vizsgálták. Civilizációs értelemben még azt is kulturális tevékenységnek számították, hogy egy család a hétvégén elmegy a plázába kirakatokat nézni. A végkövetkeztetés: van majdnem négymillió szegény ember Magyarországon, és ezzel csaknem azonos mértékben növekszik a kulturális szegénység. Ezt megrendítőnek tartom. Nem tudom eléggé felhívni a figyelmet a közmédia felelősségére. Lehet, hogy valakinek egy fillérje sincsen már, de a rádióját, tévéjét még be tudná kapcsolni. Ha érdemes volna.

MAGAZIN: Van-e rá tippjük, hogy a YouTube videomegosztón, ha beütjük a nevüket, milyen felvételek jönnek fel elsőként?

KERTÉSZ ZSUZSA: Szerintem vagy híreket olvasok, vagy mesét konferálok. Vagy valamelyik szilveszteri műsorban veszek részt. Egyébként fogalmam sincs, hogyan kerülnek fel oda ezek az anyagok. Szegvári Kati szokott átküldeni egyet-kettőt, hogy „Nézd már, mit találtam!”. De elkezdett érdekelni, ki is lehetek én a maiak szemében. Egyáltalán, kik kattintgatnak rám?

HEGEDŰS D. GÉZA: Abban biztos vagyok, hogy nem a leglényegesebb dolgok láthatók.

MAGAZIN: Miért?

HEGEDŰS D. GÉZA: Azért, mert azt gondolom, az életemben a legfontosabb maga a színház. Van egy honlapom, ott minőségi szempontból sorra veszem mindazt, amit az elmúlt négy évtizedben csináltam. Ez nem tükröződhet a YouTube-felvételeken. Egyegy vers, zenés darab talán hallható, vagy egy-egy éles társadalmi pillanatban való megnyilvánulásom lehet ott fent.

MAGAZIN: Tökéletesen eltalálta. József Attila Ódáját szavalja, a Hegedűs a háztetőnben látható, illetve az Új Színház előtt mond beszédet. Zsuzsáról a Szily Nórának adott interjúja látható, illetve egy adást konferál fel 1991-ben, valamint Márkus László és Psota Irén egy jelenetét egy szilveszteri műsorban.

HEGEDŰS D. GÉZA: Ezek, úgy gondolom, csak morzsalékai az életemnek.

MAGAZIN: Vállalkoznak-e a végére egy kis játékra? Mondok egy szót, mondják, ami eszükbe jut róla! Sorozatszínész…

KERTÉSZ ZSUZSA: Bárki lehet.

HEGEDŰS D. GÉZA: Méltatlan lenne arisztokratikus felsőbbségből minősíteni bármit. Valóságos mai alternatíva egy színész létezésére.

MAGAZIN: Villámcsődület. Flashmob…

KERTÉSZ ZSUZSA: ???

HEGEDŰS D. GÉZA: Nagy ajándéka az általam sokat gyepált, részben átoknak is tekintett internetes világnak. Csodálatos lehetőség kis közösségek spontán és civil gondolatának kifejezésére. Nagyra becsülöm a gyorsasága, az ellenőrizhetetlensége miatt.

MAGAZIN: Facebook. A plázacicát akartam eredetileg utolsónak, de legyen inkább a Facebook.

KERTÉSZ ZSUZSA: Használom, de nem ott találom meg az életem lényegét. A netet hasznosnak, de veszélyesnek is tartom, mert vannak torzulásai, gyerekekre ártalmas vonatkozásai is.

HEGEDŰS D. GÉZA: Fontos kommunikációs segédeszköz. Szolgál – és kiszolgáltat.

KERTÉSZ ZSUZSA

SZÜLETETT: 1945. december 31-én, Budapesten.

FOGLALKOZÁSA: pszichológus, korábban bemondónő. Orosz–pszichológia szakon szerzett diplomát. 1965 és 1974 között a Magyar Rádió, majd 1974 és 2000 között a Magyar Televízió bemondója, később főmunkatársa. A Kertész Stúdió ban beszéd- és személyiségfejlesztő tréningeket vezet. Kazinczy-díjas.

HEGEDŰS D. GÉZA

SZÜLETETT: 1953. május 7-én, Ibrányban.

FOGLALKOZÁSA: színművész. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1975-től a mai napig a Vígszínház társulatának tagja. 1987 óta tanít a főiskolán (ma egyetemen), ahol színházrendezői diplomát és doktori fokozatot is szerzett. Számos színdarabban és filmben nyújtott emlékezetes alakítást. Kossuth-díjas, Jászai-Mari díjas.

KERTÉSZ ZSUZSA AJÁNLJA

ZENE: YANNI

Nemrégiben volt koncertje nálunk, teljességgel levett a lábamról.

KÖNYV: HANKISS ELEMÉR - A NINCSBŐL A VAN FELÉ GONDOLATOK AZ ÉLET ÉRTELMÉRŐL

Az élet értelme az, amit magunk fogalmazunk meg annak.

KREATÍV FOGLALKOZÁS:

A MUS-E Magyarország programja gyerekeknek és szüleiknek a Művészetek Palotájában, legközelebb április 27-én.

Bárcsak ily módon kezdődne a toleranciára nevelés az iskolákban!

HEGEDŰS D. GÉZA AJÁNLJA

KIÁLLÍTÁS: 

Az OMIKE 1939–44-es Művészakciója a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Rengeteg fotóanyag, dokumentum e szégyenteljes korról.

MEMENTÓ

Örkény Istvánnak és egyperceseinek állított telefonfülke a remeteszőlősi tisztáson. Az Örkény 100 évad befejezése.

SZÍNHÁZ

Hamlet az Ódry Színpadon Zsótér Sándor rendezésében. Ilyen tisztán és pontosan értelmezve régen láttam már, mint e huszonévesek előadásában.